Szubjektív zsidó Trianon

Írta: Vajda Mihály - Rovat: Politika, Történelem

“A józan ember számára nem az volt – máig sem az – a kérdés, hogy vajon a Szentistváni Magyarország határait szenteknek kellett volna-e tekinteni. Hanem úgy gondolták, hogy a függetlenedni kívánó nemzetiségieknek el kell ismerni a jogát a függetlenségre, az anyanemzetükhöz való csatlakozásra, de csak azokat a területeket kell, hogy megkapják, melyben ők képezik a többséget.”

Vajda Mihály

A trianoni döntés centenáriumán lapunk az alábbi kérdéssel kereste meg a magyar szellemi élet néhány jeles képviselőjét:

Az 1920-as Párizs Környéki Békeszerződések következtében Magyarország elvesztette korabeli területeinek több mint kétharmadát, lakosságának több mint a felét.

Mit írna a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára emlékezve a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratba, 75 évvel a magyarországi vészkorszak és a II. világháború vége után, amikor napjainkban Közép-Európa EU-s tagországai között, a meglévő történelmi nézetkülönbségek ellenére új típusú együttműködés is körvonalazódik?

Korábban Benedek Szabolcs, Csepeli GyörgyDemény Péter, Jeszenszky Géza, Kőszeg Ferenc, Laczó Ferenc, Gidó Attila, Haklik Norbert, Markó Béla, Kováts Judit, Romsics Gergely, Szathmáry István Pál és Végel László írását közöltük, az alábbiakban pedig Vajda Mihály filozófus válaszát olvashatják.

*

Gyerekkori emlék: egy bejárati ajtó, azon két fémplakett. Az egyiken ez áll: „Adományaimat a Caritasnak adom.” Mellette egy másik: „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” felirattal – lehet, hogy fordított sorrendben, azt már nem tudom. Mintha nagyanyám lakásának ajtajára lettek volna felszegelve. Vajon tudtam-e, miről van szó? Távolról sem vagyok benne biztos. Még az adományokat illetően sem. Valahogy odatartoztak az ajtóhoz. Az egyedüli kérdés persze az, tudtam-e, miről van egyáltalában szó. Úgy gondolom, tudtam. Kellett tudnom. Mintha az iskolában – a ’44 március 19-i német megszállást megelőzően két és fél évet (tehát éppen ’41 őszétől ’44 tavaszáig) jártam iskolába – szó lett volna ilyesmiről. Mintha az osztályban a falon az 1941-es Magyarország térképe lógott volna. Sok itt a „mintha”. Arra utal, hogy igazi emlékeim nincsenek, de mai történeti tudásomra rárímelnek bizonyos igen halvány emlékképek. Igazán érdekes persze az lenne, hogy válaszolni tudjak a kérdésre: Mi volt a viszonyom a határrevízióhoz? De akárhogyan erőltetem az emlékezetemet, semmit sem tudok mondani arról, mit gondoltam Trianonról, a határrevíziós törekvésekről, a bekövetkezett határrevíziókról.

Ez persze nem jelent semmit. Általában is csupán egy-egy kép maradt meg az emlékezetemben a német megszállást megelőző időkből. Nem itt a helye, hogy ennek az amnéziának az okait kutassam. Valószínűnek tűnik, hogy a családban olyan mélyen hallgattak mindarról, ami velünk, zsidókkal történik, hogy ez a csend minden emlékemet kitörölte. Persze az sem lehetetlen, hogy a német megszállás, s akkor hirtelen már megfogalmazódott rémület törölt ki minden megelőző emléket az emlékezetemből. De most nem ezt a rejtélyt szeretném megfejteni. Arra keresem a választ, hogy vajon a helyzetünket illető hirtelen megvilágosodás általában is világos képet alkotott-e bennem a politikai állapotokat illetően. Sejtésem szerint negatív választ kell adnom erre a kérdésre. Hiszen a hirtelen ránk törő félelem – s a megszállástól kezdve szüleim már velem is megosztották félelmeiket – minden más politikai kérdést érdektelenné tett azzal az eggyel szemben, hogy mi lesz velünk. Kötve hiszem, hogy a mi lesz velünk kérdésének fényében akárcsak egyetlen zsidót is érdekelt volna, hogy vajon a trianoni békeszerződés igazságtalan volt-e, s mennyiben, hogy helyes volt-e Adolf Hitler Németországának és Benito Mussolini Olaszországának segítségével visszaszerezni a háború után elveszett magyar területek egy részét, s hogy lesznek-e ennek negatív következményei. Ha most ebből valaki arra következtetne, hogy megítélésem szerint a magyar zsidók közömbösek voltak a nemzeti érdekekkel szemben, az nagyon is téved. Tudjuk, hogy erről nincsen szó, tudjuk, hogy a zsidóságot ért vádak, miszerint ők sok tekintetben felelősek a magyarság keserű sorsáért, hazugok. Persze azt is tudjuk, hogy a magyar zsidók túlnyomó többsége liberális volt, de szembenállásuk a nemzeti konzervativizmussal bizonyára nem homályosította el tisztánlátásukat, s abbéli meggyőződésüket, hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan volt. Nem vagyok történész, semmiképpen nem vagyok szakértője a magyar zsidóság gondolkodás-történetének.  Annyit azonban határozottan tudok, hogy a magyar zsidók nem szemben állni akartak a magyarsággal, hanem a magyar nemzet részének tekintették magukat, el szerették volna fogadtatni magukat magyarként a többi magyarral. Csak egyetlen példa: Kevesen ismerik Avigdor Hameiri (eredeti nevén Feuerstein) az első világháborúról szóló könyvét, amelyben éppen azt veti a zsidó tisztek szemére, hogy akár életük kockáztatásával is a legügybuzgóbb harcosok igyekezetek lenni, meg akarták mutatni, hogy ők a legbátrabb magyarok. Miért igyekeztek volna hát a zsidók a háborús vereség után ártani a magyaroknak, Magyarországnak?

Jó, álljak meg, ne akarjam leegyszerűsíteni a dolgokat. Ha egy liberális kiállt és kiáll a nemzeti kisebbségek jogai mellett, nem azt segítette-e elő, hogy feldarabolják az országot? Világos, hogy erre a kérdésre nem lehet nemmel válaszolni. Azt gondolom, hogy a zsidók liberális többsége, persze nemcsak a zsidó liberálisoké, minden liberálisé, nem a Szentistváni Magyarország érinthetetlensége mellett állt ki, hanem a Magyarországra kényszerített trianoni békeszerződés abszurditásaival helyezkedett szembe. Azzal helyezkedett szembe, hogy a békecsinálók mit sem törődve az etnikai határokkal, s mit sem törődve azzal, hogy egy békeszerződésnek a lehetőség szerint a háború okait kell kiküszöbölnie, nem pedig a veszteseket megbüntetnie, színtiszta magyar területeket adtak oda mintegy jutalmul a kisantant államainak. Ezt józan ember nem helyeselheti. A józan ember számára nem az volt – máig sem az – a kérdés, hogy vajon a Szentistváni Magyarország határait szenteknek kellett volna-e tekinteni. Hanem úgy gondolták, hogy a függetlenedni kívánó nemzetiségieknek el kell ismerni a jogát a függetlenségre, az anyanemzetükhöz való csatlakozásra, de csak azokat a területeket kell, hogy megkapják, melyben ők képezik a többséget.

Hogy én ezt már akkor, ’45 után átgondoltam volna, ha nem kilenc-tízéves vagyok, hanem felnőtt, és megelőzően senki nem bántott volna ebben az országban, s mindig éppúgy egyenrangú magyar embernek tekinthettem volna magam, ahogy mindazok, akik igazolni tudták „árja” származásukat, az éppenséggel lehetséges, de mint tudjuk, nem ez volt a helyzet. S ha még később is, felnőttebb, politikai gondolkodásra képes fejjel sem foglalkoztatott generációmból senkit, ha nem is Trianon (arról nem is esett szó a háború után), de legalább a magyar kisebbség helyzete a szomszédos országokban – hosszú ideig az utóbbiról sem ejtett szót senki –, az in abstracto súlyos hiba volt, de nem a magyar zsidók hibája. Akkor sem, ha eltekintünk attól, még egyszer mondom, hogy minket ebben az országban a soá korszakában nem tekintettek embernek sem, nemhogy egyenrangú magyar állampolgárnak.

A kisebbségi kérdés a hetvenes években kezdett el foglalkoztatni, amikor először jártam Erdélyben. S többé nem hagyott nyugodni. Nem sokkal később, már a rendszerváltás után olvastam Bibó István idevágó okfejtéseit, s teljesen egyetértettem velük. Bibó nyomán írtam is valami cikket arról, hogy mennyire abszurdak a trianoni határok, s még arra is vetemedtem, hogy az 1941-es határokat tekintsem a lehető legelfogadhatóbbaknak. Tudtommal senki nem reagált rá; kit érdekel, hogy mit beszél egy liberális zsidó, aki nem ismeri el a szentistváni határok szentségét?

Hadd tegyem hozzá: a határrevízió gondolatát abszurdnak tartom. Fogalmam sincsen, miként lehetne tényleges békét, lelki békét teremteni a valaha volt Monarchia utódállamainak területén. Trianon hosszú időre szembeállította egymással a kis nemzeteket. S nem is állok elő ötletekkel.

támogatás
Pop up banner

Címkék:2021-07, Trianon 100, Trianon centenárium, Trianon-körkérdés

[popup][/popup]