Mítoszok helyett – ’56
A világpolitikai jelentőségű forradalomról évtizedekig suttogni sem lehetett, majd a következő húsz év alatt közhellyé vált. A sok hivatalos megemlékezés és politikai csatározás azonban lényegesen több érzelmet és indulatot kavar, mint amennyi információt, tényleges tudást ad. Miközben alapvető mozzanatokat, szereplőket nem ismerünk, számos tévhit és legenda él a köztudatban 56-ról. Eörsi László mítoszoszlató túráit ajánljuk a hosszú hétvégére.
1.nap – A Bem József szobortól a Széna térig
Az első nap a forradalom kirobbanásának és a végét jelentő pereknek a helyszíneit járjuk be. Többekben él a tévhit, hogy a forradalom kirobbanása külföldi provokáció eredménye volt, és még többen gondolják, hogy a letartóztatottak, köztük Tóth Ilona is koncepciós per áldozatai lettek. Valójában a megtorlás szimbólumává vált Mansfeld Pétert sem forradalmi tevékenysége miatt végezték ki. A Széna téri tetőkről gyilkoló orvlövészek pedig nem feltétlenül ÁVÓ-sok voltak, sokan kedvtelésből „vadásztak“, amíg ártalmatlanná nem tették őket. Egy ilyen esetet a helyszínen rekonstruálunk.
2. nap: – A Köztársaság téri székház ostroma
Meglátogatjuk Budapest legnagyobb nemlétező kazamatarendszerét. A tévhit, hogy az épület alatti kazamatákban foglyokat kínoznak, nemcsak a felkelőket tévesztette meg, akik valószínűleg ezért ostromolták meg a székházat. Még a kilencvenes években is erősen élt ez a legenda, amikor film készült róla. De nem tévedett kisebbet a másik oldalon Galó István sem, akinek öt páncélosa Biszku Béla közvetett parancsára véletlenül a pártházat lőtte szét az ostromló forradalmárok bázisa helyett.
3. nap – a Corvin köz
Elsősorban a Corvin köz és környékén harcoló csoportok sikerének köszönhető, hogy a forradalom átmenetileg győzelmet aratott, és az ország elindult a demokratizálódás útján. Az itt harcoló „pesti srácokra“ jellemző befogadó, toleráns légkört, amely a forradalom napjait jellemezte, sem előtte, sem utána nem tapasztaltuk az országban. “Nem számít, az illető milyen származású, honnan jött, ha elfogadta az egyetemisták tizenhat pontját, akkor velünk volt“ – emlékezett vissza később memoárjában a felkelőparancsnok. A harmadik nap a lincselésekkel és leszámolásokkal kapcsolatos tévhiteket oszlatjuk el.
4. nap – A kezdettől a végig – hiánypótló biciklis túra
Mivel forradalom egy nap alatt elterjedt az egész városban, sétálva be sem járható az első 24 óra összes fontos helyszíne. Ezért biciklire ülünk, hogy bejárjunk mindent, ami az előző túrákból kimaradt, és meghallgassuk, hogyan jutottak el a forradalmárok a „tizenhat pont“-tól a „pokoli kereszteződés“-ig.
Időpontok: 2012. október 20., 21., 22. és 23. 10 óra
Bővebb információ és jelentkezés itt: http://bupap.hu/jelentkezes/mitoszok-helyett.html
Kérjük, regisztráljon, a pontos találkozási helyet és egyéb információkat válaszlevélben küldjük el.
Egy séta ára: 3000 Ft,
Két séta ára: 2500 Ft/séta
Három séta ára: 2000 Ft/séta
3+1 séta ára: 1500 Ft/séta
Diákoknak, nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek, pedagógusoknak féláron!