‘Történelem’ rovat archívum

Összesen 1,876 találat (541 - 560) a(z) Történelem rovatban.

Elhunyt Lawrence Ferlinghetti, a zsidó látnok, aki Allen Ginsberg védelmére kelt

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A február 22-én százegy éves korában elhunyt amerikai költő, Lawrence Ferlinghetti a zsidó kultúrából és történelemből merített ünnepélyes ódáihoz tragikus időkben. A beat-nemzedék, többek között Allen Ginsberg Üvöltés című poémájának kiadója volt, és védelmezője … Tovább »

„Fenntartom teljes károm megtérítése iránti igényemet” – Frank Zsigmond ingóságainak sorsa, 1944–1945

Írta: Klacsmann Borbála - Rovat: Történelem

Frank Zsigmond budapesti ügynök első levele szerint 1944 tavaszán a csendőrség jelentős mennyiségű ingóságot kobozott el tőle, többek közt ezüst étkészleteket, író- és számológépeket, valamint élelmiszereket, amit a levélhez csatolt jegyzékekkel igazolt. Frank amellett, hogy … Tovább »

A Tiszától a Hefer-völgyéig – Magyar zsidó kivándorlás Palesztinába az 1920-as és 1930-as években

Írta: Zsigmond Anna - Rovat: Történelem

Theodor Herzl a növekvő antiszemitizmus hatására írta meg „A zsidó állam” c. értekezését, amely 1896. február 14-én jelent meg nyomtatásban. A mű röpiratként járta be a világ sajtóját, és politikai cionizmus alapjaként tartják számon. A zsidóság számára a haza és kultúra … Tovább »

Lengyel szélsőjobbos aktivistát neveztek ki a Nemzeti Emlékezet Intézetbe – Izrael tiltakozik

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

Lengyelország állami intézménye a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) az ország modernkori történelmének, a náci megszállás és a kommunista rezsim alatt elkövetett bűnök kutatásával, dokumentálásával, vizsgálatával és az oktatásban történő megjelenítésével foglalkozik. Az … Tovább »

[popup][/popup]