“A kolozsvári színházban a 27. vagy 28. évemet töltöm. Mi, hogy is mondjam, ezt biológiailag teljesítjük. Ha küzdeni akarnánk ellene, akkor sem lehetne mit tenni. Itt van Erdélyben a színház, magyarul játszunk, a repertoár pedig az egyetemes színházi, és nem csak a színházi kultúrát közvetíti.”

Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. 

A Budapest Bár Farkas Róbert zenekara és projektje. Robit a Besh o dromból, a Romano Dromból és a Kistehén tánczenekarból ismerheti a közönség. A Száztagú Cigányzenekar prímásaként kezdte pályafutását, de néhány éve nagyon sok műfajban otthonosan mozog, és jövőre fejezi be hegedű tanszakon a Zeneakadémia Tanárképző Intézetét. 

A létező hazai jobboldal és a létező hazai zsidóság rendszerváltás utáni viszonya sokféleképp leírható, de az esetek többségében nemigen lehet harmonikus, megértő diskurzusról vagy jó hangulatú, konstruktív egymás mellett élésről beszélni. Ennek az állapotnak a fenntartása hosszú távon nem lehet érdeke egy racionálisan gondolkodó félnek sem.

Mitől véreznek a kőtáblák, szolidárisabb-e az erdélyi magyar, mint a budapesti, miért lett Dragomán György regényének hőse egy félzsidó fiú, s hiányozhatnak-e az erdélyi ízek? – Várnai Pálnak a Szombat lapszámbemutató estjéről szóló írásából minden kiderül.

2008 DECEMBER SZÁM

Novák Attila: A mi Erdélyünk
Erdélyi Lajos: Kettős kisebbségben
Tibori Szabó Zoltán: Egy fényképalbum képei Zsidó – élet Kolozsváron a holokauszt után
Ágoston Vilmos: A kérdések kérdése
Tamás Gáspár Miklós Nussbächer Melitta
Lőwy Dániel:  … Tovább »

Molnár Balázs ellen “személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt” emeltek vádat. 

Egyike azoknak a ritka televíziós személyiségeknek, akire többéves kihagyás után is kíváncsiak a nézők, mert valami olyat tud, ami a mai világban ritkaság: a leginkább megosztó témákat is megértő, minden szempontot figyelembe vevő alapossággal taglalja. Az idén hatvanéves riporterrel új műsoráról, és ennek kapcsán a miénktől eltérő nézetek elfogadásáról, megértéséről beszélgettünk. 

November 20-án este a budapesti Aranytíz művelődési központban tartotta első összejövetelét a Nemzeti blogcsúcs, melyet a Reakció, a Konzervatórium és a Jobbklikk nevű internetes orgánumok hívtak életre.

November 16-án a megalakult a Mazsihisz által életre hívott Magyar Zsidó Kongresszus. A körülbelül öt órás alakuló ülést Feldmájer Péter vezette. Néhány kritikus megjegyzést és hozzászólást leszámítva komolyabb viták nem voltak: a Kongresszus saját működési szabályzatának megalkotásával volt elfoglalva. Határoztak a különböző bizottságokról és megválasztották a Kongresszus elnökségét.

A magyar belpolitikában egy új jelenség, hogy a magyarországi radikális jobboldal holdudvara igyekszik magát megkülönböztetni a legnagyobb jobboldali ellenzéki párttól, a Fidesztől. Így, ebben a folyamatban egy új elem, hogy a szélsőjobboldali diskurzusban a magyar ellenzéket mostanság egyre gyakrabban antiszemita alapon is támadják.

A Szombat márciusi számában közölte Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írását, mellyel érdemi indíttatást kívánunk nyújtani épp e párbeszédnek.

A második zsidótörvény története ismert, számos történeti feldolgozás olvasható róla. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, szükséges megjegyezni: ez a Teleki Pál közreműködésével készült törvény (preambulumát maga a politikus írta) folytatta a magyar zsidóság numerus clausus-szal megkezdett, az 1938-as első zsidótörvénnyel folytatódó kirekesztését a magyar közéletből, a kulturális és gazdasági színtérről. 

 Szélsőjobboldal és a média címmel tartott konferenciát a Demos Magyarország Alapítvány csütörtökön Budapesten. Az Európai Ifjúsági Központban magyar és külföldi újságírók vitáztak egyebek mellett arról, mikor és milyen mértékben kell teret adni a médiában a szélsőségeknek, és mi lehet ebben az újságírók felelőssége.

A közös zsidó-keresztény örökség című írásában Yeshayahu Leibowitznak mindenben teljesen igaza van, amennyiben „kereszténységen” a 2-20. századokban e néven megvalósult történelmi képződményt értjük – és egyáltalán nincs igaza, ha e szót az Újszövetségben leírt kereszténységre vonatkoztatjuk.

„Egy ország a dackorszakban” címmel közölt elemzést az elmúlt napokban a magyarországi szélsőjobboldal térnyeréséről a müncheni Süddeutsche Zeitung. A német vélemény: „Európa egyik legfélelmetesebb populistája Orbán Viktor…” 

Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?

Interjú Novák Attila történésszel, a Magyarországi Cionista Szövetség elnökével, a Szombat szerkesztőjével munkásságáról, a cionizmusról, az MCSz-ről, Izraelről és az Izrael-ellenességről, az amerikai és a hazai neokonzervativizmusról, az amerikai elnökválasztásról, a Chabadról, a magyar jobboldal és a zsidóság viszonyáról.

Elfújja a bíróság a szervezet születésnapi gyertyáját? Miközben a Fidesz politikusai ismét lavíroznak a Magyar Gárdát hol helytelenítő, máskor éppen bátorító kijelentéseikkel a szélsőjobb felé, addig a szervezet egyéves lett. 

Mi történhet meg férfi és nő között? Minden. Bármi. A
szenvedélytől a közönyig akármi. Össze lehet foglalni mindezt egyetlen
koncertben? Igen. Legalábbis erre vállalkozik négy kiváló színész – két nő és
két férfi –, valamint egy kiváló zenekar.