Egy politikus eltiltását követően Izraelben minden szem a Legfelsőbb Bíróságra szegeződik

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

Az izraeli jobboldal és a bírói rendszer között már eddig is feszült kapcsolat még jobban kiéleződött, miután március 17-én a Legfelsőbb Bíróság (LB) jóváhagyta a bírói határozatot, amely kimondta, hogy Michael Ben-Ari, a szélsőjobboldali Ocma Jehudit (Zsidó Hatalom) párt vezetője nem indulhat a küszöbön álló választásokon.

Ben-Ari, a választásból kizárt politikus

A történet március 5-én kezdődött, amikor Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész azt a jogi álláspontját fogalmazta meg a Központi Választási Bizottság (KVB) felé, hogy Ben-Ari „rasszista felbujtás” miatt nem indulhat a választásokon, mivel ez ellentétben áll az izraeli választási törvénnyel. Az álláspont 53 olyan esetet sorolt fel, amikor vádat emeltek ellene gyűlöletbeszédért, amikor az arabokat „gyilkos népnek” minősítette, valamint a beduin lakosság deportálására történt felhívás miatt.

Mandelblit szerint Ben-Ari ügye „egyáltalán nem határeset. Ezért a törvény szerint eltiltás jár.”

Mandelblit álláspontját azonban a következő nap a KVB – a Kneszet összes pártját képviselő testület – felülbírálta. A határozat ellen fellebbezett baloldali képviselők egy csoportja és számos NGO, köztük a reform mozgalom. A hét elején a LB 8:1 arányban jóváhagyta Ben-Ari kizárását.

A végső határozat a jobboldali politikusok és szakértők éles tiltakozását váltotta ki, mivel jogi precedensnek minősülő ítéletnek számít. Izrael történelme során ez az első eset, hogy egyéni jelöltet személyes véleménye, nem pedig a pártja által meghirdetett platform miatt diszkvalifikálnak.

A sértést sértéssel halmozva a LB úgy döntött, hogy a KVB által betiltott két arab lista indulását engedélyezi: a szocialista Hadas-Taál, illetve a nacionalista és iszlamista Raám-Balad listáét. Jóváhagyta továbbá a lázító Ofer Cassif, a Hadas egyetlen zsidó jelöltjének indulását. Cassif, aki a politikai tudományok professzora a Héber Egyetemen, nemrégiben azt nyilatkozta a Haarecnek, hogy az izraeli védelmi erők tevékenysége a palesztin területeken „lassan népirtássá fajul”, helyeselte, hogy a palesztinok izraeli katonákat támadnak meg, és kiállt a palesztin menekültek visszatelepítése mellett.

Jobboldali politológusokat különösen felháborította az, hogy 2012-ben a LB engedélyezte Hanin Zoabi Kneszet képviselő indulását, aki 2010-ben csatlakozott a gázai hajórajhoz és „intifádára” szólított fel az izraeli katonák ellen. A bíróság ugyancsak rendben lévőnek találta pártját (Balad), amely a két-állami megoldás híve; előző vezetője Azmi Bishara, elmenekült az országból, miután azzal vádolták, hogy a Hezbollahhal paktál. 2017-ben a választási törvényt úgy módosították, hogy pártokat be lehessen tiltani vagy egyes személyeket diszkriminálni abban az esetben, ha „ellenzik Izrael mint zsidó és demokratikus állam létét”. Az LB kritikusai szerint – azzal, hogy Cassif és az arab pártok indulását engedélyezte a választásokon – a testület semmibe vette az új törvénycikket.

Letiltását követően Ben-Ari egy sajtóértekezleten a következőket mondta: „Azt állítják, hogy ez demokrácia? Hát nem. Itt a jogász junta akarja átvenni életünk irányítását. A Balad és személy szerint Ofer Cassif fiam meggyilkolására uszít, aki most Hebronban szolgál a Givati hadtestben. Az ő szavuk számít, én meg törvényen kívüli vagyok?”

Ben-Ari büszkén hirdeti, hogy a brooklyni születésű Meir Kahane rabbi nézeteit osztja, aki a Kach párt vezéreként Kneszet képviselő volt az 1980-as évek közepén és azt hirdette, hogy az „illojális” arabokat deportálni kell Izraelből.  A sors iróniájaként 1984-ben a KVB volt az, ami nem fogadta el a Kach indulását a választásokon, és a döntést az LB változtatta az ellenkezőjére. Egy 1988-ban elfogadott törvény diszkvalifikálta a pártot, két évvel később pedig egyiptomi terrorista gyilkolta meg Kahanét egy New York-i nagygyűlést követően. A pártot terrorista csoportnak minősítették 1994-ben, most pedig az Ocma Jehudit egyes vezetői a fősodrú Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt listáján indulnak a választásokon. Ben-Ari helyére a listán Itamar Ben-Gvir, a párt második embere pályázik, amint azt Rafi Peretz a Zsidó Otthon vezetője jelezte a KVB-hez eljuttatott levelében.

Ayelet Shaked – Fascism (click CC for subtitles)

An actual, real, election video from The New Right party in Israel. Click CC for subtitles.

Mindazonáltal mélyebb politikai változások várhatók a közeli jövőben. Március 18-án Ajelet Saked jelenlegi igazságügyi miniszter, az Új Jobboldal párt egyik vezetője meghirdette tervét az április 9-i választásokat követő száz napra, amit „igazságügyi forradalomnak” nevezett. Szerte az országban óriásplakátok hirdetik Saked és a másik pártvezér Naftali Bennett jelszavát: „Saked lesz a LB elnöke, Bennett pedig elbánik a Hamasszal”. Utóbbi Twitter üzenetei és interjúi szerint a LB túl kesztyűs kézzel bánt a terroristákkal, de ez változni fog.

(Saked fenti, provokatív politikai hirdetésében Fasizmus elnevezésű parfümöt szór magára – iróniával használva a sokakat megdöbbentő szót -, s közben demokráciára és a hatalmi ágak elválasztására, illetve a Legfelsőbb Bíróság jogainak korlátozására hív fel, mellyel azt sugallja, hogy az LB túlhatalommal avatkozik be az izraeli politikába. Csakhogy az LB-nek Izraelben, ahogy a demokrácia első két évtizedében Magyarországon az Alkotmánybíróságnak is, a liberális demokratikus jogállami gyakorlatnak megfelelően a politikát ellenőrző, “tiszta jogtani” szerepe és a mindenkori túlhatalommal szembeni ellensúly-szerepe volt. Ezért Saked fenti hirdetése és törekvése az LB szerepének csorbítására korántsem veszélynélküli, ahogy a Fasizmus szó használata sem tekinthető tétnélküli viccelődésnek. – A szerk.)

Saked terve szerint megszűnik az a jelenlegi gyakorlat, hogy a LB tagjait jogászokból, választott politikusokból és ülésező bírákból álló kilenctagú testület jelöli ki. Az izraeli parlament fogja őket megválasztani. Az USÁ-ban elfogadott rendszerhez hasonlóan a bírák azután nyilvános meghallgatáson vesznek részt a Kneszet alkotmányjogi, törvény- és igazságügyi bizottsága előtt. A Kneszet – a kanadai jogi modellhez hasonlóan – megvétózhatja a LB végső határozatát.

Saked diákok előtt a következőket mondta erről: „A Legfelsőbb Bíróság puccsot hajtott végre. A nép helyét a ’felvilágosult közvélemény’ vette át. A demokratikus forradalom félbe maradt.”

Ayelet Saked a “demokrácia és a hatalommegosztás” nevében korlátozná a Legfelsőbb Bíróság jogait

Az ügy friss energiát pumpált a jobboldal kampányába. Jó néhány baloldali megmondó-ember szerint az ügy jogi útra történt terelése súlyos politikai hiba volt.

Dan Margalit veterán újságíró a következő üzenetet küldte Twitteren: „Michael Ben-Ari diszkvalifikálása – bár őt személy szerint és nézeteit csak csúnya szavakkal lehet illetni – buta hiba volt a LB részéről. Tőle megszabadulunk, de nagy árat fizetünk ezért.”

Mordeháj Kremnitzer, az Israel Democracy Institute baloldali jogi szakértője viszont állítja: „annak ellenére, hogy az extrém lépés súlyosan sérti az alapvető jogokat, Ben-Ari esetében megalapozottnak tekinthető”. A Haarec-ben közzétett véleménycikkben leszögezte: „Az ő rasszista uszítása a legriasztóbb és legszörnyűbb, mert nyitott fülekre talál. Jó, hogy a Kneszet megtakarította azt a fiaskót, amit a jobboldal nem félt volna okozni.”

Elhanan Miller cikke alapján, mely a Tablet Magazine-ban jelent meg, Bassa László

[popup][/popup]