Németország: náci törvényt módosított a Bundestag

Írta: Polgár György/Düsseldorf - Rovat: Politika, Történelem

Bármennyire hihetetlen, több mint hetvenöt évvel a háború befejezése után Németországban még mindig akadnak olyan hatályos törvények, melyeket a náci-rezsim idején hoztak. Egyet most megváltoztatott a Bundestag.

Az 1938-ban hozott, úgynevezett Névváltoztatási törvény (Namesänderungsgesetz) az NSZK megalapítása után szövetségi törvény lett, és elvileg változatlan formában alkalmazandó maradt. Ebben megmaradtak olyan elavult meghatározások, mint „Német Birodalom”, „birodalmi kormány” vagy „birodalmi belügyminiszter”. A jogszabályt most ezektől megtisztítottak és a ma használatos közigazgatási és polgárjogi szakszavakkal helyettesítették. Ez a törvény szabályozza – többek között – a születési név megváltoztatását és a házassági névcserét.

A törvény 13. paragrafusa nemcsak különösen idejétmúlt, hanem egyenesen érthetetlen, hogyan maradhatott fenn ilyen sokáig. Ez ugyanis felhatalmazta a „birodalmi belügyminisztert” a keresztnevek saját jogkörében történő megváltoztatására. Ez lett a jogalapja annak az antiszemita indíttatású rendeletnek, mely kötelezte a zsidó polgárokat második utónévként a Sarah illetve Israel felvételére, amennyiben eredeti személynevükből nem derült ki zsidó származásuk. Ezt a részt most pótlás nélkül törölték.

Helge Lindh szociáldemokrata parlamenti képviselő szégyenteljesnek nevezte, hogy ezek a náci törvények továbbra is hatályosak, és hogy csak most hajtanak végre változtatásokat. Szerinte legfőbb ideje minél előbb módosítani az összes többit is.

Még további huszonnyolc olyan jogszabálya van az országnak, amelyeket a nemzeti szocialista diktatúra idején hoztak. Ide tartozik például a Természetgyógyászati törvény, a Kaszinórendelet vagy a Német-görög kölcsönös segítségnyújtási megállapodás.

Címkék:Bundestag, Náci törvény

[popup][/popup]