Szeresd önmagad, azért, hogy szent lehess

Önmagunkat igazán, őszintén szeretni, vagyis kellő önismerettel elfogadni a legnagyobb életprojektünk. Ez egyben ellentéte a rossz önszeretetnek, a nárcizmusnak. A Tóra szerint önmagunk elfogadása nélkül nem szerethetünk másokat sem. Kedosim hetiszakasz (3Mózes 19-20)

Vári György

A mostani, Kedosim, vagyis Szentek nevű hetiszakaszban szerepel a híres mondat, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, vagy „szeresd felebarátodat, mert olyan, mint Te”.  Nem szoktunk felfigyelni rá, de a mondat, akárhogy fordítjuk, azt tanítja, hogy annyira tudunk csak másokat szeretni, amennyire magunkat szeretjük – erre legutóbb Geréby György vallásfilozófus hívta fel a figyelmet. De miért írja elő ennyire hangsúlyosan nekünk a Biblia pont az önszeretetet, az önzést?

Mert valójában nagyon sokan nem szeretjük igazán önmagunkat, a leginkább talán épp a nárcisztikusok. Ők képtelenek elfogadni önmagukat olyannak, amilyenek, legtöbbször nyilván azért, mert a környezetük azt sugallta számukra, hogy nem lehetnek átlagosak, hogy különbnek, kiválóbbnak, kivételesnek kell lenniük. Ezért saját, valódi késztetéseik, tapasztalataik, vágyaik helyett – melyeket szégyellnivalónak, nem elég különlegesnek tartanak – egy másik énképet alakítanak ki. Ezt aztán percenként kell külső elismeréssel és pozitív visszajelzéssel táplálniuk, mert belülről nem jön semmi, csak a szorongás és az elrejtett önutálat, a bűntudat és a szégyen. Önmagunk megszeretésének egyetlen útja, ha megkeressük a sötétben kuporgó, szorongó, örökké rejtőzni kívánó valódi önmagunkat, és esélyt teremtünk arra, hogy szembenézünk félelmeivel, hogy bevalljuk, amit hárítani akar, és ha szükséges, szégyenét felvállaljuk. Ily módon hosszú munkával elérjük, hogy végső soron megszeressük magunkat. Enélkül nincs esélyünk arra, hogy másokhoz tényleg közünk legyen. Enélkül nem érthetjük meg a mondatot, hogy szeresd, tehát értsd meg felebarátodat, mert ő is olyan, mint Te.

Ahhoz, hogy „szentek” legyünk: messze nem csak a különféle rituális előírásokat kell betartanunk. Ahogy a hetiszakaszban olvassuk, nem szabad gáncsot vetnünk a vak elé, tehát visszaélni mások kiszolgáltatottságával, nem szabad rágalmaznunk, leginkább azért, mert ez a másik védtelenségének kihasználása. Ahogy valaki rágalmazása, úgy a gyors erkölcsi ítélkezés is bújtatott önigazolás, annak érdekében, hogy vele szemben fölénybe kerüljünk. Tehát ha ő ilyen meg amolyan, akkor mi – akiknek megvan róla a véleménye – sokkal különbek vagyunk. Ha viszont szeretjük önmagunkat, egyszerűen nem szorulunk rá a rágalomra és az ellenségképzésre, mert ilyenkor nem a félelem és a gyűlölet uralja az érzelmi életünket, hanem a kíváncsiság és a bizalom.

Petri György okosan mizantróp álláspontja szerint „a mértékkel űzött önutálat jó ösztöke a jóra”. Ennek ellenkezője, a mértékkel űzött, felszabadító önszeretet legalább ennyire igaz. Nyugodtan szeresd felebarátodat, hiszen ő olyan, mint Te. Aki rémes, érzéketlen, önző, félelmek és rossz késztetések rabja, az szenved magától és a világtól. Olyan, mint Te, mint valamilyen mértékben mindannyian. Hihetetlen megkönnyebbülés meglátni, hogy a másik, végső soron, sok tekintetben olyan, mint Te. Ha szereted felebarátodat, mint önmagadat, akkor a mértékkel űzött önszeretet a szentté válásunk lehetőségét, Isten legfőbb parancsának teljesítését teheti lehetővé. Mert rettenetes a kísértés a jóra.

Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője