Találatok ‘Új Magyar Szó’
Összesen 13,008 találat (7201 - 7220) : Új Magyar Szó.
Emlékév: Mit mond a zsidó tanítás?
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség továbbra is nagy várakozással tekint a Magyar Kormány azon döntésére, mely az izraeli nagykövet és a zsidó hitközségek javaslatára a 2014-es évet – a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából – hivatalos emlékévvé nyilvánította, … Tovább »
EMIH: Félrevezető a német megszállás tervezett emlékművének üzenete
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) arra kéri a kormányt, fontolja meg, hogy a német megszállás emlékműve “súlyához mérhető módon”, közfigyelemre érdemes, maradandó szimbolikus eszközzel fejezze ki a Horthy-rezsim történelmi felelősségét.
Az EMIH pénteken … Tovább »
Elhunyt Jancsó Miklós
„A zsidóság számíthat a magyar kormányra”
A zsidóság számíthat a magyar kormányra, és számíthat minden jóakaratú, nemcsak nemzeti érzelmű, hanem nemzeti értelmű magyar ember együttérzésére és támogatására – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma című, eredetileg 1938-ban megjelent, az első világháborúban szolgáló magyar zsidóknak emléket állító könyv reprint kiadásának bemutatóján csütörtökön Budapesten.
Emlékezetgyalázás emlékművel
Együtt vagy külön emlékezzünk?
Fotókiállítás a székely zsidózókról
Érsekújvár: a zsidó hitközség beszól a magyar kormánynak
A város hitközségének vezetése az alábbi nyilatkozatot tette közzé:
Nyugtalansággal, mély megrendüléssel és megbotránkozással vesszük tudomásul, hogy az akkori magyarországi zsidóság deportációjának 70.-ik évfordulója – a méltó megemlékezés éve, a megbékélés és … Tovább »
„Ez az ország még sok mindenre nem áll készen”
Identitás emlékbe
A könyvtolvaj – Interjú Markus Zusakkal, az eredeti regény szerzőjével
A sydney-i születésű Markus Zusak a világ egyik legkiválóbb ifjúsági regényírója. Első könyve (The Underdog) – amely egy szegény tinédzser és szíve választottjának történetét meséli el – 1999-ben került a könyvesboltok polcaira. A megjelenés hét évet váratott magára, de a gyors sikert követően Zusak szinte azonnal piacra bocsáthatta az említett mű két folytatását, a Fighting Ruben Wolfe-ot és a When Dogs Cryt.
Jogerős: lehet neonácizni a Jobbikot
Karsai László történész a véleményét közölte, amikor egy tévéműsorban neonácinak nevezte a Jobbikot – állapította meg keddi jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla (FIT). A véleménynyilvánítás megkérdőjelezhetetlen alkotmányos alapjog, a történész ezt a jogát gyakorolta, ezért a bíróság megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék márciusi elsőfokú ítéletét, és kimondta, hogy a történész nem sértette meg a párt jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Az önigazolás emlékműve
Ilan Mor izraeli nagykövet a Holokauszt Nemzetközi Emléknapon
Tájkép emlékezetpolitikai csaták közben
Jerusalem Post: A magyar ENSZ nagykövet nyilatkozata békülési kísérlet lehet
Magyarország az ENSZ-ben bocsánatot kért a holokausztban játszott szerepéért – közölte az izraeli angol nyelvű lap, a The Jerusalem Post honlapja.
„Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért” – idézte a lap Kőrösi Csaba magyar ENSZ-nagykövet … Tovább »
Visszaküldte kitüntetését Randolph L. Braham
Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolf L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.
“Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést … Tovább »
Mikor jön el a bojkott ideje?
Csak szóban keménykednek a Kuruc.infóval
Jobbára a kommunikáció szintjén marad a Kuruc.infoval szemben fellépés. Orbán az amerikai Kongresszustól kért segítséget levélben, de az illetékes szerveket hivatalosan nem keresték meg. Amikor pedig Derdák Tibor egy konkrét, az USA-ban is büntetendő ügyben feljelentést tett, nem kértek eljárási jogsegélyt.











