Lövöldözés Tel-Avivban – két halott, hét sebesült

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Ketten meghaltak, többen megsebesültek, amikor egy merénylő egy vendéglő közelében lövöldözni kezdett Izrael második legnagyobb városában.

Izraeli rendőrök és mentősök a merénylet helyszínén, a tel-avivi Rafinta bár közelében

Az egyik televíziós csatorna közlése szerint egy biztonsági kamera által készített, több televízió által bemutatott felvétel alapján Izrael egyik arab lakosa a továbbra is szökésben lévő merénylőben fiát ismerte fel, és értesítette a rendőrséget. A biztonságiak úgy vélik, hogy a már ismert személyazonosságú férfi – Izraelben először –

az Iszlám Állam nevében

követte el két emberéletet kioltó kávéházi lövöldözést.

terrorista

A terrorista, biztonsági kamera felvételén, másodpercekkel a lövöldözés kezdete előtt

Legalább három sérültről tudni, egyes források négy, illetve öt sebesültről is beszámoltak a két halálos áldozat mellett. Az amerikai NBC hírtelevízió hét sebesültről, öt könnyebbről és két súlyosról tud. Egy izraeli rádiónak nyilatkozó járókelő a helyszínhez közeli kis sufniban bújt el, amikor meghallotta a lövöldözést. Egy buszsofőr fekete ruhába öltözött, automata fegyveres férfit emlegetett. Amikor feléjük kezdett lőni, megállította a buszt, és mindenkit leszállított – mondta.

Az MTI az izraeli katonai rádiót idézve azt közölte: tízen sebesültek meg, arról pedig egyelőre ellentmondó információk láttak napvilágot, hogy elfogták-e az elkövetőt, bár annyi biztos, hogy több embert is letartóztattak.

Alon

Alon Bakal, az egyik halálos áldozat (Fotó: europe-israel.org)

Egy helyi tévétársaság által megszólaltatott szemtanú szerint a támadó egy fekete hajú fiatal férfi, akinél gépkarabély volt.

Egy rendőrségi szóvivő szerint még vizsgálják, hogy terrorcselekményről van-e szó – közölte a CNN. A Reuters beszámolója azt is megjegyzi, hogy ez a merénylet nagyon más, mint az október óta dúló erőszakhullám során tapasztaltak, amikor főleg késekkel vagy szándékos gázolással támadtak az elkövetők. Ugyanakkor Tel-Aviv polgármestere, Ron Huldai a helyszínen újságíróknak azt mondta: nacionalista indíttatású terrorcselekményről van szó – írja a Jerusalem Post. Igaz, a támadást egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára.

Az egyik televíziós csatorna közlése szerint egy biztonsági kamera által készített, több televízió által bemutatott felvétel alapján Izrael egyik arab lakosa a továbbra is szökésben lévő merénylőben fiát ismerte fel, és értesítette a rendőrséget.

A hatóságok házról – házra kiterjedő hajtóvadászatot indítottak a merénylő elfogására Tel-Avívban, behatolnak a gyanús lakásokba, ahol feltételezésük szerint menedéket találhatott a terrorista. Egy rendőri egység átvizsgálta az elkövető észak-izraeli otthonát.

Simon

Simon Rohimi, a másik halálos áldozat (Fotó: europe-israel.org)

A biztonságiak úgy vélik, hogy a már ismert személyazonosságú férfi – Izraelben először – az Iszlám Állam nevében követte el két emberéletet kioltó kávéházi lövöldözést.

A rádióban megszólaló egyik szemtanú elmondta, hogy a zsúfolt bár üvegfala előtt megállt egy harminc év körüli fekete hajú férfi, elővette  fegyverét, majd lőni kezdte a bent tartózkodókat.

Két sebesült meghalt a helyszínről történt elszállítása közben, több sebesültet pedig kórházba szállítottak. Néhányuk állapota súlyos.

 

 

támogatás