Kik állnak a Gáza-flottilla mögött?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

“Botrányt okoztak a gázai segélyflotta békeaktivistái. Az amerikai
résztvevők hazájuk nagykövetsége előtt akartak tüntetni, de amikor nem
engedték őket közelebb, akkor rátámadtak a görög rendőrökre”: idén is
készül “áttörni” az izraeli tengerzárat a Gázai-övezet partjainál az
úgynevezett Szabadság Flottilla. Eddig keveset lehetett tudni a
hajóhadat szervezőkről – egy, a héten megjelent elemzés azonban
árnyaltabb megvilágításba helyezi a csoportot. 

 

forrás: atv.hu

A második Gáza felé tartó „Szabadság Flottillát” több olyan csoport szervezi és koordinálja, amely nemzetközi szinten igyekszik delegitimizálni Izraelt. Ennek fényében a szervezők azon állítása, hogy „enyhíteni” szeretnék a „gázai-ostromot”, valamint az, hogy humanitárius segítséget kívánnak nyújtani az övezetnek – üres érv, derül ki a Jerusalem Center for Public Affairs elemzéséből. A Gázai-övezet ugyanis az elmúlt időben komoly gazdasági fejlődésen ment át. A New York Times június 25-én tudósított arról, hogy „két luxusszálloda nyílik Gázában”. Ezt megelőzően a palesztin wafa hírügynökség publikált fotókat a Gázában nyíló új, több emeletes bevásárlóközpontokról. Más források több száz új lakás építéséről számoltak be. Hozzá kell tenni, hogy a Gázai-övezetből élelmiszert is exportálnak – ez pedig nehezen összeegyeztethető humanitárius katasztrófákkal.

Politikai motiváció

A flottilla motivációi politikaiak: Izrael nemzetközi hírnevét igyekeznek bemocskolni azzal, hogy „áttörik a zsidó blokádot”. Ezt csak aláhúzza a szervezők listája. Az akciót idén is Muhammad Szavalha koordinálja, aki a Nagy-Britanniában működő Muzulmán Testvériség egyik vezetője, és már több szárazföldi és tengeri akciót levezényelt. A férfi egyébként a nyolcvanas években a Hamasz terrorszervezet ciszjordániai infrastruktúrájának a létrehozásában is részt vett. A kilencvenes években helyezte át székhelyét Nagy-Britanniába, innen koordinálja a Hamaszt támogató, iszlamista, Izrael-ellenes tevékenységét.

A tavalyi flottilla prominense, a Mavi Marmara. Idén nem indul az IHH.

A flottillában résztvevő szervezetek közül sokan közvetlenül kapcsolatban állnak a Javak Szakszervezete (Union of Good, UoG) nevű ernyőszervezettel, amely a Muzulmán Testvériség európai érdekeltségeit tömöríti. Ezt a szervezetet az Egyesült Államok 2008-ban a terrorszervezetek közé sorolta, mivel a csoport jótékonysági pénzeket utalt a Hamasz terrorszervezet számláira. A flottilla másik főszervezője az Izrael-ellenes Nemzetközi Szolidaritási Szervezet (International Solidarity Movement, ISM). A hajóhad több – főként szélsőbaloldali – szervezője szerint céljuk az, hogy provokálják Izraelt. (Izrael korábban jelezte: úgy tudja, hogy idén is fegyverekkel készülnek az izraeli katonákra támadni.)

A flottilla szervezőinek egy másik prominens személyisége a Németországban élő Valid Abu al-Shevarib, akinek „szakmai körökben” nagyra értékelték a részvételét az első flottillában. Egy Europol jelentés szerint a férfi „Hamasz tagnak nevezi magát, aki a Német Iszlám Közösséget / Islamische Gemeinschaft Deutschland (IGD) vezeti. Ezt a szervezetet tartják a Muzulmán Testvériség német központjának”. 

A flottilla története

Kevésbé köztudott, de már 2008 augusztusában indult az ISM szervezésében egy kisebb flotta Gáza felé. A két hajón összesen 44 aktivista igyekezett bejutni a lezárt övezetbe. Az ISM egyébként – palesztin partnereivel – szervezetten koordinálta korábban az intifáda alatt kirobbant tüntetéseket Ciszjordániában és Gázában, és üdvözölte az erőszakba átcsapó tüntetéseket is. (Az eseményekbe közvetetten is beavatkozott, amikor Izraelt a nácikkal hasonlította össze – ezzel szítva a feszültséget.) Az ISM az iszlamista terrorizmussal is kapcsolatban állhat: 2003-ban az Iszlám Dzsihád palesztin szárnyának az egyik tagját egy ISM táborban fedezték fel. 2004-ben pedig a szervezet kijelentette: együttműködne a Nemzeti és Iszlamista Erők nevű koalícióval, amely számos palesztin frakciót tömörít, és a Hamasz, valamint az Iszlám Dzsihád is a tagjai között van.

„Gáza egy ajándék nekünk”

Az UoG azonban az összes szervezetnél fontosabb szerepet tölt be a flottilla szervezésében. Izrael 2009-es, Hamasz ellenes Öntöttólom hadműveletét követően konferenciák sorozatát tartották Törökországban, ahol újradefiniálták az Izrael-ellenes küzdelem “doktrínáját”. 2006 óta Törökország a globális Muzulmán Testvériség egyik új központjává vált, míg a Hamasz gázai rezsim jelentette a tengely végrehajtó szervét. Egy 200 dzsihádista tudós részvételével, 2009 februárjában megtartott konferencián az egyik Hamasz vezető megnyitotta a „szent háború harmadik frontját” (Pakisztán és Irak az első kettő). Ez a frontvonal Gázában húzódik. A konferencia egyik résztvevője, a szaúdi Mohsen al-Avadzsi a BBC-nek elmondta, hogy „Gáza egy ajándék, amely erőt ad nekünk és felszámolja a köztünk meghúzódó különbségeket. Így mindnyájan egységesek vagyunk a cionistákkal szemben”. Gázát iszlamista szimbólummá emelték, amely az Izrael ellenes háborút legitimizálja. A konferencia margóján egyébként megfogalmazták a Hamasz-barát “Isztambul Kiáltványt” is – ez, az aláírok szerint igazolja az összes külföldi hajó, katonai egység elleni akciót, amely igyekszik megakadályozni a Gázába irányuló illegális fegyvercsempészetet. 

Európa, Hamasz, flottilla

A Gázába irányuló konvojok kedvezményezettje többnyire a Hamasz volt. A feladó azonban gyakran homályba burkolózott. Egy 2010-es, szárazföldi úton indított konvojról azonban kiderült, hogy az UoG, a Muzulmán Testvériség európai ernyőszervezete szponzorálja. Az UoG létrehozását egyébként a Hitlert éltető, szélsőséges muzulmán pap, Juszuf al-Karadavi kezdeményezte röviddel a második intifáda kitörését követően 2000-ben. Az UoG lényegében az al-Karadavi Muzulmán Testvériségével kapcsolatba hozható szervezeteknek a pénzügyi szárnya. 2008-ban azonban terrorszervezetnek minősítette az amerikai államkincstár, mivel a Hamasznak utalgattak pénzt.

A Szabadság Flottilla egy másik szervezője, az Európai Kampány a Gázai Blokád Végéért (EKGBV) nevű szervezet szintén kapcsolatban állhat a Hamasszal. A csoportot 2008 elején hozták létre egy konferencián, amelyet a londoni Palesztin Visszatérés Központ (PVK) szervezett. A szervezettel kapcsolatban az izraeli védelmi miniszter 2010 decemberében azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az egy „európai Hamasz-kapcsolat”. Az EKGBV és PVK egyébként hosszú ideig ugyanarra a címre volt bejegyezve, és ugyanazokkal a kapcsolattartási adatokkal rendelkezett. Az EKGBV egyik alapítója a hollandiában élő Amin Abu Rasid, akire a helyi sajtóban gyakran a „Hollandiában tevékenykedő Hamasz vezetőjeként” utalnak.

Zöld-vörös összefogás

Az idei flottilla 33 szervezőjének közel a fele rendelkezik ismert kapcsolattal az UoG-vel, vagy pedig az Európai Iszlám Szervezetek Szövetségével (EISzSz) – utóbbi szintén a Muzulmán Testvériség európai ernyőszervezete. A flottilla iszlamista támogatóin kívül azonban idén számos szélsőbaloldali európai politikus, csoport és magánszemély jelezte a támogatását.

Tavaly a török IHH volt az egyik legfontosabb szervezője a flottillának, de „műszaki okok” miatt idén nem vesz részt az akcióban. Az IHH szintén tagja az UoG-nek. Az IHH egy szárazföldi konvoja 2010-ben (még a tengeri akció előtt) az egyiptomi hatóságok intézkedésén is fennakadt – utóbbiak ragaszkodtak ahhoz, amit most az izraeli külügyminiszter is hangoztat: az egyiptomi el-Arish kikötőjén, az ellenőrzött útvonalon keresztül kell eljuttatni a segélyt. Az egyiptomi reakcióra az IHH szóvivője, Bülent Jildrim azt mondta: „eddig azt gondoltuk, csak Izrael a háborús bűnös. De most Egyiptom is bizonyított. Addig fogjuk ostromolni az intézményeit, amíg nem engednek be Gázába, amit eladtak Izraelnek”. (Miután az egyiptomi hatóságok nem engedtek az IHH nyomásának, a konvoj tagjai Hamasz zászlókat lobogtatva törni-zúzni kezdtek a kikötőben, és csak rohamrendőrök bevetésével tudták megfékezni őket.) Az IHH ezt követően a Muzulmán Testvériség jordán szárnyával, az Iszlám Akciófronttal tartott közös demonstrációkat.

Ez az egyiptomi fiaskó lehetett az oka, hogy a konvojok egyik fő szervezője, Muhammad Szavalha úgy döntött, taktikát változtatnak. A londoni vezető a Hizbullah Al-Intikad nevű magazinnak még 2010 májusában nyilatkozta azt, hogy Egyiptom megkerülésével, a tengere „közvetlenül fognak konfrontálni a cionista ellenséggel”.

Nem véletlen, hogy több fórumon a „negyedik flottillának” nevezték az idei elődjének tartott, 2010-es akciót.

[popup][/popup]