Café Abeles – avagy: az enigmatikus zsidónegyed

Írta: Bóka B. László - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Jó ideje már magától értetődően Pest történelmi zsidónegyedét emlegetjük, azt sugalmazva, mintha egy elkülöníthetően, körberajzolhatóan létező városnegyedről beszélnénk. Azonban nem lehet kétséges, hogy önálló pesti zsidónegyed nem létezik, ebben az értelemben nem is létezett soha.

Király utca

Azon, hogy az 1882-ben önálló kerületté vált Erzsébetváros, közelebbről, annak belső része, nevezhető-e zsidónegyednek, ma is vita folyik. A XIX–XX. században valójában nem nevezték annak.” – írja Komoróczy professzor[1], és ezzel a lényeget el is mondtuk. Más értelemben Budapestnek több zsidónegyede is van, példának okáért Józsefvárosban, a Várban, Új-Lipótvárosban, tehát ahogyan azt egy 1995-ben megjelent alapműben megállapították, egész Budapestnek van egy zsidó arca[2].

Egy városon belül egy negyed bizonyosan attól viseli a zsidó előtagot, hogy ott többségében zsidók laknak, akiknek rendelkezésére áll minden, amit vallásuk, életvitelük megkíván, ám ez korántsem jelent kizárólagosságot, mert ha csak zsidók laknának ott, akkor a velencei értelemben vett gettóról beszélnénk, viszont szép számmal laktak, laknak itt keresztények is.

Többen, többször, többféle módon tettek kísérletet arra, hogy megfogják a megfoghatatlant, leírják a leírhatatlant: ez és ez volna a pesti zsidónegyed. Kétségtelen tény, hogy 1900-ban Budapest – Varsó után –Európa második legnagyobb zsidó városa volt, mint ahogyan az is, hogy Bécs antiszemita polgármestere, Karl Lueger nem véletlenül hozhatta „divatba” a Judapest kifejezést. Ám mindarról, amit zsidó szempontból az egykori Terézváros[3] jelentett, ma már alig tudunk valamit. Pontosabban jóval többet is tudhatnánk, ám ahhoz egy olyan, sokkal szisztematikusabb és alaposabb kutatómunkára volna szükség, amely a szórakoztatóiparra és a kereskedelemre koncentrál, vagyis arra figyel, amiben eredendően erős volt a zsidó jelenlét.

Dob utcai miliő – Vigyázat, falfestmény!

A címben említett Café Abeles egy soha nem létezett kávéház, amely a Kalabriász parti című, 1891-ben bemutatott egyfelvonásos „caprice”[4] színhelye, s amely évtizedek alatt körbekacagtatta Európát. S hogy mindez hogyan jön ide? Mondom: a darab eredetije örökre elveszett, többszörösen átírt, íróját elhallgató, hetedik változatából kellene megtudnunk, min is kacarászott fél Európa, s miért csapkodták egymás térdét a mesüge haverok. Ám akárhogyan is olvassuk, nem jutunk sokra, az egész mára érthetetlen, távolra került tőlünk, fogalmunk sincs, mitől volt ez annyira humoros és népszerű valaha. Hasonlóképpen a zsidónegyedhez, elillant, mintha sohasem lett volna, holott egy időben fél Európa ezen röhögött.

Közelítsünk azonban olyan gyakorlatias módon a problémához, ahogyan mások talán még nem tették, vagyis induljunk ki a kifejezés használatából. A korabeli hazai lapok írnak Róma, Jeruzsálem, Frankfurt, Kairó, Amszterdam, Pozsony zsidónegyedéről, de a pestiről egyetlen szót sem.

A pesti zsidónegyed kifejezés, elsőként a kisgazdák és földmívesek politikai napilapjában, az Új Barázdában bukkan fel 1924. március 27-én a kornak megfelelő, alig rejtett antiszemita köntösben. Afrikában fogták el a sikkasztó pesti bankárt. Megírta az Uj Barázda, hogy Róth Ármin budapesti bankár 13 milliárdnyi korona és értékpapír elsikkasztása után megszökött. A sikkasztó bankár, aki a pesti zsidónegyedből indult el és csalások, sikkasztások, kíméletlen és embertelen tőzsdei ravaszságok utján (sic!) harácsolta össze a milliárdokat, több héttel ezelőtt szökött meg s a forradalmi sajtó, mely mindig heteken keresztül lármázik, ha egy keresztény bankár fizetésképtelenné válik, most — minthogy Róthról és Árminról van szó, mélységes hallgatással igyekezett elfeledtetni a páratlanul nagyarányú szélhámosságot. Róth Ármint most, mint egy párisi távirat jelenti, az északafrikai Algírban letartóztatták.” Az olvasók értették, amit érteni kellett, hiszen leírták a bankár nevét, amely már magában jelezte származását, de ha valaki nem értett volna a szóból, még azért odaírták, természetesen a berögzült sztereotípiák szerint, hogy aki pénzt harácsol, sikkaszt, ráadásul bankár is, az csakis a pesti zsidónegyedből[5] indulhatott el.

A kifejezés 1929-ben már egészen más szövegkörnyezetben olvasható a Társadalomtudományi Társaság lapjában, a Századunkban. Fenyvesi Andor írja meg kritikáját a Pesten született Max Nordau emlékezéseiről. Írását így kezdi: „A pesti zsidónegyed és a tel-awiví díszsír határolják Max Nordau munkás, harcos életét, melynek rajzát Nordau saját feljegyzései és levelei alapján özvegye írta meg.”

Ezt követően 67 éven keresztül, érthető okokból, senki sem használja a kifejezést, (de erről később), amelyet legközelebb a már említett kétkötetes „A zsidó Budapest” vezet be és terjeszt el 1995-ben, s így a zsidónegyed általános polgárjogot nyerve végérvényesen átlép a mindennapi használat területére.

Az egykori Orczy ház Budapesten

Itt akár be is fejezhetnénk az eszmefuttatást, ám volna itt még valami. A már sok helyen leírt okoknál fogva a pesti zsidóság Terézvárosban[6] telepszik meg (vásárok, zsidó piac, Orczy-ház, mint „kikötő”), és ezt Pesten tudja is mindenki. Hogy kik is telepszenek meg a Király utca környékén? „Ez a novella is leírás, kép, a megemlítésével kapcsolatban mindjárt be is mutatom a Kaufmann családot. Zsidók voltak, galíciai eredetűek, fehér bőrűek, szeplősek és vöröses hajúak. A papa és a mama gyengén beszélt magyarul, egymás közt németül társalogtak, bizonyára nem olyan nyelven, mint Goethe vagy Thomas Mann. A gyermekeik, három fiú és három leány, mivel németül tökéletlenül beszélő szülők gyermekei voltak, de Budapesten születtek, a Király utcában laktak, hát szintén gyengécskén beszélték a magyar nyelvet. Érdekes esetnek láttam hát, hogy íme, felnőtt és növőfélben levő hat lény nem tud jól zsidóul, mert magyar, nem tud jól németül, mert galíciai eredetű zsidó, nem tud jól magyarul, mert németül beszélnek a szüleik, és mert a Király utcában élnek.” – írja Nagy Lajos[7], amikor arról mesél, hogy eredetileg Schwarczék című novellájának címét, amely a Nyugatban jelent meg[8], Osvát Ernő Este van-ra változtatta. És éppen ebben az idézetben volna a lényeg, a zsidó identitás, amely nem engedi, nem engedheti meg, hogy a környéket zsidónegyedként tartsák számon. Képtelenség! A legtöbb zsidó ember számára Pesten, majd a formálódó Budapesten egyetlen célkitűzés létezett: nem különbözni, eggyé válni a befogadó nemzettel. Röpiratok sokasága taglalta, hogy a zsidóknak feltétel nélkül be kell olvadniuk a magyarságba, hiszen mindenki magyar, aki annak vallja magát. Ez az az idő, amikor zsidó emberek tömegesen magyarítják nevüket. Az 1880-as években a zsidó másságnak és származásnak még az említése is szalonképtelen tettnek minősült.

Dob utca, egy másik falfestmény

Bár a hétköznapi kultúrában nagyon is jelen volt a zsidó másság (lásd a Király utca és környékének szórakozóhelyei, amelyek ontották a zsidó tematikájú mulatságokat), ám ezt a közéletben mások mellett a zseniális politikus, Wahrmann Mór is tökéletesen lefojtotta. Ezekben az ingoványos időkben (oroszországi pogromok, zsidó bevándorlás az országba, tiszaeszlári eset, antiszemita párt megalakulása) a zsidó identitás még csak jelzésértékű képviselete is félelmet és riadalmat keltett. Előállni azzal, hogy Terézvárost, közelebbről a Király utca és környékét zsidónegyednek merje nevezni valaki, teljes képtelenség volt, ráadásul szembement a többségi hivatalos neológ állásponttal, amelyről a zsidók lapja, az Egyenlőség így fogalmaz: „…ha azt akarják, hogy teljesen egyenlőknek tekintsék őket, nekik nem szabad semmiben sem különbözniök az ország többi lakóitól […] változtatniuk kell külső megjelenésükön, ruházatukon, életmódjukon, foglalkozásukon.”[9]

Ugyanez a hang szól, amikor az Egyenlőség ugyanabban az évben, néhány nappal az előzőek után így ír: „A zsidó csak templomában érezze magát annak.”[10]

Az évszám elhelyezéséhez érdemes tudni, hogy ekkor, 1889-ben már régen túl vagyunk a zsidó emancipációs törvényen (1867), az oroszországi pogromokon (1881), sőt Tiszaeszláron is (1882), amelyek beindítják a hazai antiszemitizmust, hiszen 1881 és 1884 között zajlanak a hazai zsidóellenes zavargások. Egyedül a recepciós törvényre kell még hat évet várni (1895), amely az izraelita felekezetnek a keresztény egyházakéval azonos jogokat biztosít.

Jellemző, hogy a gondosan létrehozott kormánypárti vicclapban, a Borsszem Jankóban, (melynek célközönsége éppen a pesti zsidóság volt), az egyik állandó szereplő, Spitzig Itzig, – aki korábban már a Bolond Miskában is felbukkant – sorozattá terebélyesedett írásainak címe ez volt: Királyutczai levél. Pedig a figura mögé bújó főszerkesztő, Ágai Adolf akár írhatott volna egyenesen a zsidónegyedből is, de nem, ezek Király utcai levelek voltak. Amikor Spitziget Ágai nyugdíjba küldi, az utód, Seiffensteiner Salamon úgy jelzi kötődését, hogy a boltja a „háram dab-otczába” van. Ennyi pontosan elég az olvasónak, hogy tudja, miről van szó. Ha már a Borsszem Jankót idézzük, Spitzig egyik 1872 szeptemberében kelt levelében leírja ezt a kifejezést: „királoczai Jüdlandból”.

Spitzig Itzig, a Borsszem Jankó állandó karaktere, mint a kor emblematikus alakja egy későbbi könyvcímlapon

A beindult folyamatoknak, mindannak a színes, gazdag forgatagnak, kulturális és üzleti virágzásnak, amit Krúdy Gyula, Ágai Adolf, Kiss József és a többiek oly érzékletesen leírtak, ami Kinszki Imre fotóin nyomokban még látszik 1929-ben, annak az 1920. évi XXV. törvénycikk vagyis a numerus clausus vetett véget végérvényesen. A tragikus vég 1944. november 29-én érkezett el, amikor a nyilas kormány kiadta hírhedt, 18 pontból álló, 8.935/1944. számú rendeletét, mellyel kimondták, megrajzolták és létre is hozták a pesti nagygettót azon a területen, melyet ők zsidónegyednek gondoltak. A szörnyűség szerencsére mindössze 40 napig tartott, 1944. december 10-től 1945. január 18-ig.

A II. világháborút követő Rákosi- és Kádár-rendszerben is megmaradt a korábban megszokott zsidó út, vagyis „nem látszódni”, beolvadni. Nem illett beszélni arról, hogy mi zsidó és mi nem zsidó, a kérdés nem létezett. Egyértelműen a rendszerváltás volt az a pillanat, amely beindította a gondolkodást mindarról, ami zsidó, így a pesti zsidónegyedről is. De úgy vélem, még csupán az út elején tartunk, hiába tudunk sok mindent, ezt érvényes narratívává kell formálni, bemutatni, megismertetni, hogy a többség ne csupán tudjon róla, de meg is értse, meg is ismerje és el is fogadja. Érthetővé és világossá tenni a múltat, a törmelékből újrarakni a mozaikot és megmutatni.

E mozaik egyik darabja például a nemlétező pesti zsidóháromszög kérdése, mert a városrészben található három zsinagóga csupán matematikai szempontból azonos hárommal, ám szellemiségét tekintve kettő. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga ugyanis csupán a turisztikai legendagyártás nézőpontjából status quo ante, a valóságban nagyon is neológ volt. Erről az Egyenlőség 1899 áprilisában így írt: „Egy hitközségnek az imaháza mind a kettő, ennek mint annak ugyanaz az elöljárósága, a rabbisága, a szervezete és az adminisztrácziója, de (…) az egyiket a hitközségnek ama tagjai látogatják, kik a modernebb iránynak hódolnak, a másikat meg a konzervatívebbek.”

Hogy mégis mit takar ma a zsidónegyed kifejezés? A múlt értékeinek felfedezését, a hagyomány újramesélését, lokálpatriotizmust, turisztikai brand építését? Bármelyiket is választjuk, valamit végre mindegyikért tenni kellene.

Jegyzetek

[1] Komoróczy Géza: Zsidónegyedek Budapesten: egy kifejezés megtisztítása, Szombat, 2009.10.13.

[2] Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Stribik Andrea: A zsidó Budapest, Városháza, MTA Judaisztikai Kutatócsoport 1995.

[3] Terézváros hivatalosan 1873-ban válik ketté, VI. és VII. kerületre, majd a VII. kerület 1882-ben veszi fel az Erzsébetváros nevet, az utcatáblákat azév novemberében kezdik lecserélni.

[4] Írója Lövi Antal, aki Oroszira magyarította nevét, és Caprice álnéven írta bohóságait

[5] kiemelés tőlem

[6] Akkoriban még nincs különválasztva Teréz- és Erzsébetváros, csak Terézváros létezett

[7] A lázadó ember, Szépirodalmi, 1977., 451.p.

[8] 1908.10. szám

[9] Egyenlőség, 1889.02.10.

[10] Egyenlőség, 1889.02.17.

támogatás
Pop up banner

Címkék:2020-10, Király utca, pesti zsidó negyed

[popup][/popup]