Találatok ‘ Buda Béla’
Összesen 816 találat (441 - 460) : Buda Béla.
Mítoszok helyett – ’56
A világpolitikai jelentőségű forradalomról évtizedekig suttogni sem lehetett, majd a következő húsz év alatt közhellyé vált. A sok hivatalos megemlékezés és politikai csatározás azonban lényegesen több érzelmet és indulatot kavar, mint amennyi információt, tényleges tudást … Tovább »
Büntetőjogász: bíró nem nyilváníthat politikai véleményt
…ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat.
Elhallgatott női történetek
„Csak az számít, hogy a történetek elhangozzanak és az emberek odafigyeljenek rájuk.”
(Kate Moira Ryan)
Három könyv. Három zsidó nõi sorstörténet; egy tizenhárom éves kislány, egy elfeledett író, aki rejtélyes körülmények között a zajló Dunába veszett, és egy pszichiáter, … Tovább »
Trianon és a holokauszt
Csatáry zavartalanul élt Budapesten
Csatáry László több aláírása alatt a gettóparancsnok titulus szerepel
A háborús bűncselekményekkel gyanúsított Csatáry Lászlónak több lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészég meggyanúsította – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gellért Ádám nemzetközi jogász, a Holokauszt Emlékközpont “Kőrösmező 1941” kutatócsoport vezetője, a lex-Biszku kidolgozója, amikor ismertette a témában frissen feltárt magyar és szlovák levéltári iratokat.
Csatáry-ügy: Kutyakorbáccsal verte az internáltakat
Háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették Csatáry Lászlót szerdán a nyomozó ügyészek a második világháborúban, egy kassai gyűjtőtáborban elkövetett cselekményei miatt – jelentette be Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész budapesti sajtótájékoztatóján. A gyanúsított tagadta bűnösségét, ugyanakkor kijelentette, hogy parancsra cselekedett, kötelességét teljesítette.
„Összevonásuk egy Budapest feletti Duna-szigetre történne”
Örkény 100 / 2×1 perces novellák
A napokban kerül a könyvesboltokba a Mazsike és a Tevan Alapítvány gondozásában az Örkény István születésnek 100 évfordulójára megjelent 2×1 perces novellák című kiadvány. A kötet Örkény István ismert egyperceseit, és azok parafrázisait tartalmazza. Szerzői: Dragomán György, … Tovább »
Az embermentőkre emlékezve, az áldozatokra kell gondolnunk
Zsidó irodalom
Amit „Dóra” nem jelentett
Újabb kudarc a BZSH-ban: még a napirendet sem fogadták el
Zsidók a Tanácsköztársaságban
A Kalligram kiadónál jelenik meg rövidesen Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma, mely a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban.
Kora legjelentősebb El Greco gyűjtője volt
A neves berlini művészettörténész, Friedländer szerint, „…ha megírják a műgyűjtés történetét, abban Nemes Marcellt mindenképpen megkülönböztetett hely illeti meg”. A XX. század első felének legjelentősebb magyarországi gyűjteményét ő birtokolta. 1908-ban I. Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1910-ben nemesi oklevelet adott neki. Nemes Marcell passzióból gyűjtött, kereskedett, de azt is tudta, hogy felelősséggel tartozik a köznek.
Lovas szobrot Horthynak?
A neonáci Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte, következetes párt.
Megalakulásától kezdve törekszik „vitéz nagybányai Horthy Miklós
kormányzó úr őfőméltósága” (ahogy a nyilvánosság előtt emlegetik)
rehabilitálására.
Sikerek és csalódások
Ungvári Tamás: Csalódások kora – A „zsidókérdés” magyarországi története, Scolar Kiadó, 2010. Budapest, 621.old. 4990 Ft.; Fenyves Katalin: Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe, Corvina, 2010. Budapest, 299. old. 3500 Ft.
Hatvany Lajos 1929-ben keserű … Tovább »
Kiállt egy igaz ügy mellett
Louise von Dardel szerint nagybátyja, Raoul Wallenberg a mai fiatalok számára is példakép lehet.
A Szombat körkérdése „A zsidóság két útjá”-ról
Van-e valóságalapja az antiszemitizmus általa vázolt koncepciójának,
vagy a szerző önsorsrontóan – az 1930-as évek zsidóellenes szellemétől
befolyásolva – bírálja a zsidóságot? Mennyiben lehet érvényes Tábor Béla
kritikája a mai (magyar) zsidóságra? Mennyiben
változtatja meg a holokauszt és a zsidó állam megalakulása az általa
felvázolt gondolati kereteket?