Találatok ‘Dési János’
Összesen 319 találat (81 - 100) : Dési János.
Három magyar film is szerepel a Haifai Nemzetközi Filmfesztiválon Izraelben

Három magyar film, köztük két világpremier is szerepel az október 5. és 14. között, harmincharmadik alkalommal megrendezett, rangos Haifai Nemzetközi Filmfesztivál idei programjában Izraelben.
Kétszáznyolcvan filmet vetítenek, s köztük számos filmpremiert láthat a mintegy háromszázezer … Tovább »
Vona “kész bocsánatot kérni a zsidóságtól és a cigányságtól”

Vona Gábor hosszabb interjút adott az atv.hu-nak, melyben többek között úgy fogalmazott: a „rossz mondatok” és „félrecsúszott folyamat” miatt kész bocsánatot kérni a Jobbik nevében a zsidóságtól és a cigányságtól. Az interjúnak ezt a részletét idézzük az alábbiakban:
“Nem … Tovább »
Sunset – Elkezdte új filmjének forgatását Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László 2017. június 12-én elkezdte forgatni Sunset című második nagyjátékfilmjét Filmalap támogatással.
A tervek szerint a forgatás 52 napig, a ugusztus 31-ig tart, a film 2018 nyarán kerül a magyar mozikba. Az 1913 … Tovább »
FALAK, CIPŐK, VÁROSOK…
Idillek és összeomlások

A Weiss, a Chorin, a Kornfeld és a Buday Goldberger nevek nélkül Magyarország gazdaságtörténete, a modern Budapest elképzelhetetlen. Az utóbbi évek könyvtermésében több olyan kötet is akad, mely a családtörténeteken keresztül korrajzot, társadalomképet, politikatörténetet is kínál … Tovább »
Király István: Napló 1956-1989

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában a Tények és Tanúk sorozatban Király István naplója[1]. 2014 őszén, lakásunk felújításakor egy szekrény mélyéről kerültek elő a mállófélben lévő füzetek, amelyek apánk 1956-tól halála … Tovább »
„A civil kurázsi ott kezdődik, hogy akkor is szólunk, ha tudjuk, hogy semmi értelme”

Iványi Gábor, Radnóti Zoltán pódiumbeszélgetése
Két világlátás csapott össze egy, a Magyar Liberális Párt alapítványa, a Liberális Magyarországért Alapítvány által jegyzett csütörtök esti budapesti, a hatalom és a polgár viszonyáról szóló pódiumbeszélgetésen. … Tovább »
Radnóti Zoltán rabbit és a 100 év – 100 tárgy kiállítást díjazta a zsidó közösség

„A közösség élő kölcsönös kapcsolatokból épül,
s az építő ennek élő és hatékony középpontja.”
(Martin Buber)
Kedves Barátaink!
A Hanukatalizátor Díjjal a Bálint Ház a közösség szolgálatát kívánja elismerni. Kimondott célunk, hogy minél többen, különösen … Tovább »
Az élet átírta a terveimet…

Ezzel kezdte nyilatkozatát a volt budapesti lengyel nagykövet ROMAN KOWALSKI abból az alkalomból, hogy Az Élet Menete Alapítvány neki ítélte 2016-ban a Kézdy György-díjat.
„Világos tervekkel érkeztem 2010-ben nagykövetként … Tovább »
Németh Ványi Klári: Szőke nő a Corvin közben

“A nagymama azt mondja, itt van eltemetve az a lány is, aki a szomszéd házban lakott,
mindjárt a nagymamáék mellett. Ott lőtték le a Liszt Ferenc téren, amikor egyszer kenyeret
hozott valahonnan. Napokig ott feküdt temetetlenül, a kenyeret sem vette el mellőle senki.
Letakarták egy barna … Tovább »
Boldog költők, Izraelből

A könyvhétre jelent meg a kétnyelvű, kortárs héber versantológia, A szomjúság járványa. A verseket Rami Saari válogatta, Uri Asaf és Marno János fordította. A könyvbemutató és a MÜPA-ban tartott felolvasóest alkalmából Budapestre látogatott az antológia két izraeli szerzője, a Bagdadban született Roni Somekh és a drúz Salman Mashalha. Velük, és az egyik fordítóval, Uri Asaffal beszélgettünk.
Savuoti tanulás a másságról, hasonlóságokról, különbségekről

A Bálint Ház éjszakáján.
Sávuotkor, a Tóraadás ünnepén ismét izgalmas előadások, viták, beszélgetések várják a kicsit másképp bulizókat. Közösségi élmény, boldog és tartalmas kialvatlanság! Velünk lesznek az elmúlt időszak fontos témáinak képviselői, slammesek, … Tovább »
Ki a Másik?
A Szombat szerzői a Zsidó Könyvnapokon
Jön a Gólem!
Rotschild Klára legendái
Költészet napi meghívó
Van-e a visszaút…
A zsidó maffia kora

A zsidó maffia története Horvát János személyes kedvence, egyfajta akadémikus hobbijává vált a volt tévériporternek retrospektív detektívmunkával felderíteni, hogyan is nézett ki az úgynevezett zsidó maffia. A korábban kubai nagykövetként is szolgáló Horvát személyesen is felderítette az emblematikus havannai Hotel Nacionale dísztermét, melyben egykor az alvilág legnagyobb vezetői, ahogy a Keresztapában volt látható, egy „gengszterkonferencián” osztották fel az Újvilágot egymás között.