Találatok ‘R. A.’
Összesen 9,907 találat (3941 - 3960) : R. A..
Német vonaton
Misna magyarul – Jevamot 16
“Ha egy férfi a vízbe esett, akár (a víz) látható módon véget ér (leapad), akár nem, a feleség nem mehet férjhez. Rabbi Meir azt mondja, történt valakivel, aki mély vízbe esett, és aztán három nap múlva kijött. Rabbi Joszi azt mondta: történt egy vak emberrel, aki alámerült a … Tovább »
„Zsidó erő – zsidó csapat”
Rövid, jól pergő, bár kellő figyelmet nem kapó sporttörténeti konferenciát szervezett a Testnevelési Egyetem, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, valamint az EMG 2019 Sport Kft. az egyetem tavaly átadott új épületének Athén termében „Különleges fejezetek a magyarországi zsidó sport … Tovább »
Löw Immánuel a börtönben
Egy politikus eltiltását követően Izraelben minden szem a Legfelsőbb Bíróságra szegeződik
Az izraeli jobboldal és a bírói rendszer között már eddig is feszült kapcsolat még jobban kiéleződött, miután március 17-én a Legfelsőbb Bíróság (LB) jóváhagyta a bírói határozatot, amely kimondta, hogy Michael Ben-Ari, a szélsőjobboldali Ocma Jehudit (Zsidó Hatalom) párt vezetője … Tovább »
„Jöttek, mertek, vállalkoztak”
Az 1919-es proletárdiktatúra mítoszokon innen és túl.
Az 1917-ben a cári Ororszország összeomlását követő káoszban fegyveres puccsal hatalomra jutott Lenin messze hangzó első szava a béke volt. Amikor Breszt-Litovszkban vállalta a vesztes békét, azt tette, amire mindenki vágyott … Tovább »
Hatalmas többséggel felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban
Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattalmegszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben.
Az is szerepel … Tovább »
Ma este Purim
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 7 Izraelt elmarasztaló jelentést tárgyalt
Hétfőn az Emberi Jogi Tanács 7 Izraelt kritizáló jelentést – köztük egy 252 oldalasat a “Visszatérés Menete” tüntetések során elkövetett állítólagos emberiség elleni bűncselekményekről – tárgyalt egyetlen állandó napirendi pontja részeként, melynek … Tovább »
Elegáns úr – egy kis náci múlttal
Lehet egy háborús bűn relatív? Hol ér véget az igazság, hol kezdődik a hazugság és mi homályosítja el a politikusok és választók tisztánlátását?
Ruth Beckermann készített egy tényfeltáró dokumentumfilmet Kurt Waldheim egykori ENSZ főtitkár, majd osztrák köztársasági … Tovább »
Palesztin zászlós tüntetők zavarták meg a muszlim áldozatokra emlékező holland főrabbit
Binyomin Jacobs az új-zélandi terrortámadás áldozatai előtt próbált beszéddel adózni, ám palesztin-barát tüntetők zavarták meg felszólalását az amszterdami Dam téren — írja a JTA.
A palesztin-zászlós tüntetők hátat fordítottak Binyomin Jacobs holland főrabbinak, aki … Tovább »
200 izraeli vállalat 5500 embert foglalkoztat Magyarországon
Magyarország és Izrael gazdasági, kereskedelmi és befektetési kapcsolatai dinamikusan bővülnek, és az izraeli vállalatokkal folytatott együttműködés nagy segítséget jelent a magyar gazdaság dimenzióváltásához – mondta el az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter … Tovább »
A főrabbi és az elnök között – EU csúcspolitikus a Síp utcában
Van abban valami csiklandós, hogy az EU egyik csúcspolitikusa a Mazsihisz székházában, az elnök és a rabbiság vezetője között ülve bírálta a magyar miniszterelnököt.
A nyugat-európai fősodrú politika és média a jogállamot lebontó, emlékezetpolitikai csatákat vívó, anti-liberális, … Tovább »
Misna magyarul – Jevamot 15
Asszony a férjével a tengeren túlra utaztak, amikor békesség volt köztük és a világban is, majd az asszony visszajött és azt mondja: meghalt a férjem… Rabbi Jehuda szerint az asszony szava nem hiteles, csak akkor, ha sírva jön és a ruháit megszaggatja (a gyász miatt). Azt válaszolták … Tovább »
Törpék vagyunk óriások vállán
“Kun Dezső ünnepélyes elnöki beiktatása a Páva-utcai templomkörzetben.[i]
A Páva-utcai körzet választmányi ülésén múlt csütörtökön iktatták be ünnepélyesen a körzet új elnökét, Kun Dezsőt, a Pesti Izraelita Hitközség, a Pesti Chevra Kadisa, a Pártfogó Iroda képviselőinek, … Tovább »
Megszólaltak a szirénák Tel Avivban
Csütörtök este a 2014-es erős szikla hadművelet óta először megszólaltak a légvédelmi szirénák Tel Aviv nagyvárosi területén, Gus Dan régióban.
Az Izraeli Védelmi Erők előzetes vizsgálata két Gázából Izrael felé indított lövedéket azonosított.
Israel Breaking on Twitter
BREAKING VIDEO: First footage showing Iron Dome intercept long range rocket fired from Gaza into Tel-Aviv tonight. https://t.co/zNvJsKnZZS
Agi Mishol erdélyi származású izraeli költő rangos irodalmi díjban részesült
A 2019. évi Zbigniew Herbert Nemzetközi Irodalmi Díjat Agi Mishol izraeli költő kapta.
Agi Mishol az erdélyi Szilágycseh községben, magyar ajkú holokauszt-túlélők gyermekeként született 1947-ben, és 1950-ben szüleivel érkezett Izraelbe.
Műveiben Izrael természeti … Tovább »
Tett és Védelem Alapítvány: “Két elkötelezett antiszemita munkásságát díjazták”
“24 óra leforgása alatt két elkötelezett antiszemita munkásságát díjazták magas állami kitütetéssel…”
… Kásler Miklós Döbrentei Kornél antiszemita író mellett, Takaró Mihály önjelölt irodalomtörténészt is kitüntette, akinek több antiszemita botránya is volt már, … Tovább »
Netanjahu: Izrael arab polgárai számára is egyenlő jogokat nyújtó demokrácia
Izrael az egyenlő jogokat élvező arab polgárai számára is demokratikus jogállam – reagált szerdán a Twitteren Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnök bírálatára.
Izrael az egyenlő jogokat élvező arab polgárai számára is demokratikus jogállam … Tovább »




