Találatok ‘Kun Anna’

Összesen 2,674 találat (1601 - 1620) : Kun Anna.

Lehetett volna más Lányi András?

Írta: Németh Endre - Rovat: Politika

A Lehet Más a Politika komoly sikert ért el az áprilisi választásokon. Magyarországon elsőként jutott be az Országgyűlésbe zöld, vagy pontosabban fogalmazva: ökológiai párt. Az LMP újonc létére magabiztosan lépte át az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a szavazatok közel nyolc százalékát szerezve meg. Emeli a siker jelentőségét, hogy számtalan zöld párt próbálkozott már Magyarországon a parlamentbe jutással, de legtöbbnek már a nevére sem emlékszünk.
 

A Mazsihisz és kihívója – Igazodók

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt “legitimációs válságba” került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.

Környezetvédelem – zsidó szemmel

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Minden felvilágosult, gondolkodó ember számára világosnak kell lennie, hogy a bibliai idézet, mely szerint „uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszómászón, amely a földön mozog” nem a zsarnoki uralomról, nem egy zsarnokról beszél, aki durván bánik népével és szolgáival, hogy saját vágyait és szeszélyeit kielégítse. 

Több mint zöld

Írta: Erőss Gábor - Rovat: Politika

 

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…

Soá-Nakba

Írta: Katz Katalin - Rovat: Politika

A Soá és a Nakba emlékezetével való foglalkozás értelme a közös megbeszélés, az együttes elmélyedés volt, két alcsoportban. A két alcsoport számára a Soá, illetve a Nakba, identitásukat nagy részben definiáló, jelentőségteljes kollektív emlékezet, mely kihat mindannyiunk életére. Ez a kollektív emlékezet újra és újra konstruálódik, s így nekünk egyedülálló lehetőségünk nyílt szemlélni-vizsgálni ezt a – mindkét csoportban zajló – emlékezet-építő folyamatot.
 

Felice, avagy a szükséges szempár

Írta: Csáki Márton - Rovat: Politika

Az élettel szembeállított írásáról, hiszen Kafka, aki tébolyítóan aggályos kérdéseivel birtokolni akarja Felice környezetét, múltját és jelenét, az idejét, a jövőt illetően éppen azért bizonytalanodik el, mert az ő lényege az írás. Ez az akadálya a közös jövőnek, a mellettiségnek, annak, amibe belekényszeríteni igyekszik Felicét, hogy ugyanazzal a mondattal lebeszélje önmagáról, és aláássa az idillt.

 

Vízválasztó

Írta: Seres Attila - Rovat: Politika

A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvélemény-kutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják*. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.  

Idegenség, otthonosság

Írta: Turi Tímea, Vári György - Rovat: Politika

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem csak a jó időt hozta el szinte már hagyományosan a Millenáris Parkba: az április 22. és 25. között tartott rendezvény díszvendége Izrael és Ámosz Oz volt. Az izraeli vonatkozású programokon mégis az volt érezhető: sokkal több közös vonás van magyar és izraeli szerző, magyar és izraeli könyv között, mint gondolnánk.
 

Szántó T. Gábor: Franz és Jichok

Írta: Szombat - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Politika, Színház

“Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?… Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben… Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat.”

Netanjahu miniszterelnök válasza a biztonsági kérdésekre

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Múlt éjjel sajnálatos esemény történt, melynek során emberek vesztették életüket, és sokan megsebesültek. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái arra kényszerültek, hogy életüket mentsék, miközben maguk is megsebesültek. Ez az incidens olyan erők nemzetközi provokációjának volt a következménye, amelyek Iránt és annak terrorista partnerét, a Gázát uraló Hamaszt támogatják. A Hamasz lövedékek ezreit zúdította Izraelre, és további lövedékek ezreit tartogatja.
 

Marianna D. Birnbaum: Apró izraeli csodák

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Nincs olyan ország, amelyről többet tud a látogató, mint Izraelről. Fejében súlyos információs csomaggal érkezik, amelyben a Bibliától a hollywoodi filmekig sok minden megtalálható. Izrael azonban nemcsak a csodák, hanem a meglepetések országa is, mert az ember minden sarkon valami új elképzeléssel, vagy valami, eddig számára ismeretlen valósággal találkozik.
 

„Gyakrabban rossz a közérzetem, mint huszonöt évvel ezelőtt”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

“Valóban lehetett számítani lakás vagy munkahely elvesztésére, netán útlevél bevonására. Ma sem tudom, hogy engem mennyire figyeltek. Hogy a lakásomat lehallgatják, arra akkor jöttem rá, amikor egy antennaszerelővel felmentem a tetőre, és észrevettem, hogy a kéményből egy olyan kábel is kilóg, amelynek nincs általam ismert funkciója.”

Turi Tímea: Költözés

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Károly tizenhét évesen Goethéről publikál a Nyugatban, de apja jogásznak szánja, így majd Makóra kerül betétszerkesztő díjnoknak és filozófiai tanulmányok írása mellett beleszeret a főbérlője unokahúgába (a nagyanyámba), aki majd megszüli anyámat, pár hónappal azelőtt, hogy (nagyapámat) egy olyan munkaszolgálatba hívják be, melyről már nem tér vissza.