Ha tudni akarod, mit tettél volna akkor, nézd meg, mit teszel most

A legtöbben biztosak benne, hogy a harmincas években átláttak volna a propagandán. Nem hittek volna a zsidókról terjesztett hazugságoknak, nem tűrték volna az üldöztetést, és természetesen kiálltak volna az áldozatok mellett. A meg nem élt múltban feltűnően sok a hős.

Nézd meg, hogyan viselkedsz most. Mit hiszel el bizonyíték nélkül? Kiknek a lemészárlását magyarázod történelmi összefüggésekkel? Milyen uszítást fogadsz el politikai véleményként? Kiért vállalsz konfliktust, és mikor hallgatsz, mert a kiállás kellemetlen lenne a munkahelyeden vagy a baráti társaságodban?

Az antiszemitizmus ritkán mutatkozik be gyűlöletként. Szívesebben érkezik erkölcsi küldetéssel: megvédi a hitet, megtisztítja a nemzetet, felszabadítja az emberiséget, igazságot szolgáltat az elnyomottaknak. A jelszavak változnak, az eljárás ismétlődik. A zsidókat előbb valamely magasztos ügy akadályává teszik, majd az ellenük fordulást az ügy szolgálatának nevezik.

Ettől válik a gyűlölet olyan kényelmessé. A részvételhez nem kell rossz embernek érezned magad. Éppen attól érezheted magad jobbnak, hogy csatlakozol.

A társadalom egyetemes eszményt hirdet, majd megvonja a zsidóktól azokat a jogokat, amelyeket annak nevében mindenki másnak követel.

Az egyenlőség sajátos kivételszabállyal működik: minden népnek jár önrendelkezés, amíg a zsidókról nem esik szó. A mai anticionista propaganda szovjet előzményei is ezt a logikát követték. Izrael nácizmussal való azonosítását nem a közösségi média találta fel; csupán megsokszorozta a terjesztés lehetőségeit.

A zsidó önrendelkezést elnyomásnak, az önvédelmet bűnnek, Izrael fennmaradását felszámolandó igazságtalanságnak állítják be. Innen már könnyű eljutni oda, hogy az emberi jogok védelmében több millió zsidót kell megfosztani az államuk nyújtotta védelemtől. Az érvelés végére a zsidó kiszolgáltatottság erkölcsi követelménnyé válik.

A mai antiszemita hullám bizonyos tekintetben nehezebben feltartóztatható, mint a harmincas évek propagandája. A különbséget azonban pontosan kell megnevezni. A jelen nem azonos a holokausztot előkészítő történelmi helyzettel: Izrael léte, katonai ereje és a zsidó közösségek cselekvőképessége döntő eltérés. A gyűlölet terjedésének sebessége, világméretű elérése és többközpontúsága viszont új veszélyt jelent.

A náci állam propagandagépezetének volt azonosítható vezetése. Az antiszemitizmus akkor sem kizárólag Németországból táplálkozott, ma azonban eltérő érdekű államok, politikai mozgalmak, médiavállalkozások és online közösségek erősíthetik ugyanazt az ellenségképet. Egyetlen központ leleplezése nem bénítja meg a többit, egy hazugság cáfolata nem szakítja meg a terjesztését.

A többközpontú propaganda egységes irányítás nélkül is erősítheti ugyanazt az ellenségképet. A Microsoft az Iránhoz köthető, Izrael elleni online befolyásolási műveletek felfutását dokumentálta. Az izraeli INSS az orosz Doppelganger-kampány dezinformációját elemezte. Az Institute for Strategic Dialogue bemutatta, hogyan használta fel a Kínai Kommunista Párthoz kötődő Spamouflage-hálózat a gázai háborút Amerika- és Izrael-ellenes hangulatkeltésre. Eltérő módszerekkel, ugyanabban a nyugati nyilvánosságban fejtik ki hatásukat.

Ehhez társul a katari médiabefolyás és a török iszlamista vezetés Hamaszt legitimáló retorikája. Az ADL az Al-Dzsazíra antiszemita tartalmait elemezte, Erdogan pedig az október 7-i mészárlás után felszabadító mozgalomként védelmezte a Hamaszt. A terror felmentése politikai rangot és médiatekintélyt kap.

A nyugati közvetítőknek ehhez nem kell Teheránból utasítást vagy Moszkvából fizetést kapniuk. Saját ideológiai meggyőződésük is elvégzi a munkát. A baloldal egyes köreiben Izrael csak gyarmatosító lehet, ellenségei csak ellenállók. Az erkölcsi ítélet már a cselekmény előtt megszületik; a tényektől csupán azt várják, hogy engedelmesen igazolják.

Így lesz a lemészárolt izraeli civilből magyarázatra szoruló kellemetlenség, a gyilkosból megértésre érdemes történelmi szereplő. Az áldozatnak bizonyítania kell az ártatlanságát. Az elkövetőnek elég a megfelelő ügyre hivatkoznia.

A szélsőjobboldali összeesküvés-hívő, az iszlamista és a magát antirasszistának tartó aktivista sok kérdésben engesztelhetetlen ellenfelek. A zsidó hatalom démonizálásában mégis egymásra találhatnak. A közös ellenségképhez nem szükséges közös világnézet.

A következményeket pedig nem kizárólag Izrael viseli. Egy távoli háború ürügyén a diaszpórában élő zsidók iskoláit, zsinagógáit és személyes biztonságát is fenyegetik. Az online uszítás nyomán később közösségi rendezvényeiken vagy saját ajtajuk előtt is rendőri védelemre szorulhatnak.

Az önvizsgálathoz világos különbségtétel kell. Izrael kormányának bírálata vagy a palesztin civilek iránti együttérzés nem igazolja Izrael démonizálását, sem a zsidó állam létjogosultságának elutasítását. Aki mégis Izrael felszámolását követeli, indokolja meg, miért alkalmaz olyan mércét, amelyet más országok esetében eszébe sem jutna elfogadni.

Az anticionizmust belátható következményei alapján is meg kell ítélni. Izrael felszámolása több millió zsidó életét és biztonságát érintő követelés. A diaszpórában pedig ismét feltételessé teheti az elfogadást, mert a zsidó akkor számíthat befogadásra, ha megtagadja Izraelhez fűződő kapcsolatát. Szép kis emancipáció, amelynek belépődíja saját közösségi kötődésének feladása.

Izraelben él a világ zsidóságának csaknem fele. Ez az egyetlen ország, ahol a zsidó nép saját állami intézményein keresztül gyakorolhatja önrendelkezését és szervezheti meg nemzeti önvédelmét. Üldöztetések, pogromok és népirtás után ennek pontos jelentése van: túlélése már nem csupán mások jóindulatától függ.

Aki ezt a biztosítékot elvenné, annak többet kell felmutatnia néhány jól rímelő jelszónál. Ki garantálná a zsidók biztonságát? Milyen intézményekkel, milyen erővel és felelősséggel? Mi történne, amikor az ígéretek elfogynak?

Ha a palesztin szabadság tervében a zsidó szabadságnak nincs helye, az egyenlőségre hivatkozó érvelés önmagát cáfolja. Október 7. után különösen súlyos felelőtlenség milliók védtelenné tételéről úgy beszélni, mintha egy jogi szeminárium kockázatmentes gondolatkísérlete volna.

Aki Izrael felszámolását támogatja, nem háríthatja el a felelősséget azzal, hogy a következményeket nem kívánta. A jó szándék nem törli el a belátható következményeket; a politikai követeléseket nem támogatóik kellemes önképe teszi elfogadhatóvá.

Ha zsidó vagy, nem tartozol feltétlen hűséggel egyetlen izraeli kormánynak sem. A származásod, jó szándékod vagy naivitásod azonban nem teszi ártalmatlanná a mozgalmat, amelynek igazolására felhasználják a nevedet. Ha nem vagy zsidó, nem kell minden izraeli döntéssel egyetértened ahhoz, hogy felismerd: civilek meggyilkolása nem felszabadítás, zsidók megfélemlítése nem békepolitika, a kollektív bűnösség nem emberi jogi elv.

Ha közömbös vagy, legalább ne emeld ezt erkölcsi állásponttá. Az uszításnak nem kell mindenkit meggyőznie. Elég, ha kellően sok embert rávesz, hogy ne álljon az útjába. A hallgató többség úgy is szabad teret hagyhat a gyűlöletnek, hogy maga nem osztozik benne.

A kiállás értéke akkor derül ki, amikor ára van. A baráti körödben, szerkesztőségedben, egyetemeden, politikai közösségedben. Amikor az uszító ugyanazokra az eszmékre hivatkozik, mint te, és a tiltakozásért elismerés helyett kiközösítés jár. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy az elveidhez ragaszkodsz-e jobban, vagy azokhoz, akiknek a helyeslése alapján tisztességes embernek tartod magad.

Ha tudni akarod, hittél volna-e annak idején a propagandának, ne azzal nyugtasd magad, hogy ma felismered a horogkeresztet. Nyolcvan év távlatából ez szerény teljesítmény. Azt vizsgáld meg, felismered-e a zsidóellenes gyűlöletet akkor is, amikor a te erkölcsi szókészletedet használja, és a hozzád közel állók terjesztik.

A múltban, képzeletben, bármikor lehetsz embermentő. A jelenben ezért kockáztatnod is kell valamit. Ha erre ma nem vagy hajlandó, nincs különösebb okod azt hinni, hogy akkor bátrabb lettél volna.

Sokan tartották magukat tisztességes embernek, mégis mások közbelépésére vártak, amikor rajtuk lett volna a sor.