A váci zsinagógába visszatért a Tóra és újra fellobbant az örökmécses lángja
Az ünnepnapok híján az eseménytelenségéről ismert hesván hónap a Váci Zsidó Hitközség számára örökké emlékezetes lesz: hiszen ma, ros hódes küszöbén Tórát avatott a közösség. A zsúfolásig megtelt zsinagógában beszédet mondott Sárik Zsolt, a helyi hitközség elnöke, Chikán-Sonne Zoltán, a budapesti Hunyadi téri körzet elnöke, végül dr. Radvánszki Péter, a budapesti Páva utcai zsinagóga rabbija. Az ünnepségen részt vett dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke is.
Grósz Andor Mazsihisz elnök a tóratekerccsel (Fotók: Mazsihisz.hu / M. Schmidt János)
Régen látott ahhoz hasonló ünnepi menetet Vác városa, mint amilyen vasárnap délelőtt zajlott le az Eötvös József utcában: hagyományos zsidó szokás szerint hüpe alatt vitt, díszes Tóra-tekerccsel, énekelve és tapsolva vonult a megjelent zsidóság a zsinagóga, azaz a Tóra jövendő otthona felé.
A zsidóság legszentebb szövegét tartalmazó tekercset felváltva vitték az arra érdemesek: elsőként Chikán-Sonne Zoltán, a Hunyadi téri körzet elnöke, hiszen a Tóra az ő közösségük ajándékaként került most Vácra; de vitte a tekercset dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke is.
Miután a Tórát elhelyezték a frigyszekrényben, Sárik Zsolt, a Váci Zsidó Hitközség elnöke lépett a bimára, hogy emlékeztesse a jelenlévőket arra, hogy patinás épületben vagyunk, amely 162 éve épült, vagyis a kiegyezés előtt, így mindössze három évvel fiatalabb, mint a Dohány utcai templom.
Majd rátért arra, hogy látszólag szerencsés véletlenek vezettek oda, hogy ez a zsinagóga ma is áll, hiszen 1944 decemberében, amikor a Vörös Hadsereg előrenyomulása során a heves ágyúzás és bombatámadások következtében a városban 128 épület teljesen megsemmisült, rengeteg hát pedig megrongálódott, a zsinagógát egyetlen találat sem érte. És a háború után ebből az épületből nem lett sem lovarda, sem könyvtár, sem bútorraktár, mint oly sok zsidó templomból, ezt a sorsot a váci zsinagóga elkerülte – látszólag megint szerencsére. Sárik Zsolt hangsúlyozta: a földhözragadt gondolkodású emberek mondhatják, hogy mindez nem szerencse kérdése, hiszen mindennek megvan a maga ok-okozati következménye – de mégis fel lehet tenni a kérdést: az 1944 decemberi támadás során miért és hogyan történt az, ami?
– Vannak olyan dolgok, amiknek az okát nem lehet és nem is érdemes, megfejteni, el kell fogadni, hogy így történtek – tette hozzá. Majd a saját életéből is felidézett egy – látszólag – szerencsés mozzanatot: tizenhét éve az egyik villamoson megpillantott valakit, aki ismerős volt neki egy váci széderestről. Majd eszébe villant, hogy ez az a rabbi lehet, aki a szédert vezette. Odalépett hozzá, s kiderült, hogy az illető Domán főrabbi volt, a Hunyadi téri körzet rabbija… Ekkor kezdett Sárik Zsolt a Hunyadi térre járni, így lett az ottani közösség tagja, és íme, a mai napon a váci körzet tagjai most együtt ünnepelnek a Hunyadi tériekkel…
– Fontos, hogy a dolgok miértjét keressük, de néha meg kell állni a keresésben, és egyszerűen csak el kell fogadni azt, ami van, felismerni a pozitív és jó dolgokat, és ezért hálásnak lenni – mondta. – Hálásnak kell lenni érte, hogy van fedél a fejünk fölött, hogy tudunk mozogni, hogy el tudtunk most ide jönni ünnepelni és együtt lenni, hálásnak lenni azért, hogy van, akit szerethetünk, és van, aki szeret minket. Mert szerintem maga a Tóra is ezt jelenti: hála és szeretet!
Chikán-Sonne Zoltán – aki egykor a váci hitközség tagja volt – beszédét Kosztolányi Dezső: Zászló című versének felolvasásával kezdte: „Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon, / hanem zászló.” (…) „Lelkem, te is, te is – / ne bot és vászon – / légy zászló”.
Majd így fogalmazott: az életét két dolog vezérli, az egyik a hála, a másik pedig a szolgálat. Hála elsősorban az Örökkévalónak. Hála azért, hogy megélhettük ezt a napot, és azért is, hogy ezen az úton végigvezetett minket. A szolgálat pedig a közösségért végzett munka, most a Hunyadi téren, azelőtt Vácon.
Balról jobbra: Fináli Péter, Erdei-Brüll István, dr. Radvánszki Péter és Fináli Gábor
– Mit jelent nekem a Tóra? Mit szimbolizál nekem? – tette fel a kérdést, majd így folytatta: „elsősorban azt, hogy minden ember egyenlő, hiszen a Tóra nemcsak a zsidó nép történetét mondja el, hanem az emberiségét”.
Kifejtette: ez a szent szöveg az egész emberiségre vonatkozó morális alapszabályokat tanít nekünk, az egyistenhit tanítása az egész emberiség gondolkodását, kultúráját és történelmét alapvetően befolyásolta, ezért nem feledkezhetünk meg róla, hogy az Örökkévaló az egész emberiséggel van, nemcsak a zsidósággal. A Tóra azt is jelenti számára, hogy az Örökkévaló hatalma, szelleme mindig elsőbbséget élvez az anyag szemben; és végezetül a Tóra számára a modern jogrendszerek alapja, hiszen máig szóló érvénnnyel határozza meg, hogy miképpen érvényesülnek az emberi jogok a társadalomban.
– A Tóra nem pusztán egy ősi történet, nemcsak a zsidó nép vagy az emberiség őstörténete, hanem az együttélés szabályait jelenti az emberiség etikai és lelkiismereti alapjainak lefektetésével – fűzte hozzá.
Beszéde végén az elnök visszautalt Kosztolányi Dezső idézett versére, és azt a kívánságot fogalmazta meg: ez a tekercs ne csak fa és ne csak pergamen legyen, hanem zászló, amely ott lobog a váci zsidó hitközség tagjai és a város összes egyistenhívő gyülekezete fölött.
Dr. Radvánszki Péter rabbi az újhold kapcsán abból indult ki, hogy hesván hónapban nem sok minden történik, igazából nincsenek ünnepek ilyenkor, ám a váci közösségnek már van egy emlékezetes alkalma erre a hónapra, hiszen hesván újholdján a váci zsinagógába visszatért a Tóra. Majd beszédében azt a kapcsolatot fejtette ki, ami az újhold, az örökmécses meggyújtása és a Tóra között megfigyelhető, ez pedig nem más, mint a fény.
– Hosszú idő után ma újra meggyújtottuk a zsinagógában az örökmécsest, és ahogy fellobbant ez a láng, talán úgy lobban fel szívünkben a remény, hogy nemcsak egyetlen ünnepi alkalomra gyűltünk ma össze, hanem egy hosszan tartó dolog kezdetén állunk – fogalmazott Radvánszki rabbi.
Az újhold kapcsán a hold fényéről beszélt, amely a megújulás szimbóluma, míg a Tóra maga a fény, maga a világosság, és a Tóra fénye mindannyiunk számára világít. A rabbi megemlítette a teremtés fényét is, hiszen az első aktus a fény teremtése volt – de érdekes módon megjelent a fény a következő hetiszakaszban, a Noéról szóló történetben szivárványként, amely az Örökkévaló és a népe közötti szövetség jelképe.
– Most, mikor a két hetiszakasz között állunk, az a kép juthat eszünkbe, hogy mi vagyunk az a prizma, ami a fehér fényt szétbontja szivárvánnyá – fogalmazott dr. Radvánszki Péter. – Minden ember más, és miként a szivárvány is sokféle színben pompázik, de egyetlen fényből születik, úgy alkotnak a különböző emberek is egyetlen közösséget.
A rabbi kifejtette, hogy „különböző emberek gyűltek ma össze a zsinagógában, más és más emberek különböző háttérrel és különböző meggyőződéssel, de egy közös céllal: hogy a Tóra visszatérjen méltó helyére és újra élet költözzön ebbe a zsinagógába”.
Hangsúlyozta azt is: tekintsük ajándéknak, hogy a Tórát avató közösség ma szabadon végigvonulhatott az utcán, hiszen bizonyos nyugat-európai országokban ugyanezt biztonságosan már nem tudnánk megtenni.
A beszédek után szombati istentisztelet, majd Tóra-olvasás következett.
