Kora legjelentősebb El Greco gyűjtője volt

A neves berlini művészettörténész, Friedländer szerint, „…ha megírják a műgyűjtés történetét, abban Nemes Marcellt mindenképpen megkülönböztetett hely illeti meg”. A XX. század első felének legjelentősebb magyarországi gyűjteményét ő birtokolta. 1908-ban I. Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1910-ben nemesi oklevelet adott neki. Nemes Marcell passzióból gyűjtött, kereskedett, de azt is tudta, hogy felelősséggel tartozik a köznek.

 

Nemes Marcellről már életében legendák keringtek – mondja Németh István, a kiállítás kurátora. – Egykori gyűjteményének vagy adományainak bemutatásával párhuzamosan az életpályáját is igyekszünk bemutatni, régi fotók és a hozzájuk tartozó kísérő szöveg kíséretében. Sokgyermekes szegény jánoshalmi zsidó családból származott. Egyes anekdoták szerint egy időben kávéházi énekes volt és szerelmes levelek fogalmazója. Budapesten szén- és faáru-kereskedéssel foglalkozott, majd bányavállalkozó lett, tehát gyakorlatilag mindent csinált, amiben üzleti lehetőséget látott. Teljesen autodidakta volt, minden ilyen jellegű képzettség nélkül. Viszonylag korán csapódott a Japán kávéház törzsasztaltársaságának híres művész közönségéhez, és ott rendkívül sok információt magába szívott.

Lehet tudni, hogy kitől?

Ferenczy Károlytól, Rippl-Rónaitól, Szinyeitől. Ott a kor vezető művészei és művészettörténészei megfordultak. De viszonylag hamar kialakult a saját ízlése és értékítélete. Rippl-Rónai egyik első gyűjtője és pártfogója lett, nagy tételben vásárolta a képeit, amelyeket aztán több hazai és külföldi kiállításra is kölcsönadott.

Igazi européer lehetett, aki bekerült az európai kulturális életbe, így kereskedhetett múzeumokkal is.

Ez kétségtelen. Sokat utazott Párizstól Londonig, Velencétől New Yorkig, és korának legismertebb múzeum-igazgatóival, műgyűjtőivel, műkereskedőivel tartotta a kapcsolatot. Ezzel összefügg és talán egész kivételesnek mondható, hogy 1910 tavaszán, amikor a Művészházban nemzetközi impresszionista kiállítást rendeztek, akkor ott Nemes Marcell gyűjteményéből is számos darabot kiállítottak, köztük négy Picassót. Ezeket már nyilván nem a Japán Kávéház látogatói ajánlották számára. Rippl-Rónai visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy ő ugyan hallott már akkoriban Picassóról, de eredeti Picasso-műveket először Budapesten látott, Nemes Marcell lakásán. Ez is jelzi, hogy nyitott és merész volt műtárgyvásárlás terén. Az is nyilvánvaló, hogy születése óta jó érzéke volt a művészi kvalitásra. Jóformán mindent gyűjtött a kora reneszánsz táblaképektől az ultramodern francia mesterekig.

Volt olyan, amit nem gyűjtött vagy nem szeretett?

A klasszicizáló barokk és az akadémizmus távol állt az ő ízlésétől. Nemcsak a hazai művészvilág képviselőivel, de kora nemzetközi mesterei közül is sokkal személyes kapcsolatban állt. A kiállítás első termében Oscar Kokoschka egy róla készült portréja (1928-29) fogadja a látogatót. És nem ez volt az egyetlen Kokoschka-képe. Egy akkoriban megjelent cikkből tudjuk, hogy egyszerre tíz művet vásárolt a művésztől. Egyébként jellemző volt rá, ha valakire felfigyelt, akkor nagyobb tétellel is gyarapította gyűjteményét. Talán a legnagyobb „marchand-amateur” volt, tehát élete végéig folyamatosan adta-vette a műtárgyakat. Ellenétben kora más gyűjtőivel, mint Herczog Mór vagy Hatvany Ferenc, akik mögött igen tekintélyes személyes vagy családi vagyon állt. Nemes Marcell számára a műgyűjtés nemcsak szenvedély volt, hanem megélhetési forrás is.
1913-ban, Párizsban aukcióra bocsátotta az akkor éppen tizenkét darabot számláló El Greco-kollekcióját és igen jelentős francia impresszionista anyagát. Jellemző módon a magyar állam még csak kísérletet sem tett, hogy bármelyik művet megszerezze. Ám egyes magyar gyűjtők – köztük Herczog Mór és Hatvany Ferenc – megszerzett fontos darabokat. Ezek maradtak Magyarországon. Érdekesség, hogy az aukció után bizonyos darabok visszakerültek Nemes Marcellhez.

Mondhatjuk azt, hogy ő volt El Greco újra-felfedezője?

Ebben az időben egyes gyűjtők már felfigyeltek Greco-ra, sőt, Madridban a századforduló környékén kiállították a műveit. De vitathatatlan, hogy Nemes Marcell El Greco egyik legjelentősebb korabeli gyűjtőjének számított, és kollekciójának képei nem kis szerepet játszottak abban, hogy Németország után 1910 táján Magyarországon is kitört a „Greco-láz”. Felfigyeltek ugyanis egy sokáig szinte elfeledett, ámde igen tehetséges régi mesterre, s expresszivitását művészetük egyik legfontosabb előfutáraként értékelték. 

Művészek asztaltársasága a Japán kávéház teraszán.
Balra, világos felöltőben Szinyei-Merse Pál, jobbra,
sétapálcával Rippl-Rónai József (1912)

Hány El Greco-képe van ma a Szépművészeti Múzeumnak?

Hét. Ebből egyet a múzeum vásárolt, a többi Nemes Marcell gyűjteményéből származik. Ezek közül a Bűnbánó Magdolna címűt 1921-ben ő maga ajándékozta a múzeumnak, míg a többi idővel Herczog Mór gyűjteményébe került, tehát „áttételesen” neki köszönhető, hogy ezek a képek Magyarországon maradtak.
Greco mellett ugyanebben az időben Courbet és Cézanne műveit kezdte gyűjteni, akiknek felértékelődése szakmai körökben erre az időszakra tehető. Olyan emblematikusnak mondott művek voltak egykor Nemes Marcell gyűjteményében, mint Cézanne: a Vörös mellényes fiú (1888-1890) és a Csendélet gyümölcsöstállal (1880 körül), vagy később a Hatvany gyűjteménybe került Fekvő akt. Tudjuk, hogy halála után teljesen szétszóródott a gyűjtemény, s bizonyos fő darabjai ma a New York-i Metropolitantól a szentpétervári Ermitázsig a világ sok nagy múzeumában megtalálhatók.
Külön helyeztük el az egykori Nemes-gyűjtemény olajvázlatait, amelyek között valaha Rubens-, Rembrandt- és Tiepolo-olajvázlatok is voltak. A XX. század első évtizedeiben kezdték értékelni ezeket – a művész spontán invencióit visszaadó – rendkívül oldott, sok esetben impresszionista modorban festett olajvázlatokat.
A kiállítás második fele Nemes Marcell mecénási adományozói tevékenységét mutatja be. Kiemelt helyen látható El Greco Bűnbánó madonnája. Ennek az adományozásnak is külön története van. 1921-ben Nemes Marcell kiköltözött Münchenbe, s gyűjteményének egy részét is szerette volna magával vinni. Ez úgy sikerült, hogy egy igen jelentős műalkotást ajándékozott a Múzeumnak, a múzeumigazgató pedig közbenjárt a minisztériumban a Nemes-gyűjtemény bizonyos részének kiengedése végett. Ez – úgy gondolom –, nem von le semmit Nemes Marcell adományozói érdemeiből. Ha körülnézünk, számos olyan kiváló művet láthatunk itt, amelyek jól érzékeltetik adományainak jelentőségét. Többek között a szakirodalomban Budapesti mester néven számon tartott, XV. század végi spanyol festő ötrészes oltárképét, vagy Maerten van Heemskerck Krisztus siratása (1540-1545) című művét.

Nem bízott a múzeumirányítás értékítéletében? Mindig műtárgyakat adott, pénzt nem?

De, kortársaihoz hasonlóan, ő is többször ajánlott fel nagyobb összeget. Ezek egyikeként Jacopo del Sellaio Keresztelő Szent Jánost (1485 körül) ábrázoló művét vásárolta meg a Múzeum a Petrovics-alap keretéből 1924-ben. Nemes Marcell tízmillió koronával hozta létre ezt az alapot. Mecénási tevékenységének talán legemlékezetesebb darabja Mányoki Ádám Magyarországon mindig is nemzeti ereklyeként tisztelt Rákóczi-portréja, amely nem sokkal elkészülte utána a szász uralkodói család birtokába került és 1925-ig ott is maradt. Ekkor vásárolta meg Nemes Marcell és a magyar államnak adományozta. Ezért Klebelsberg Kuno a nemzetgyűlés előtt mondott neki köszönetet. A Rákóczi-portrét – Nemes Marcell javaslatára – külön belépődíj (10.000 Korona) mellett lehetett megtekinteni, s az így befolyt összeget át kellett utalni a Képzőművészeti Egyetem szegény sorsú hallgatóinak támogatására. Ez is egy mecénási gesztus. Nemes Marcell a Rákóczi-porté adományozásával egy időben 25 millió koronás alapítványt tett, hogy elősegítse egy tudományos igényű Mányoki-monográfia előkészítését. Jan Kupeczky Önarcképe feleségével és fiával című képe is Nemes Marcell emlékezetes adományainak egyike, amelyet Párizsban fedezett fel egy magángyűjteményben.

Nemes Marcell nevéhez főződik a Kecskeméti Képtár megalapítása is.

Nemes Marcell nyolcvan képet adományozott Kecskemét városának 1911-ben a helyi képtár alapításához. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az 1909-ben alapított Kecskeméti Művésztelep alkotói is méltóbb megbecsülést nyerjenek.

Ez is azt jelenti, hogy kivételes érzéke volt a kortársakhoz…

Perlrott Csaba Vilmos és Bornemissza Géza művei akkoriban abszolút ultramodernnek számítottak. De Kosztától Vaszaryig sok más művész képeit is láthatjuk itt. Csak Czóbel Bélától tizenkét darab volt a gyűjteményében. Uitz Béla szánrajzainak külön történetük van. 1914-ben, fiatal kezdőként bemutatkozott a Nemzeti Szalon tárlatán, ott megjelent Nemes Marcell és közölte vele, hogy az egész kollekciót megvásárolja. Ez óriási rangot jelentett. Uitz azt mondta, odaadja ingyen, csak írja a képek mellé, hogy megvette Nemes Marcell. Természetesen, Nemes Marcell megvásárolta ezeket a műveket, és közülük húzat ki is küldött 1915-ben San Francisco-ba, ahol az egyik aranyérmet nyert.

Itt százhúsz mű látható Nemes Marcell hajdani gyűjteményéből. De vajon hány található még Magyarországon?

Ezt csak megbecsülni lehet. Már életében teljesen széthullott a gyűjtemény. A régi külföldi anyagát Münchenben árverezték, így, ezek közül viszonylag kevés került vissza Magyarországra. Az 1933-ban az Ernst Múzeumban árverezett modern magyar művek közül még olykor-olykor ma is fölbukkannak bizonyos darabok. Ha saccolhatok, akkor nyugodtan megszorozhatjuk ezt a százhúszat néggyel.