A Művészettel a Diszkrimináció  Ellen programsorozat, mint elnevezése is mutatja, arra az alapvető  európai értékre épül, hogy elutasítson minden nemű diszkriminációt, valamint szolidaritást és egyetértést ébresszen az emberekben. Ehhez a célhoz rendeli sokszínű eseményeit, amelyek különböző országok művészeit és műalkotásait vonultatja fel, és helyezi egy közös térbe, legyen ez a Tűzraktér épülete vagy éppen egy egész város.
 

A 2010-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéért. A zsűri nevében Gács Anna indokolta röviden a döntést:
 

A két világháború között zsidó származásuk miatt külföldre menekült festőművészek munkásságát bemutató kiállítást rendeznek Késői hazatérés címmel Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban április 16-tól nyár végéig.
 

Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.
 

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

Voltak példaképeim. Először is Alfonsó, az ős-clown. Aztán Horváth Tivadar, a remek előadóművész, Salamon Béla a pesti slemil, Kabos Laci, a maga sajátos dramaturgiájával és természetesen, a felejthetetlen Kellér Dezső.  Úgy érzem, hogyha azt mondjuk hogy pesti kabaré, akkor abba az én 23 éves igazgatásom feltétlenül beletartozik. 

A palesztinoknak a belső megosztottságuk az ellenfelük, nem Izrael – állítja lapunknak Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter. A zsidó állam fenegyerekének tartott – s két hete hazánkban járt – politikus a világ első számú ellenségének Iránt tartja.
 

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

A tavaly téli gázai fegyveres konfliktus megakasztotta a palesztin-izraeli kétoldalú tárgyalásokat, ezzel a végeláthatatlan jövőbe tolva ki egy átfogó közel-keleti rendezés esélyét. Bár a Cast Lead hadművelet óta eltelt egy évben több kísérlet történt a zsákutcába futott egyeztetések újraindítására, eredményt egyik sem hozott. A tárgyalóasztal elkerülésének okára Dr. Jungbert Béla, a Külügyminisztérium Közel-Keleti és Öböl Osztályának vezetője segített választ találni a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadása során. A korábbi ramallahi nagykövet február 1-jén tartott előadást „A közel-keleti békefolyamat aktuális helyzete” címmel.
 

Larnaca mindössze harmincöt percnyi repülőútra van Tel-Avivtól. Avigdor Liberman szerint a Ciprushoz való földrajzi közelség is azt jelzi, hogy Izrael Európához tartozik. – Európai értékeket valló ország és a Közel-Kelet egyetlen demokráciája vagyunk, magas nemzeti jövedelemmel és életszínvonallal – hangoztatta lapunknak a zsidó állam Budapesten tárgyaló külügyminisztere és kormányfőhelyettese.
 

Ladislaus Löb magyar származású angliai professzor 2008-ban megírta hogyan került el Magyarországról Bergen-Belsenen át Svájcba, 1944-ben a híres Kasztner-féle mentőakció keretében. A szerzővel Erdélyről, Zsolt Béláról, a családtörténeti múlt eltűnéséről és a Kasztner Rezső személyével kapcsolatos máig tartó vitáról beszélgettünk.
 

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

Ma Belső-Erzsébetvárost hívjuk zsidónegyednek, pedig azelőtt sosem nevezték így. Egyrészt, mert bár nagyrészt zsidók lakták, nem kizárólagosan; másrészt, mert bár nagyrészt ott laktak a zsidók, de nem kizárólagosan. A Belső-Erzsébetváros történetét taglaló epizód után sorozatunk folytatásában Lipótváros, Újlipótváros, Újpest és Józsefváros zsidó arcával nézünk szembe.
 

A demokratikus jobboldal felnevelte és dédelgette azokat a szalonképtelen figurákat, akik most látványosan a fejére nőttek. Nem tett különbséget antiszemitizmussal, rasszizmussal joggal és jogtalanul, okkal és ok nélkül vádoltak között. A demokratikus baloldal pedig nem volt képes belátni: attól, hogy egy problémát általánosító, uszító hangon tálalnak, az még nagyon is létezik.
 

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn találkozik a magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokkal a Sándor-palota Mária Terézia Termében. Az államfő a találkozó során rövid köszöntőt mond, utána pedig zárt ajtók mögött tárgyalnak – tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.
 

A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Milyenek is az „Új erő” külpolitikai elképzelései és törekvései? Egyáltalán: vannak-e ilyenek? A kérdésnek különös aktualitást ad, hogy október 24-én a Jobbik nemzetközi együttműködési megállapodást kötött négy nyugat-európai radikális és/vagy szélsőjobboldali párttal. Mindehhez rámát az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége fogja biztosítani, s a szervezethez történő csatlakozási szándékot – állítólag – már máshonnan is jelezték. Szóval, érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodik szűkebb és tágabb szomszédságunkról, a glóbusz dolgairól a brüsszeli képviselettel is rendelkező, de főhadiszállásként továbbra is egy budapesti, villányi úti kis irodát használó párt. 

A múzeummá alakított Páva utcai zsinagógában kiállítás nyílt a szélsőjobboldal kedvenc jelképeiről. Nehéz rendet vágni, mi és mikor kínos, mettől hagyományőrzés a turul, honnantól náci az árpádsáv. A kiállításból kiderül, hogy milyen formákban bukkantak fel a vitatott jelképek a 13. századtól 2009-ig. A tárlat fő üzenete szerint minden ikon sokféleképpen magyarázható, de a nyilas gyilkosságok auráját már nem lehet lemosni róluk.
 

Júdás Makkabeus, héberül Jehuda HaMakabi, a szír-görög uralom elleni felkelés (i.e. 167-160) vezetője volt, aki harci tetteiért kapta a Makabi (Pöröly) jelzőt. A zsidó történelem egyik legnagyobb harcosaként tartják számon Jozsua, Gideon és Dávid mellett. 

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.