Budapest Bár

Írta: - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Budapest Bár Farkas Róbert zenekara és projektje. Robit a Besh o dromból, a Romano Dromból és a Kistehén tánczenekarból ismerheti a közönség. A Száztagú Cigányzenekar prímásaként kezdte pályafutását, de néhány éve nagyon sok műfajban otthonosan mozog, és jövőre fejezi be hegedű tanszakon a Zeneakadémia Tanárképző Intézetét. 

Zenei kirándulásai közben olyan zenészekkel ismerkedett meg és barátkozott össze, akik műfajilag távol állnak a cigányzenétől vagy a szórakoztató zenétől. Széleskörű érdeklődésének és nyitottságának köszönhetően születhetett és valósulhatott meg a Budapest Bár ötlete.

A Budapest Bár mindig a cigányzenei hagyományokat állítja középpontba, de csavar rajtuk egyet (kettőt), a mai korhoz igazítja valamilyen formában, és igyekszik ma is élvezhető, sajátos műfajt teremteni. Az első album, a Budapest Bár Volume 1. Robi első kísérlete arra, hogy az ún. „éttermi“ magyar cigányzenét élvezhetővé tegye a mai zenékhez szokott fül számára is.
 
Egy kis édes félhomályban, Köszönöm, hogy imádott, Szívemben bomba van, Halálos tavasz… – dalok a múltból, új hangokkal. Egy „klasszikus“ magyar cigányzenekar kiváló muzsikusokkal, kitűnő és ismert, a popzene igényesebb területéről jövő énekes kedvencek, finom elektronika és régi magyar sláger – füstös, kávéházi hangulat.   Egy történet első fejezete: generációk, műfajok és kultúrák találkozása.


 
Farkas Róbert (Romano Drom, Kistehén tánczenekar) meghívására mondott igent tíz magyar énekes: Frenk (Hiperkarma), Keleti András (Colorstar), Kiss Erzsi (Egy Kis Erzsi Zene, Erik Sumo), Kiss Tibi (Quimby), Kollár – Klemencz László (Kistehén tánczenekar), Lovasi András (Kispál és a Borz), Németh Juci, Ruttkai Bori (Specko Jedno), Szalóki Ági és Szűcs Krisztián (HS7). Farkas Róbert alapította a Budapest Bár zenekart, amely egy pár éve létező formáció: igényes szalonzenét, jazzt és cigányzenét játszottak. A lemezfelvételek befejeztével kérték fel Jutasi Tamást és Zoohackert, hogy néhány szám alá tegyenek elektronikus alapokat, hogy még tovább borzolják a hagyományokhoz szokott kedélyeket.
 
Nemigen lehet látni ezeket az énekeseket együtt, főleg nem cigányzenekarral! Lehet, hogy nem is olyan porosak ezek a dalok? Lehet, hogy egy újabb generáció fogja őket megtanulni? Lehet, hogy még anyu és a nagyi is hajlandó lesz meghallgatni mai kedvenceinket? BÁRhol, BÁRmikor és BÁRki hallgathatja és mindenki örül neki, ha ezt kapja ajándékba!
 
A lemezre 18 olyan régi slágereket választottak ki a zenészek és énekesek, amelyek annak idején kávéházakban, bárokban, elegáns mulatókban és régi filmekben hangzottak el, és amelyek mind a mai napig ismertek: az emberek valami furcsa hungarikumként, a közös emlékezet részeként kezelik.

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (tangóharmonika, zongora) és Farkas Richárd (bőgő).

Ének: Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár – Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Ruttkai Bori, Szalóki Ági és Szűcs Krisztián

Videó: Kiégő Izzók Hang: Bana Róbert Rendező: Böhm György   

Jegyárak
Elővétel: 3000 Ft
A fellépés napján: 3500 Ft

Időpont: 2009. január 22. csütörtök, 21:00 óra
Helyszín: A38 Hajó
Pontos cím: Budapest, Petőfi híd-Budai hídfő
Weboldal: www.a38.hu

 

[popup][/popup]