Találatok ‘EMIH / Szombat’

Összesen 818 találat (581 - 600) : EMIH / Szombat.

Zsidó százalékok reneszánsza

Írta: Seres Attila - Rovat: Politika

Az egyszázalékos adófelajánlások piacát a zsidó közösségben továbbra is a Mazsihisz uralja, közel négyötödös arányban.

Az egyszázalékos adófelajánlások előzetes adatainak tükrében már első ránézésre is levonhatjuk a következtetést, hogy valamiféle, a közbeszédben gyakran hangoztatott zsidó reneszánsz valóban kibontakozni látszik, bármit jelentsen is ez. A felajánlók száma viszonylag dinamikusan nőtt a tavalyi évhez képest több, mint 5%-kal, ami 452 fős bővülést jelent. A grafikonon jól látható, hogy a hosszabb távú trend is egyértelműen felfelé ível, 7 év alatt több, mint harmadával nőtt azok száma, akik valamelyik zsidó hitközségnek ajánlották fel adójuk 1%-át. Ha ez így megy tovább, nincs kizárva, hogy 1-2 éven belül áttörjük a lélektani tízezres határt is.

Először nyisd ki az ajtót, és etesd meg! – beszélgetés a menekültügyről

Írta: Ónody-Molnár Dóra / zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Világos útmutatást kaphattak az érdeklődők a Nyitott Esték a Rabbival című rendezvényen arra az aktuális kérdésre, hogy miképpen helyes viszonyulnunk a menedékkérők ügyéhez. Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox rabbinátus vezetője, nem csak azt hangsúlyozta, hogy segíteni kell az „idegeneken”, hanem arra a félelemre is reagált, amely a zsidó közösségekben az iszlám híveivel kapcsolatban kialakult. Az EMIH által szervezett beszélgetésen Juhász Attila politológus előadásából az is kiderült, hogy a menedékkérők befogadásáról szóló uniós jogi keretrendszer összeomlóban van.

A Brit Media Befektetési Kft már az Origóra is szemet vetett

Írta: Varga G. Gábor / Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy a magyar médiában a közelmúltig ismeretlennek számító vállalkozás könnyen befutó lehet az Origóért zajló küzdelemben. A Brit Media Befektetési Kft. a közelmúltban a Klubrádió befektetőjeként jelent meg a színen, s információink szerint hónapokkal ezelőtt jelezte vételi szándékát a Magyar Telekomnak.