“Kalandor volt a szó jó értelmében”

Írta: Kürti László - Rovat: Történelem

„A Magyar Bányászlap mintegy félévszázados kiadása, és Himlerville létesítése bizonyítja azt, hogy elképzeléseiből volt, ami valóban sikeres maradt.”

Himler fiatal korában

Himler Mártonról szóló cikkünk szerzője, Kürti László reagál Lázár György kritika észrevételeire.

Valójában örömmel vettem, hogy kis cikkem a Szombat olvasóiban felelevenítette Himler Márton emlékét, mindazt, amit tett a magyarságért, az amerikai magyarokért, Amerikáért. A szélsőjobbos fröcsögést és pletykákat eddig sem értékeltem, Himlert és munkásságát csak dicsérni és hirdetni lehet, és akarom is. A vitáról csak annyit: jónak tartom, pláne, ha az megfelelő bizonyítékokra, adatokra támaszkodik.

Elsőként is, nem írtam azt, hogy Himler „álmodozó” lett volna, azt viszont igen, hogy „álmai” voltak, hogy az „amerikai álom” megteremtése, azaz a megélhetés, a jómód, lebegett szeme előtt. Himlerville első évei valóban sugallották is ennek az álomnak, „álomvilágnak”, ahogy Himler is emlegette, a megteremtését. „Kalandor” volt a szó jó értelmében, ezért írtam így, mert számtalan dologba belevágott, amit nem is említettem, sem a Szombatban publikált kisterjedelmű, sem pedig a Regio-ban korábban megjelent nagyobb tanulmányomban.  Ahogy írtam amerikai kifejezéssel, igazi „jack-of-all-trades” elnevezés illik rá, pláne, ha azt nézzük, hogy semmiféle szakmája, iskolája sem volt, és tényleg megvalósította az amerikai álomnak nevezett valamit. A Magyar Bányászlap mintegy félévszázados kiadása, és Himlerville létesítése bizonyítja azt, hogy elképzeléseiből volt, ami valóban sikeres maradt.

Azonban nem árt tárgyilagosnak, és kicsit kritikusnak is lenni. Maga Himlerville neve és jellege, már önmagában egy enigma. Himler írja önéletrajzában, hogy a bányatelepet eredetileg Mátraverebélyre akarta keresztelni, mintegy felidézve gyermekkori faluját.  Jó, hogy nem tette. A házakat és az utcákat, az egész infrastruktúrát pedig nem egy magyar faluról, hanem a New Jersey államban található, mérnöki pontossággal, 1905-1906-ban felépített gyárvároska, Roebling, mintájára kívánta felépíteni. A magyar bányatelep egy utópisztikus elképzelés volt, ahogyan egyébként a kimondottan etnikus alapon szerveződő települések általában azok sorsában osztoztak. Nem maradt fenn egyetlen egy ilyen magyar telep sem az USA-ban, sem Kanadában (lásd Árpádhon, Békevár), a magyar negyedek is eltűntek (Manhattan keleti részén a Yorkville-i vagy Cleveland Buckeye magyar negyede). Miért lett volna Himlerville kivétel?

A bányavállalat összeomlását én másként magyarázom, mint azt az akkori egyes újságokban hirdették, vagy ahogyan néhányan látják. Tény: Himlerville meg sem érte a világgazdasági válságot, mivel az csak 1929-ben kezdődött! A telepet elmosó árvíz, vagy az iskola leégése (felgyújtása) már csak a bányatelep létének utolsó órái voltak. Nem kétséges, Himler akkor vágott bele a nagy vállalkozásába, amikor 1914-1918 között az amerikai szénipar dinamikus húzóágazattá fejlődött. 1900 és 1918 között a széntermelés háromszorosára nőtt, 270 millió tonnáról 680 millió tonnára. Az általa is ismert területeken (West Virginia, Kentucky), fokozatosan új bányák nyíltak; egyre több bányászra volt szükség. Ahogyan véget ért az első világháború, a szénipar helyzete fokozatosan romlott. Kevesebb szénre, így bányászra, volt szükség, ráadásul ekkortól új technológia vette át a fő szerepet a bányaiparban, az elektromos áram (Himlerék először még öszvérekkel húzatták a csilléket). A siker és egyben a válság jól látszik a bányavállalt anyagi helyzetén, csak az első év után fizettek osztalékot a részvényeseknek, a következő években már semmit sem.

A bányaüzem

Himler azért volt „szakszerűtlen”, mert 1921 után a részvények eladásával duzzasztotta volna tovább a vállalat tőkéjét, ami logikusnak tűnhetett, pedig akkor már nyilvánvalóvá vált a szénipar és vele együtt a vasúti szállítás csődje. Himler egyre több áldozatot követelt honfitársaitól, részvények vásárlására és hitelfelvételre ösztönözte őket, majd követelte, hogy fizetésüket a helyi bankban helyezzék el. Az amerikai lapokban megjelent cikkek ellenére a következő helyzet állt elő: a Himler State Bank-ban elhelyezett betétjeikhez egyetlen egy ügyfél sem jutott hozzá. Ezt az ottmaradók leszármazottjai, vagy a Himlerville-ről elköltözött bányászok és családtagjaik mind megerősítették. Valójában nem kaphattak egy fillért sem, mivel minden a hitelezőké lett. Sajnos, nem csak a bankkal történt ez, a vállalat minden ingó-és ingatlan vagyona elveszett. Hogy ez nemcsak Himler személyes felelőssége volt? Az akkori bányászok többsége így gondolta, ugyanis ők Himler szavára költöztek a telepre, vettek házat, és helyezték el a bankban összekuporgatott dollárjaikat. Amikor az 1920-as évek közepén az amerikai gazdaság fellendült – nem a szénipar persze – a már a teljesen eladósodott Himler-bánya, és maga a telep is lényegében összeomlott. Megjegyzem: ha ekkor például Himler, egy bátor ötlettől vezérelve feladja a bányát, és például elektromosgépek (háztartásigépek) termelésére gyárat létesít, talán egy virágzó új közösséget tudott volna kreálni, ahol megmarad a munka, és maradnak az emberek is.

Nem így történt. Négy éven keresztül küszködtek, és csak azok maradtak a telepen, akik bíztak Himlerben, kitartottak mellette végig. Az adósság viszont egyre nőtt, a bevételt csak a hitelek törlesztésére tudták fordítani. Azok a családok, amelyek idején észbe kaptak, eladták részvényeiket, házaikat, és távoztak Himlerville-ről. A vállalatot 1925-ben állami felügyelet alá vonták, a teljes csődöt Himler csak három évvel később merte nyilvánosan beismerni. A telep elnéptelenedése, a káosz jól nyomon követhető, mivel bányászok felvételére vagy a házak megvételére Himler folyamatosan hirdetéseket tett közzé újságjában, a Magyar Bányászlapban.  Sajnos, közeli munkatársai (pl. Eugene Lang) is fokozatosan magára hagyták.

A Himlert ért támadásokkal valójában nem érdemes foglalkozni, annyira légből kapott és szélsőségesek voltak. A történeti hűség kedvéért azonban nem tudjuk nem megírni vagy elhallgatni azokat sem. Wass Albert emlegetése ezért került cikkembe. A kutató néha nem tudja sokszor mit kezdjen az első kézből kapott pletykákkal, információkkal, mivel néha sokkal később derül ki, hogy mi az alaptalan, vagy mi a bizonyítható tény. Például először pletykaként hallottam azt még Kentuckyban, hogy rákos betegsége miatt hagyta el gyorsan a telepet, nehogy meglincseljék. Aztán kiderült, hogy tényleg torokrákjára hivatkozva vonult be a Mayo Klinikára. A bányatelepek fizetési módszere, ahogyan írtam a „scrip-tóken” (privát fizetőeszköz) volt, ezt maga Himler is lenézte, ugyanakkor egy öregamerikás, volt West Virginiai bányász, aki Himlerville-ben dolgozott, erősítette meg nekem a helyi scrip létezését. Aztán egy árverésen valóban felbukkant egy példány. Ezt a tényt maga Doug Cantrell amerikai történész, aki segített Himler önéletrajzi könyvében szerkesztésében, is megírta, hiszen ő is rosszul tudta a scrip létezését.

Himler Márton munkásai körében

Lázár György azt írja Amerikából: „Nincs hivatalos nyoma annak, hogy Himler valaha is katolikus hitre tért volna”. Én sem tudok ilyenről, ám Himler katolikussága szóbeszéd volt. A Magyar Bányászlap hasábjain Himler saját cikkei győztek meg erről; később önéletrajzában ezt a tényt többször megerősíti. Az, hogy lesz-e róla hivatalos dokumentum valaha is, ki tudja. Hasonlóan folklorizálódott Himler „ezredesi” rangja is, amit ő maga is előszeretettel hirdetett, aztán többen csak ismételgették. Én minden kritika nélkül elfogadtam ezt, amíg aztán Andrew C. Klay, azaz Sziklay Andor, aki tényleg az amerikai külügyminisztériumban dolgozott, majd diplomáciai karriert futott be, és ismerte Himlert az 1940-es években, ki nem javított.

Azt is azért írtam bizonytalanul cikkemben, hogy „állítólag” magyar kitüntetést kapott, mert erre nézve is csak távoli információim vannak, levéltári dokumentumot eddig még nem sikerült találnom. Talán valaki erre nézve is felleli az idevonatkozó forrásokat. Talán azt is megtudjuk majd egyszer, hogy mennyit vesztett a bánya, mibe kerültek az építkezések, és mi történt a részvényekkel, de akkor tudjuk mindezt felbecsülni, ha a különböző vállalatok dokumentumai, és számlái felbukkannak. Himler önéletrajzának magyar fordítása készül, és mint írtam, „minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd, főleg azt, ami kimaradt belőle.” Valószínűleg sohasem fogunk teljes képet kapni Himlerről és vállalkozásairól, ahogyan az emberről és zárt magánéletéről sem. Önéletrajzában írottakat a történészek bizonyosan hosszasan fogják majd elemezni. A Kentucky állam határán lévő valamikori kis Himlerville, ma Beauty, őrzi alapítójának emlékét, én még az eredeti név visszaállítását is sürgetném, ahogyan impozáns házának teljes rekonstrukcióját is. Erre nézve van lokálpatrióta kezdeményezés, és talán valakinek majd eszébe jut, hogy Himler Mártonnak ott kellene egy szobrot állítani.

támogatás
Pop up banner

Címkék:bányaüzem, csőd, Himler Márton, Himlerville, magyar bányászlap

[popup][/popup]