A világ első Izraeli Kulturális Intézete nyitja meg kapuit Budapesten idén ősszel. Február végi egyhetes programsorozatával még végleges kialakítása előtt lehetővé teszi a kultúrák közötti kölcsönös ismerkedést. Az IKI 2010 őszére tervezett megnyitásától a sokarcú izraeli kultúrát fogja bemutatni és népszerűsíteni Magyarországon oktató, szórakoztató, inspiráló programok és szolgáltatások felkínálásával….
 

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

Voltak példaképeim. Először is Alfonsó, az ős-clown. Aztán Horváth Tivadar, a remek előadóművész, Salamon Béla a pesti slemil, Kabos Laci, a maga sajátos dramaturgiájával és természetesen, a felejthetetlen Kellér Dezső.  Úgy érzem, hogyha azt mondjuk hogy pesti kabaré, akkor abba az én 23 éves igazgatásom feltétlenül beletartozik. 

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

Ha késő délután végigbaktatunk a Böszörményi úton, postára, bankba, önkormányzathoz menet, már a friss ottlakó is összeakadhat a táncőrült és vadászgépkedvelő órással, a fegyelmezett mosolyú fideszes tömbmegbízottal, Á-val, akit utcánk kiskereskedői néha elszalajtanak boltba, ügyeket intézni vagy cigiért (váltótársa B. délre már megbízhatatlanra issza magát), a templomkertben a segédlelkészével cigarettázó püspökkel…
 

Kutatási adatok bizonyítják, hogy a budapesti zsidóság településszerkezeti vonásai nemcsak a vészkorszak, hanem 1989 után is megváltoztak, átstrukturálódtak. A belső, úgynevezett. „zsidó” kerületek zsidó lakossága csökkent, míg sok helyen, ahol addig csak marginális jelentőségű volt a zsidóság, megjelent ez a népesség.
 

2010. január 27-én békében, nyugodt szívvel elhunyt a múlt század legszuggesztívebb amerikai írója. Temetéséről nem tájékoztat senki, az írót ismerve, ilyesmire nem kerül sor. Az pedig teljesen biztos, hogy Holden arra sem megy el, amiről ugyan nem tudunk, de amire mégiscsak sor kerül.  Az ilyesmi megesik a legjobb (zsidó) családban is. JDS sem ment el az apja temetésére. Kaddist tehát ne reméljünk katarzisként.

“Rendesen viselkedett egy Sisák nevű honvéd, egy alföldi parasztfiú.” Ez nem csak édesapám beszámolóival, de Csapody Tamás cikkeivel, kutatásaival sem vág egybe.

Tel Avivban is meghatározzák a kulturális életet annak fogyasztói, az ott lakók.  Izrael lüktető központjában manapság főleg két korosztály él, a jómódú nyugdíjasok, akik még az 50-es 60-as években vásároltak maguknak lakást, mikor ez még lehetséges volt elérhető árakon az átlagos középosztálybeli izraeli halandó számára is, és a bérelt lakásokban élő fiatal szinglik a katonaság után, a családalapítás előtt. 

Egyik legfontosabb fiatal költőnk, Lanczkor Gábor legutóbbi kötete (Vissza Londonba) bonyolultan szabálytalan képleírásokból épül fel. Itt közölt verseinek tájleírásaiban is megfigyelhető ennek a látásmódnak a hatása. Nemcsak a leírás képzőművészeti metaforikájára gondolok (monokróm, mélység, felület), arra is, hogy a látvány leírása egyúttal elrendezés is, értelmezés, tehát képpé alakítás.

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

A Csengeri Helytörténeti Múzeum vezetőjeként figyelemmel kísérem a helybéli zsidósággal kapcsolatos információkat, melyek akár a sajtóban, akár visszaemlékezésekben megjelennek. Ennek köszönhetően összegyűlt már néhány dokumentum, s – ami igen fontos – személyes ismeretségek is kialakultak. 

Évente több tízezer izraeli látogat Magyarországra. Ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ezeket a jó kapcsolatokat beárnyékolják az antiszemitizmus egyes megnyilvánulásai. Manapság ha Izraelben az emberek Magyarországról hallanak híreket, akkor ezek többnyire az antiszemitizmus növekedésével kapcsolatosak. Látják, ahogy a szélsőségesek az utcán menetelnek…

Itamár Jáoz-Keszt, és felesége, Hanna tel-avivi otthona egyben az Eked kiadó irodája is. A falak könyvespolccal tele, Itamár saját művei magában több sort elfoglalnak. Kintről a városra jellemző párás levegő árad be és madarak hangja hallatszik, az ablak mellett pedig egy üvegházinak tűnő orchidea pompázik rengeteg virággal. Hanna állítólag másfél évig öntözte, amíg életjelt adott.
 

Itamár Jáoz-Keszt 1934-ben született Szarvason, 1944-ben deportálták Bergen-Belsenbe, majd 1951-ben alijázott. A Tel-Avivi Egyetemen Bibliát és héber irodalmat tanult, majd megalapította ez Eked Irodalmi Kiadót. Kilenc verseskötetet publikált, egy prózatrilógiát, illetve több válogatáskötetet jelentetett meg magyar költők héberre átültetett verseivel. Magyar fordításban eddig két kötetet olvashattunk saját verseiből.
 

„A izraeli holocaust-irodalom különböző fázisait legjobban a költészettel szemléltethetjük”, mondja Hanna, „ahol három jól elkülöníthető irodalmi generációról beszélhetünk. Az első generáció a harmincas és negyvenes években írt, legtöbbjük családja és hozzátartozói Európában voltak.
 

Az író, újságíró, és vérbeli tel-avivi Ruvik Rosenthallal van találkozóm, meglepő módon egy jeruzsálemi kávéházban. „Gyakran jövök ide.” – mondja, de rögtön, határozottan hozzáfűzi: szemben a középkori spanyol zsidó költővel, Jehuda Halevivel, aki azt írta, szíve mindig keleten van, őt  szíve és lelke mindig nyugatra, a Földközi tenger partjára húzza.
 

Ma reggel, az újság szerint katyusa találat érte a Kirját Smoná-i temetőt, de a jelentés szerint senki nem sérült meg.* Miután átnéztem az ezzel kapcsolatos többi újságcikket és beszámolót, barátommal, Slomo Svá-val találkoztam, aki az én véleményem szerint a zsidó bölcselet valamint Izrael és Tel-Aviv történelmének legjobb ismerője.
 

–  A múltkorjában elmeséltem Önnek a telefonon egy Örkény történetet. Fegyveresek állítanak be valakihez, elviszik egy házba, odaállítják az udvar közepébe, bekötik a szemét és ráfogják a fegyvert. Odarohan valaki  és azt mondja: „Elnézést, tévedés, a Kossuth díjakat … Tovább »

A zsidók sorsát az elmúlt évszázadban főleg a zsidók ellenségei alakították olyanra, amilyenné vált. Mik voltak az elmúlt századok zsidó alapélményei? Antiszemitizmus, zsidóellenes kilengések, pogromok, a holokauszt és Izrael soha véget nem érő háborúi.