A luxemburgi külügyminiszter bírálja az EU-t, amiért nem képes nyomást gyakorolni Izraelre
Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter élesen bírálta az Európai Uniót amiatt, hogy nem képes nyomást gyakorolni az izraeli kormányra a Gázai övezetben és a Ciszjordániában elkövetett telepes erőszak miatt. „Nincs olyan intézkedés, amelyet meg tudnánk tenni, egyszerűen azért, mert mindig vannak olyan országok, amelyek haboznak” – mondta az EU külügyminisztereinek informális találkozója után a Miniszterek Tanácsának elnöki tisztét betöltő Írországban.

Xavier Bettel (EJPress)
Ismeretes, hogy a spanyol, a holland, az ír és a belga kormány megtiltja a Ciszjordániában lévő izraeli településekről származó termékek importját, és támogatnák az uniós szintű korlátozások bevezetését is. Luxemburg egyelőre vizsgálja a szankciók bevezetésének lehetőségét. Ugyanakkor Írország már az EU–Izrael társulási megállapodás felülvizsgálatát is szorgalmazta.
Azonban más tagállamok, például Németország, a Cseh Köztársaság és Szlovénia vonakodnak a szankcióktól. Az EU-n belül vita folyik arról, hogy a kereskedelmi korlátozások bevezetéséhez a miniszterek egyhangú döntése szükséges-e – amit az Európai Bizottság támogat –, vagy elegendő a minősített többség.
„Együtt kell cselekednünk, nem hiteles, ha azt mondjuk, hogy a nemzetközi jogot az egyik esetben betartjuk, a másikban pedig nem” – nyilatkozta Helen McEntee ír külügyminiszter. Kaja Kallas, az EU külpolitikai főképviselője az informális találkozót követő sajtótájékoztatón nem tért ki a kereskedelmi szankciók kilátásaira.
„Minden találkozón frusztrált vagyok – kesergett Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter –, mert olyanok vagyunk, mint egy kutya, csak ugat és ugat, de nem tudja, hogyan kell harapni. Ezért írtam alá tegnap más európai kollégáimmal együtt egy nyilatkozatot, amelyben kifejeztük, hogy minősített többséget szeretnénk a döntéshozatal érdekében. De még ahhoz sincs többségünk, hogy felkérjük a Bizottságot a szankciók megfontolására”.
„Az emberek azt mondják nekünk, hogy a történelem miatt örök adósságunk van Izrael felé, de ez nem menti fel őket” – vélekedett.

