Miért sokkolta a „Fauda” a Nyugatot  

Az izraeli “Fauda” című filmsorozat olyan hullámokat keltett, amire senki sem számított.

A sorozatot már régóta zseniálisnak tartják. Vonzerejének jelentős része abból fakad, hogy drámai valóságon alapul: egy izraeli titkos hírszerző egység tagjai sikeresen palesztin araboknak álcázzák magukat, hogy beépüljenek azokba a terrorista bandákba, amelyek megsemmisítő háborút folytatnak az izraeli zsidók ellen.

Az ötödik évad, amely két héttel ezelőtt került adásba a Netflixen, nyers őszinteséggel ábrázolja a Hamász által 2023. október 7-én Izraelben elkövetett atrocitásokat. Senki sem sejtette, hogy az Izrael iránti példátlanul heves gyűlölet idején ennek a sorozatnak ilyen globális hatása lesz.

Az arab világban a “Fauda” mindig is népszerű volt, és ez az évad azonnal nagy sikert aratott. Libanonban, Jordániában, Qatarban és Szaud-Arábiában az arabok nézők, akiket arra programoznak, hogy féljenek Izraeltől és gyűlöljék, egy sorozatot néznek az izraeliek arab területekre való beszivárgásáról, arab terroristákkal folytatott harcáról, valamint a zsidók által elszenvedett traumákról.

Talán azért, mert a “Fauda” korrektül, érzékenyen és egy bizonyos empátiával mutatja be a palesztin arab kultúrát.

Még feltűnőbb volt a film legutóbbi szezonjának fogadtatása az Izrael-gyűlölő Nyugaton. Ott az emberek döbbenten, rémülten és könnyekkel nézik a Faudát, és a tenyerüket a szájuk elé teszik.

Úgy tűnik, először a “Fauda” értette meg velük az október 7-i események óriási súlyát. Először fogták fel a gázai arabok gyalázatos magatartását, akik megszállták Dél-Izraelt, 1200 férfit, nőt és gyermeket mészároltak le, erőszakoltak vagy elégettek élve, és 251-et túszként vittek Gázába.

Vajon hogyan lehetséges – teszik fel a kérdést mások –, hogy az emberek csak most döbbennek rá, mi történt azon a szörnyű napon? Miért éri el a célját ez a tévés dráma, amikor mindaz, amit az izraeli kormány október 7-éről mondott, erre nem volt képes?

A fő ok, amiért az emberek úgy tesznek, mintha nem tudnák, mi is történt valójában azon a napon, az, hogy ezeket a szörnyűségeket szinte teljesen elhomályosították a később kitört háborúról szóló tudósítások.

Ez ahhoz a groteszk meggyőződéshez vezetett, hogy Izrael nem a népirtás ellen védekezett, hanem éppen maga követte azt el, úgymond, háborús bűnökkel, etnikai tisztogatással és barbárságának legújabb bizonyítékával, a „telepesek által elkövetett erőszakkal” együtt.

Ezek az állítások egyre hisztérikusabbak és vadabbak lesznek, különösen a szégyenteljes Izrael-ellenes gyűlöletfesztiválon ezen a héten az ENSZ-ben.

Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres kijelentette: “A gázai gyilkosságok mértéke teljesen más, mint amit főtitkári éveim alatt láttam.”

Ezért azt állította, hogy az a háború, amelyben a Hamasz szerint mintegy 74 000 gázai halt meg, akiknek több mint fele harcképes férfi volt, rosszabb volt, mint a jemeni polgárháború a maga 377 000 halottjával, az Etiópiában lemészárolt vagy éhezésben meghalt több mint 600 000, vagy Szudánban meggyilkolt 150 000.

Penny Wong ausztrál külügyminiszter ezt állította: “Csak az év első hat hónapjában a ‘telepesek erőszak”Ciszjordániában több mint 15 000 gyermeket űzött el otthonaiból.”

Ennek a számnak semmi alapja nincs, Penny Wong úgy tűnik, az ujjából szopta.

Emmanuel Macron francia elnök pedig bolondot csinált magából, amikor bejelentette: “A Hamasz soha nem volt aktív Júdeában és Szamáriában.”

A valóság az, hogy Júdea és Szamária zsidó „telepeseit” a Hamasz és más iszlám terrorszervezetek részéről szinte szüntelen támadások érik – legyenek azok akár végrehajtott, akár kitervelt akciók.

Jom Kippur előestéjén egy hatgyermekes apát, Netanel Sukrunt gyilkoltak meg egy lövöldözéses támadásban Szamáriában, annál a vízforrásnál, ahová rituális alámerülés céljából ment.

A következő három órán belül ezeken a vitatott területeken – Amit Segal izraeli újságíró szerint – egy izraelit megtámadtak, aki megsebesült, miután rossz irányba, egy arab faluba kanyarodott autójával; Izraeli katonák ellen gázolásos támadási kísérletet hajtottak végre, egy rendszám nélküli jármű pedig két további izraelit próbált elgázolni.

Mindez egy olyan hétvégét követően történt, amely során az érintett területeken élő zsidók legalább hét további hasonló támadásról számoltak be. Szerdán életveszélyes állapotba került Jechiel Leiter washingtoni izraeli nagykövet katonaként szolgáló fia, miután Szamáriában egy újabb gázolásos támadás érte.

Ugyanezen a napon az izraeli erők terrorista tevékenység gyanújával letartóztattak egy Fatah-hoz kötődő férfit, aki palesztin források szerint a Palesztin Hatóság biztonsági apparátusának tisztjeként szolgált.

Ezután az izraeli erők két, 12 méter mély aknát fedeztek fel Qalqilyában, egy arab városban Szamáriában, mindössze néhány kilométerre több zsidó várostól. Az aknák fegyvereket, tárakat és lőszert tartalmaztak. Az izraeli erők négy arabot tartóztattak le, akiket terrorista tevékenységgel gyanúsítottak.

Más szóval, a palesztin arabok folyamatosan súlyos terrorcselekményeket követnek el (vagy próbálnak elkövetni) az izraeliek ellen Ciszjordániában – azon a területen, ahonnan a Nyugat felfogása szerint etnikai tisztogatás útján el kell távolítani a zsidó „telepeseket”.

„Az emberek azért reagálnak úgy, mintha nem tudnák mi történt október 7-én, mert az atrocitásokat háttérbe szorította az azt követő háborúról szóló tudósítás-özön.”

A szóban forgó területeken az izraeli zsidók ellen irányuló rendszerszintű támadásokról szinte soha nem számolnak be a nyugati médiában. Ehelyett szörnyetegekként állítják be őket, akik önkényesen ölnek meg ártatlan palesztinokat, a többieket pedig elűzik.

Számos tényező járult hozzá ahhoz az őrült, megszállott nyugati törekvéshez, amely Izrael legitimitásának megkérdőjelezésére irányul, és amely az országot pária státuszba taszította a mainstream politikai és kulturális körökben.

Ez a jelenség csak egy szélesebb körű és mélyebb nyugati civilizációs válság részeként érthető meg igazán.

Ám van egy tényező, amely különösen nagy mértékben fordította ki sarkából az igazság és a hazugság fogalmát sokak fejében. A progresszívek körében évtizedek óta uralkodó nézet, hogy Izrael törvénytelenül és kegyetlenül viselkedő latorállam.

Ennek oka, hogy a zsidó államról szóló médiatudósítások túlnyomó többsége olyan hazugságokból és ferdítésekből állt, amelyek célja az állam legitimitásának aláásása volt, előkészítve ezzel annak megsemmisítését.

Az elmúlt napokban lehullott a lepel e téboly egy darabjáról.

Motaz Azaiza palesztin-arab fotóriportert a nyugati liberálisok azért emelték piedesztálra, mert olyan képeket készített, amelyek szították az Izrael elleni gyűlöletet. A Time magazin a 2024-es év 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

Egy hosszú, arab nyelvű interjúban – amelynek fordítása immár bejárta a közösségi médiát – Azaiza felfedte, hogy a háború alatt Gázából érkező minden egyes tudósítást vagy képi anyagot úgy alakítottak ki, hogy az illeszkedjen a Hamasz narratívájához.

Ha a gázai újságírók nem igazodtak az elvárásokhoz, egyszerűen eltűntek. Gázában minden újságíró valamelyik, a Hamasz által irányított csoporthoz tartozott.

Azaiza így fogalmazott: „Fogják egy adott személy adatait, közzéteszik a telefonszámát a csoportban, és utasítják az online aktivistákat, hogy támadják meg, szidalmazzák, és tegyék pokollá az életét.”

Ennek következtében az olyan fotósok, mint ő, azonnal letették a kamerájukat, amint valaki rosszat mondott a Hamaszról.

Ráadásul maga Azaiza is támogatta a Hamasz terrorizmusát. Elmesélte, hogyan filmezte le, amint gázaiak verik és bántalmazzák azokat az izraelieket, akiket október 7-én ejtettek foglyul és hurcoltak be a Gázai övezetbe; ezeket a felvételeket azonban nem tette közzé, mert nem akarta, hogy Izrael azonosítsa és megölje az elkövetőket.

Azaiza beszámolóiból egyetlen szó sem jelent meg a nyugati médiában. Persze hogy nem. Hiszen ez leleplezné, hogy valójában a Hamasz piszkos munkáját végezték.

A Gázából érkező minden egyes tudósítást figyelmeztetéssel kellett volna ellátni, miszerint az anyag a Hamasz felügyelete alatt készült. Ehelyett mindent hitelesnek vagy igaznak állítottak be.

És ez már évtizedek óta így van.

A nyugati közvéleménynek fogalma sincs arról, hogy amit az izraeli magatartásról és a palesztinok szenvedéséről igazságként fogad el – pusztán azért, mert „látta a tévében” –, az valójában egy hatalmas és szörnyűséges hazugság.

Megdöbbentő módon a diaszpórában élő zsidók közül sokan azt állítják: Izrael világméretű rossz megítélése miniszterelnökén, Benjamin Netanjahun múlik, valamint koalíciós kormányának szélsőséges tagjain – Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági és Bezalel Szmotrich pénzügyminiszteren.

A Nyugatot elborító civilizációs válság ily mértékű félreértelmezése csupán azzal magyarázható, hogy ezek a diaszpórában élő zsidók kétségbeesetten tagadják a saját társadalmukból fakadó veszélyt. Mert ez a társadalom már egyszerűen elvesztette kollektív józan eszét.

A „Fauda” olyan igazságot közvetít a Nyugatnak, amely még ennek tagadásáról sem vesz tudomást.

(Ford: George Hirn)

*

Melanie Phillips, brit újságíró, műsorvezető és író, heti rovatot ír a JNS-nek. Jelenleg a The Times of London publicistája, új könyve, a Fighting the Hate: A Handbook for Jews Under Siege nemrég jelent meg a Wicked Son gondozásában. Előző könyve, a The Builder’s Stone: How Jews and Christians Built the West and Why Only They Can Save It 2025-ben jelent meg.

Munkái a következő címen érhetők el: melaniephillips.substack.com.

 

JNS.org