Találatok ‘ATV’
Összesen 6,893 találat (3241 - 3260) : ATV.
Az Arany Pálmáért versenyez a Saul fia című film
Marion Le Pen köztársasági frontja
A Fidesz nem garancia a szélsőjobb ellen
A kormánnyal elégedetlen választói tömeg ahhoz a politikai erőhöz vándorol, amelyikről leginkább el tudja képzelni, hogy legyőzi a Fideszt. Hét héttel ezelőtt Veszprémben ez egy baloldali pártok által támogatott független jelöltben, ma a Jobbikban testesült meg. A centrális erőtér … Tovább »
Meghalt Günter Grass
87 éves korában elhunyt az egyik legjelentősebb kortárs német író, a Nobel-díjas Günter Grass. A szerző halálának hírét kiadója, a göttingeni Steidl Verlag jelentette be. A lübecki Günter Grass Ház szerint egy közelebbről meg nem nevezett fertőzés okozta a halálát. “Nem egyazon témával foglalkoztunk, de barátok voltunk, egymás tisztelői” – nyilatkozta a hír kapcsán Kertész Imre.
„…a törés a szavakban van” Holokauszt-emlékezet és irodalom
Vona Gábor: “történelmi győzelmet arattunk”
Történelmi győzelmet aratott a Jobbik, először tudott ugyanis olyan politikai párt országgyűlési egyéni mandátumot szerezni, amely “nem volt részese az elhazudott, elsikkasztott rendszerváltozásnak” – jelentette ki Vona Gábor vasárnap este Tapolcán, a veszprémi hármas számú választási körzet eredményeinek csaknem teljes feldolgozottságát követő sajtótájékoztatóján.
Lauder: a Jobbik árt Magyarország imázsának
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ronald S. Lauder, aki a budapesti Élet menetére érkezett a magyar fővárosba, … Tovább »
Senki nem akart beszélni a Goldschmidt-ügyről
Olyasvalaki ügynöki múltja tárult fel, akinek szakmai és emberi nagysága megkérdőjelezhetetlennek tűnt.
– Az ismert pszichiáter kollégáiról, sőt betegeiről is jelentett.
– Goldschmidt Dénes lelepleződését döbbent hallgatással fogadja a szakma.
Pszichoterápiás … Tovább »
Zuhé úr csodálatos utazása egy siksze karjaiba
Motti Zuhé eddig úgy élte életét, ahogyan ortodox anyja és a vallás törvényei azt megkövetelték. De most, amikor Mame meg akarja házasítani, és e célból ijesztőbbnél ijesztőbb nőket vonultat fel előtte, Motti a sarkára áll, és a saját kezébe veszi a sorsát. És miután beleszeret egy nem zsidó lányba – egy sikszébe -, már nincs megállás: leborotválja a szakállát, és megpróbálja a saját útját járni.
Németország újabb tengeralattjárót szállít Izraelnek lapértesülés szerint
Az ügyben illetékes szövetségi biztonsági tanács hozzájárulást adott a hadiipari ügylethez – írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap.
A kancellárból és a kormány nyolc miniszteréből álló szövetségi biztonsági tanács a törvényhozás alsóháza (Bundestag) gazdasági … Tovább »
Az emlékezés joga és kötelessége
Olti Ferenc: A Mazsihisz monopolhelyzete
A varázslómester
Madárországi emlékeim
Mások emlékeit nem lehet megcáfolni, még ha tartalmuk megfelelését az állítólagos tényeknek kétségbe vonhatjuk is. Hogy rosszul emlékezett, arra csak az emlékező maga döbbenhet rá, ha valami – Tengelyi László nyomán ezt nevezem sorseseménynek – belátni kényszeríti, hogy rosszul emlékezett. – Vajda Mihály 2flekken.
Zsidó skanzent alakítanak ki Erzsébetvárosban
A hetedik kerület egyik legkisebb – életveszélyes állapotban, üresen málladozó – bérházának a sorsa nem kevés fejtörést okozott a helyi önkormányzatnak. Mivel műemlék, lebontani nem lehet a Csányi utca 5-öt, pedig a képek magukért beszélnek: távolról … Tovább »
A varázs emelvényétől az emelvény varázsáig
Ahasvér meg a zsidó titok
Sellőfarkú kullancsok a Bánki-tónál
Volt egy zárt, szubkulturális világ a Kádár-rendszerben, amiről 40 év után is legendákat mesélnek azok a lassan öregedő gyerekek, akik valamikor benne lehettek.
A bánki-tavi „magánnyaraltatások” szabadságot és életre szóló impulzusokat adtak a résztvevőknek – mégsem mindenki … Tovább »
Eltaposott egy embert a tömeg egy rabbi temetésén
A Tel-Aviv mellett lévő Bné Brak városban a mintegy százezer ultraortodox gyászolóból álló tömegben a tolongásban életét vesztette egy huszonhét éves fiatal, négy embert pedig súlyos állapotban szállítottak egy tel-avivi kórházba. A mentők hatvanöt sebesültet részesítettek … Tovább »









