Archívum


Találatok ‘r’

Összesen 8,130 találat (6061 - 6080) : r.

Kertész Imre német laudációja, Nádas Péter nyilatkozata

Írta: Kultúra.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Megértés és a Tolerancia díjával tüntették ki a hét végén Berlinben Kertész Imrét. Közben “néhány házzal arrébb” Nádas Péter tartott felolvasást a német fővárosban, majd nyilatkozott a távirati irodának. Nádas szerint a két esemény egybeesése a véletlen műve volt, de szavaiból kitűnt, hogy a véletlennek voltak előzményei.

Ünnepi fogadás a 20 éves Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tiszteletére

Írta: November 23. vasárnap, 19:00 óra - Rovat: Kultúra-Művészetek

Ünnepi fogadás a megalakulás helyszínén a Budai Várban, az MTA dísztermében korábbi Mazsike elnökök, alapítók, egykori és mai tagok és szimpatizánsok részvételével. Jótékonysági könyv-és metszet árusítás a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola diákjai közreműködésével, amely bevétel az iskolát illeti meg. 

A holokauszt, mint probléma, avagy miért nem része Magyarország a Soá érzületi térképének?

Írta: Konzervatórium - Rovat: Hírek - lapszemle

Mindenképpen indokolt lett volna, hogy a holokausztnak, mint drámának az emlékezeti kultusza elterjedt volna az országban, hiszen ártatlan emberek, magyar állampolgárok százezreit ölték meg, ráadásul alapvetően a zsidó-keresztény civilizáció alapértékeit, sőt főszereplőit „érintette” ez a a tömeggyilkosság. Ez azonban mégsem történt így, hiszen – bár a Soa emlékezete a kötelező közéleti rituálé része lett –, de még a nyugati sztenderdhez leginkább közeledni kívánó politikai elitnél is érződik egyfajta kínos mimikri, felvett és őszintétlen hozzáállás és erős aktuálpolitikai zönge, amikor a holokausztról beszélnek a nyilvánosság előtt.

A püspök úr a zsidóságot hol poloskainváziónak, hol patkányhadjáratnak nevezte

Írta: 168 óra - Rovat: Hírek - lapszemle

A Lakiteleki Népfőiskola kertjében szobrot kapott Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök. Érdemeit Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek vette számba, egyebek mellett hangsúlyozva, hogy Prohászka – Pázmány mellett a magyarság legkiemelkedőbb lelki embere – fölrázta nemzetét a 20. század elején a tespedésből, az elvallástalanodásból, s harcba szállt a szélsőséges ateista liberalizmussal.