Találatok ‘K. V.’
Összesen 2,477 találat (841 - 860) : K. V..
A rabbi, aki három nyelven beszél
A Köves Slomó által vezetett zsidó felekezet (EMIH) immár hivatalosan is felügyeletet gyakorol a Holokauszt emlékezete felett – legalábbis ami annak hivatalos, állami változatát illeti.
Megegyezés született a témában az államot képviselő Schmidt Mária illetve a zsidóság … Tovább »
Brit zsidó vezetők sem szeretik Orbánt, bírálják a rá szavazó brit EP képviselőket
A Board of Deputies of British Jews a brit zsidók ernyőszervezete. Ennek elnöke, Marie van der Zyl szerint „aggodalomra ad okot”, hogy a konzervatív párt európai parlamenti képviselői védelmükbe vették az Orbán-kormányzat jobboldali populista tevékenységét, annak – úgymond – … Tovább »
“A Mazsihisz nem árulja el a magyar zsidó közösséget”
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) múlt hét péntekén, a kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Sorsok Házával kapcsolatos együttműködési bejelentése napján már kibocsátott egy közleményt, de vezetőségének tegnapi rendkívüli ülésén … Tovább »
Fritz Zsuzsa: Bűnúsztatás – Sana tova!
Fiatalon egyáltalán nem voltam reflektív. Nem gondolkodtam, hogy mit miért csinálok, jól, rosszul, csak mentem előre az úton és felejtettem el mindent, amire nem akartam emlékezni. A felejtésbe csomagoltam az emlékeket.
Most így az emberélet útjának felén is … Tovább »
Újra van vezető rabbija Nagyváradnak
Viharkárok után felújítás és múltidézés: a szegedi zsidó temető
A minap jelentette be a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Lednitzky András, hogy az őszi fesztiválrendezvények mellett az ősszel a viharkároktól sújtott szegedi zsidó temetőt is igyekeznek felújítani a város önkormányzatának támogatásával. Ennek alkalmából tekintünk vissza a temető … Tovább »
Ingyenes vezetett séta a Salgótarjáni úti temetőben Zsidó Kultúra Európai Napja programjaihoz
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben megtartott ingyenes sétával csatlakozik az Zsidó Kultúra Európai Napjához 2018. szeptember 2-án, vasárnap.
A luxemburgi székhelyű European Association for the Preservation and Promotion of Jewish Culture … Tovább »
Palya Bea: Soha ilyen mélyről dalok nem törtek fel belőlem
Az idei Zsidó Kulturális Fesztivál nyitónapján a Dohány utcai zsinagógában énekel Palya Bea, napjaink egyik legizgalmasabb és legszínesebb énekesője, aki ezúttal a Jávori „Fegya” Ferenc által vezetett Budapest Klezmer Banddel és a Barcelona Gipsy Balkan Orchestrával lép … Tovább »
Hajós András biciklista könyvajánlója: Zsidó emlékek nyomában – két keréken
Zsidó emlékek nyomában – két keréken. Egy vérbeli kerékpáros, Hajós András ajánlja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület könyvsorozatának új kötetét.
Nem szeretek biciklitúrázni és nem vagyok zsidó. Városi biciklista vagyok, az év szinte minden hetében közlekedem biciklivel … Tovább »
Elhurcolt magyar műkincsek, 1944
A trójai faló, 1944. március 19.
„Minden értünk vérző magyar a mi véráldozatunkat csökkenti…”
Dr. Edmund Veesenmayer, 1943. december 10.[1]
A német megszállás előzményei
Olaszország kiválása a háborúból és a keleti fronton zajló, nem éppen szerencsésen … Tovább »
„A bevándorlás ellenzése is, pártolása is legitim politikai álláspont”
„Helytelen volna a bevándorlást ellenzőket sommásan ’fasisztáknak’ minősíteni, mint ahogy a bevándorlás híveit sem kell úgy beállítani, mint akik ’kulturális öngyilkosságot’ követnek el. […] Két legitim politikai álláspont között zajlik a vita…”
Yuval Noah … Tovább »
Gáza: háború közeli helyzet
Az izraeli légierő szerda este 12 Hamász pozíciót bombázott a Gázai övezet különböző pontján, miután gázai terroristák több tucat rakétát és aknavető gránátot lőttek ki az övezettel határos izraeli közösségekre.
Ezt közölte az Izraeli Védelmi Erők szóvivője.
Az … Tovább »
Hadigondozottak járadéka: a Mazsihisz levélben fordult a Miniszterelnökséghez az igénylők érdekében
Egy törvénymódosítás a közelmúltban kibővítette a járadékra jogosultak körét, a jogosultságot alátámasztó dokumentumokat azonban, a Mazsihiszhez érkező visszajelzések szerint – amelyet szerkesztőségünk meg tud erősíteni hasonló visszajelzések alapján – egészen eltérően … Tovább »
Szavakkal a halál ellen – Clarice Lispector tragikus élete
Halála után fél évszázaddal végre magyarul is olvashatók a huszadik századi brazil irodalom legnagyobb újítójának (mára klasszikusának) összes elbeszélései, amelyek meghatározó részét képezik egy világirodalmi mércével is roppant jelentőségű életműnek.
Clarice Lispector … Tovább »
Szíria: 85 kilométerre visszavonják az iráni alakulatokat az izraeli határtól
85 kilométerre visszavonták az iráni alakulatokat Szíria úgynevezett déli feszültségcsökkentési övezetéből egy Izraellel kötött megállapodás alapján – közölte egy keddi nyilatkozatában Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai ügyekben illetékes megbízottja.
Lavrentyjev … Tovább »
„Nekem megvan a saját Örökkévalóm”
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Nemes Jeles László új filmje
A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütál az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje.
Ezt közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel. Szintén a fesztiválon mutatják … Tovább »
Alijázik-e a jó zsidó?
A zsidó hagyomány nem egységes abban, hogy abszolút értelemben jó-e alijázni, illetve, hogy jobb zsidóvá teszi-e az embert, az, hogy Izraelben él.
Szükség van olyan markáns, egyszerűen megfogalmazott véleményekre, mint Róna Aser cikke az alijázás témájában. Fontos, hogy jó … Tovább »
Nyitás, és nem eltűnés!
Egy kutatás eredményeit lehet és kell sokáig elemezni, vizsgálni, de csak akkor juthatunk korrekt konszenzusra ezeket illetően, ha minden szempontból körüljárjuk, és esetleg más megoldási javaslatokat is figyelembe veszünk. Kizárólagosságra nem lehet törekedni, főleg a sokszínűség … Tovább »



