EMBERPÁR BORONGÓS SZOCREÁL PÁRÁBAN

Írta: Szombat - Rovat: Irodalom

„És még inkább menekülni, mikor felsejlett előttem, mert felsejlett a kisfiú, abban a könyvben lévő fotón, rongyokban, mezítláb, kopaszon, az a csontvázszerű kisfiú, amint hátára kötözött bilivel bámul a semmibe, fenyegettetve egy kivasalt egyenruhás géppisztolyától.”

 

Lehet-e egy házasság történetén keresztül ábrázolni egy teljes évszázadot? Zavarba ejtő kérdés.

A nemrég elhunyt szociológus, Berkovits György erre tett nagy ívű kísérletet V. és Ú. című, kétkötetes, korszakfestő regénykolosszusában, mely 18 évig íródott, illetve „írta magát”. Párhuzamos „életrajza” (auto)pszichoanalizáló röntgenkép: kórkép és korkép.

Valóság-változatok szédelegnek a fantasztikummal, olyan korszakokban játszódva, melyek magukba szívnak, mint a pocsolyák, melyekben árnyékok borzolódnak. Egyszerre van itt a kényszerű beágyazottság a társadalomba és az abból való menekülési-törekvés, a túlélés feszítő kényszerével. Montázsszerű hangulat- és pillanatképek, táj- és személyleírások, látomások és kinyilatkoztatások, esszék és helyzetkomikumok váltakoznak a családtörténetben, melyet több korszak diktatúrája formált. Az egzisztenciális (ki)útkeresés fejezeteinek állandó eszköztárai az emlékezés (a szerző bőkezűen ontott önéletrajzi elemeket is) a tükröződés, (ön)reflexió és önanalízis (mint az „önszemlélés óhaja” a hősnő esetében).

Fogalmakkal és szimbólumokkal terhelt eklektikus könyv ez, az önmagát (túl)építő szöveg önmaga paródiája; legfeltűnőbb stílusjegyként.

A lavinaszerű, társadalom-kritikus posztmodern neobarokk tükör-regény fejezetei lelkiállapotok, más tükörszilánkban, más-és más optikával. Szintetizáló mű, bár elrettentő léptékű. A házaspár, Emma és Gyula, mint borongós magyar tájban, úgy élnek ebben az arányait vesztett, túlírt, monumentális prózában.

Berkovits György

Stilárisan elemző, modoros és ironikus ez a prózafolyam, közbevetett mellékmondataival.

Naturalisztikus ábrázolásmódjára jellemző a múltban való nosztalgikus megmártózás, a társadalmi változások kronologikus és lineáris egymásba csúsztatása. A regény szövete harmonikus hálószerű építmény, ismétlődések adják a ritmikus zeneiséget, a mozgástér-élményt, nézőpontváltozást.

Nemcsak történelmi regény, bár elénk tárul a huszadik századi Magyarország jó pár traumája. Nem hagyományos családregény; generációk mozaikszerű történetei ékelődnek a szövegbe. Más környezet, más élettapasztalat, másként torzult életpályák modellezik a két család közötti különbözőséget. De feltűnnek itt hétköz- és ünnepnapok, főváros és vidéki városok, utcák és terek, presszók, iskolák, egyetem, és pokolbéli helyszínek: haláltábor, fogolytábor, diktatúrák végnapjai, operett-demokráciák, átmenetek, lejtmenetek és karakteres figurák. Vagy a rendszerváltozás alakjai: a gátlástalan és törtető celebek, üzletemberek, köpönyeget váltó politikusok, tudósok. Tipikus munkahelyi milliők: három korszak kutatóintézete, ahol Gyula dolgozik, szerkesztőség, tanszék, filmstúdió, kommunikációs világhálós cég, ahol (mindenhol) Emma konfliktust generál. Gyula háromkötetes tanulmánykönyve mintha sosem készülne el, Emma többször írja át regényét. Szerelmi románcuk elveszíti szirupos báját; nem árt neki, életszerűbb a csalódás, majd az újbóli egymásra találás.

Az egykor ellenzéki, Berkovits György hőse, a szintén szociológus Újhely Gyula, a két kötet múltfeltáró elbeszélőjeként elemzi a saját és családjának történetét és az ebből a perspektívából kibontott korszakot. Egyfajta érzelmi, hangulati fixációban szenved; sosem tud elszakadni érzelmileg a feleségétől, noha tízévnyi különélésük alatt a fél világnál vigaszt keres, és a beköszönő demokrácia korában sem jut lélegzethez, mintha még mindig a Kádár-kor fojtogatná. Pszichotikusan, mániákusan keresi önmagát, ill. a „menedék”-et, mint motívumot, hiszen az ingoványos rendszerváltás mögött sok minden változatlan maradt. Újhely Gyula, mint önmagát gerjesztő szóvicc: (új) helyét kereső, ám sem a régi, sem az új korszakban nem lelő karakter. Ő egy mindig eltévedő pasas.

Díszcserje (kis)asszony, vagyis Virágh Emma szépíró, mellesleg feleség és anya szerelme(i), házassága, barátai, kötéltáncai, rögeszméi stb. töltik meg az első kötetet. Szereplői nem ködből, nem párából gyúrt alakok, de miért is ne? Inkább monokróm fotókollekció hatást kelti a szocializmus idejéből. Emmát és történetét férje, Ú. vagyis Újhely Gyula beszéli el.

Szerelmi és házasságregény, no meg tudat(kereső)regény, az 1970-es évekig ívelő első kötet.

Emma filmstúdióban dramaturg és regényt ír, férje, Gyula kutatóintézetben dolgozik. Emma szülei rendszerhű paraszti származású értelmiségiek. Lányuk kiábrándult a szocializmusból, sőt meghasonlott, munkahelyein állandó feketebárány. Férjének polgári családból jövő szülei látszólag hűek a rendszerhez.

A második kötet, a Jelzőművész, Gyula, a szociológus, valamint a házaspár megszakadó és újjáéledő szerelmének története. A folytatás, 2000-ig tart, és a rendszerváltás, demokrácia, szabadság-és kapitalizmus értelmezések is terítékre kerülnek. Gyula Jelzőművészként névtelen leveleket ír a hatalom képviselőinek; ki merte volna névvel szidni a rendszert?

Egyfelől itt a közhangulat, a sivár hétköznapokkal, a munkahelyi jelentgetőkkel és a főhőst neurotizáló lakótelepi szubkultúrával, a levegő fogyni látszik, ám ellenpólusnak ott a privát szerelmi történet, bármely szakaszban legyen is épp, de mindenképpen az egyén mikrovilága, melyre árnyat vet a korszak.

Az elbeszélés néha kronologikus, gyakran fittyet hány az időbeli linearitásnak, szabadon vándorol időben és a térben, és hasonlóan repetitív, mint Thomas Bernhard prózája, ismétel és kibővít helyzetelemzéseket, parttalanul árasztja gondolatait, mániáit. Irodalmi kényszer ez, mely (ön)ironikus ismétlődéseivel zenei jelleget ölt. A Furcsa beszélgetés c. alfejezetek többszólamúak: iskolai, munkahelyi, szerkesztőségi ügyekben összeülő főhősök és mellékszereplők a korszak nyelvét parodizálva kórusművé alakulnak.

A két kötet egy strukturális monstrum. A kétszer három fő fejezet a nyitómottó motívumából gerjeszt fikcionális prózát: a Díszcserje (kis)asszonyban a „követés”,a „hasonmás” és az„árnyék” röpíti misztikus és romantikus térbe a szövegciklust, a Jelzőművészben a „tekintet”, a „látomás”és a „menedék” az egzisztencialista zöngék. A hívószavak ismétlődése egy nyelvi háló; csapda, állandó mitikus önanalízisével, ellenpontként meg ott a naturalista hűséggel ábrázolt valóság.

„A tekintet válaszol” metaforaértékű; tekintetekben sűrűsödik az a torzulás, amit egy diktatúra okozhat. A hetvenes években járunk. A második fejezet a nyolcvanas éveké, visszanyúl az elhallgatott és újrafelfedezett zsidósághoz, a gyerekkori koncentrációs tábori élményhez. Gyula sátoraljaújhelyi családjának története regény a regényben. Legszebb és legmegrázóbb része a nagymama emlékezése a gettóról és a koncentrációs táborról. A “Ha látomásod támad, fejtsd meg!” mottó a rendszerváltás körüli holokauszt-abszurd. Gyulának látomása támad, félálomban eszébe jut egy fénykép a fényképalbumából, amit újra fellapoz, és íme a kopasz kisfiú hátán bilivel, mögötte egy fegyveres. Felismeri három és fél éves kori önmagát, amikor anyjával koncentrációs táborban volt. Az elfojtott zsidó identitás előtör, a főhős identitáskeresése agresszív provokációkban nyilvánul meg, az sem világos, hogy ezek valódi vagy képzeletbeli apokaliptikus ámokfutások-e, melyet az író kényszerzubbonyos állapotból tolmácsol, hisz emészthetetlen a trauma. Álarcokba bújik, parókát és szakállt ölt, ortodox zsidó jelmezében különféle helyszíneken döbbenti le közönségét, de mivel álcázva van, nem bukik le. Szavai sértettek és sértők, ám jogos a radikális hozzáállása az elhallgatott holokauszthoz. Se a járókelőket, se a zsidó közösséget nem kíméli. Nem akar kárpótlást, kiborítja a hivatalt, az ott dolgozó túlélőket (inkább ő borul ki), amikor igazolja, hogy haláltáborban volt. Mégis minő irónia: csak kell az a pénz kabátra.

A rendszerváltáskor a főhős a tüntetésektől is kiütést kap, hiszen nincs, aki ne tüntetne.

A regény kerete a fullasztó köztörténet és közhangulat, ebbe van belerajzolva zárványként a magánélet, egy illuzórikus szerelmi románc. Emma novellái „egy ábrándjait el nem vesztett leányról” és más holdkóros témákról szólnak, Gyula kutatásainak fő fókusza a „megfosztottság és elesettség” kézzelfogható. Az Emmára jellemző „boldogságvágy”és „életimádat”, amivel az időnként feltűnő cigány jósnő ismétlődően felcímkézi a hősnőt, meseszerű ködbe burkolja őt; illúzió és paródia különös keverékeként.

A szerző nem kevesebbet célzott, mint hogy a két hős családja: szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik privát története révén átfogjon egy századot. Ehhez Emma és Gyula kettőse talán csak színpadi díszlet, díszítő elem egy olyan darabban, melynek leghosszabb felvonása a Kádár-kor sivár, fullasztó élményeit idézi, melyre rá is megy házasságuk, amely a rendszerváltozás után újraéled.

Gyula folyton új életet kezd, hisz az „elvágyódás” a „belső béke” hiányából fakad, melyre apró gyermekkora óta törekszik: mindenki ismeri ezt a dinamizmust.

 

Berkovits György: V. és Ú.

  1. Díszcserje (kis)asszony,
    L’ Harmattan, Budapest, 2013., 506 oldal, 3990 HUF
  2. Jelzőművész.

L’ Harmattan, Budapest, 2013., 698 oldal, 4990 HUF

[popup][/popup]