Az önigazolás emlékműve

Amikor a német csapatok 1944 márciusában bevonultak Magyarországra, ezt elsősorban azért tették, hogy megakadályozzák a magyarok kiugrását a háborúból.

A kiugrás előkészítésében a Horthy–Kállay-kormány nem állt egyedül: Németország európai fegyvertársai közül Finnország, Románia és Bulgária készült ugyanarra a lépésre, Olaszország majdnem egy évvel megelőzte mindannyiukat, ha nem is teljes sikerrel, csak a szlovák és a horvát kormány nem próbálkozott a fegyverletétellel. De 1944 tavaszán a szlovák katonai vezetőség már készült arra, hogy a németek és a saját kormánya ellen forduljon, a horvát usztasa rezsim pedig napról napra veszített a hatalmából és jelentőségéből, miközben Tito partizán hadserege fokozatosan átvette a hatalmat. Nyáron már harcra került a sor a németek és a szlovák felkelők között, Horvátországban dúlt a polgárháború, és Románia, Finnország, valamint Bulgária nemcsak hogy kilépett a német szövetségből, hanem szeptemberre hadba szálltak a Harmadik Birodalommal. A három ország katonák százezreit küldte háborúba a németek ellen.

A magyar kiugrási kísérlet megbukott, mert sem a társadalmi elit, sem a nép nagy része nem kívánta annak a bekövetkezését. A bevonuló németeket 1944 márciusában mindenfele szívesen fogadták, fegyveres ellenállás nemcsak azért nem volt, mert erre soha senki sem kapott utasítást, hanem azért sem, mert a magyarság a németeket régi és hű szövetségeseknek tekintette a bolsevizmussal, a szláv és román szomszédokkal, valamint a gyűlölt zsidósággal szemben. A mai magyar kormánynak azon állítása, hogy a bevonuló németek elnyomták a magyar népet, hogy az ország áldozattá vált és hogy elvesztette a függetlenségét, annak a hamis kommunista propagandának a felújítása, amely a népet mentegette és minden felelősséget az áruló „urak” nyakába varrt.

Néhány tucat konzervatív, náciellenes politikus letartóztatását követően a német hadsereg folytathatta útját a front felé, míg Magyarországon a nagyrészt eredetileg Horthy Miklós által kinevezett politikusokból és katonákból álló Sztójay-kormány még inkább a háború szolgálatába állította a lakosságot, az ipart és a mezőgazdaságot. Ugyanakkor a kormány, egy apró kis SS-különítmény technikai tanácsát igénybe véve, szédületes sebességgel nekilátott a „zsidókérdés” drasztikus megoldásának, vagyis a nyolcszázezernyi zsidó állampolgár megalázásának, elkülönítésének, kirablásának és deportálásának. Emlékezzünk arra, hogy 1944 nyarán elkövetkezett a történelem addigi legnagyobb vagyonújraosztása, amit hamarosan követett a kommunisták által végrehajtott még nagyobb vagyonújraosztás.

A teljes cikk itt olvasható.