Találatok ‘– at –’

Összesen 15,927 találat (13781 - 13800) : – at –.

Generációk Találkozása

Írta: Vadas János - Rovat: Politika

„Megdöbbentő történetek kerülnek napvilágra, melyeket a szervezők hangfelvételeken archiválnak. Van olyan túlélő, aki családja előtt is titkolta származását… A találkozók során teljes élettörténetek föltárására tesznek kísérletet a résztvevők, amiben a háború előtti és utáni életnek is fontos szerep jut.”

Kafka odúja

Írta: Konkoly Ágnes - Rovat: Politika

A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást.

Soá-Nakba

Írta: Katz Katalin - Rovat: Politika

A Soá és a Nakba emlékezetével való foglalkozás értelme a közös megbeszélés, az együttes elmélyedés volt, két alcsoportban. A két alcsoport számára a Soá, illetve a Nakba, identitásukat nagy részben definiáló, jelentőségteljes kollektív emlékezet, mely kihat mindannyiunk életére. Ez a kollektív emlékezet újra és újra konstruálódik, s így nekünk egyedülálló lehetőségünk nyílt szemlélni-vizsgálni ezt a – mindkét csoportban zajló – emlékezet-építő folyamatot.
 

A legnagyobb távolság

Írta: Anghy András - Rovat: Politika

Király Lajos hányatott sorsú megmaradt életműve tizenkét kép, egy szobor, néhány elszenesedett gyermekrajz. Mindezek részben egy 1960-as évekbeli tűz során kiégett balatoni ház padlásáról menekültek meg, s egy rokon, Zádori Iván gondoskodó figyelme révén kerültek restaurálásra. A két említett önarcképen túl csendéletek és portrék, melyek így, leválva alkotójuk egykori életéről, annak túlélői lehettek, akit megöltek Auschwitzban…

1948, Izrael és a palesztinok – az igaz történet

Írta: Efraim Karsh - Rovat: Politika

Hatvan évvel azután hogy kikiáltotta függetlenségét, Izrael az egyetlen állam a világon, mely a legvadabb konspirációs elméletek és a vérvádak állandó céltáblája; melynek politikáját és cselekedeteit folyamatosan elítéli a nemzetközi közösség, melynek létezéshez való jogát szüntelenül vitatják és megkérdőjelezik, nem csupán arab ellenségei, de a fejlett Nyugat egy része is.
 

Felice, avagy a szükséges szempár

Írta: Csáki Márton - Rovat: Politika

Az élettel szembeállított írásáról, hiszen Kafka, aki tébolyítóan aggályos kérdéseivel birtokolni akarja Felice környezetét, múltját és jelenét, az idejét, a jövőt illetően éppen azért bizonytalanodik el, mert az ő lényege az írás. Ez az akadálya a közös jövőnek, a mellettiségnek, annak, amibe belekényszeríteni igyekszik Felicét, hogy ugyanazzal a mondattal lebeszélje önmagáról, és aláássa az idillt.

 

Pali

Írta:   Sólyom Zsuzsa - Rovat: Politika

Este leült a számítógép elé és keresni kezdett egy novellát a google-on. Miközben a szeme végigpásztázta a találatokat, egyszer csak megdermedt. Elhunyt Békés Pál. Nem ez biztosan nem az ő ismerőse, a népszerű író. Pali egykorú vele, nemrég jelent meg legújabb regénye.
 

Világ Robin Hoodjai egyesüljetek?

Írta: dr. Radó Ákos - Rovat: Politika

Robin Hood alakja már a 9. század óta jelen van az angol mondakörben. Az alaptörténet nemzedékeken keresztül szállt szájról szájra, s mindenki hozzátette a magáét a folyamatosan formálódó kánonhoz. Időnként rangjától megfosztott nemesként, haramiaként ábrázolták, aki könyörtelenül kirabolja a gazdagokat, hogy a zsákmányt bőkezűen szétoszthassa a szegények között.
 

Micimackó a Wall Streeten

Írta: Rick Zsófi - Rovat: Politika

Az Esőember mindenekelőtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. 

Zsidó tánccsoportot köveztek meg muzulmán fiatalok Hannoverben

Írta: atv.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

“Juden Raus” (Takarodjatok zsidók) – ezt kiabálták azok a fiatalok, akik megtámadták a Chaverim (Barátok) tánccsoportot múlt hét végén Hannoverben. A német rendőrség vizsgálja a támadást, az eddigi adatok alapján úgy tudják, több muzulmán bevándorló is volt a támadók között. Az ügyben egy 14 és egy 19 éves észak-afrikai származású gyanúsítottat hallgattak ki.
 

Nakba – miért fontos ez?

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

Nagyon jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy a palesztinok jogos sérelmeivel (leszámítva persze a több évtizedes szovjet propagandát) szinte kizárólag a szélsőjobboldal foglalkozik. Ők szerveznek tüntetéseket a palesztinok mellett – és Izrael ellen –; és nyilvánvalóan a saját antiszemita és Izrael-ellenes ágendájuk erősítését remélik a palesztin ügyek felkarolásától.