Esterházy, Konrád és Spiró a Jeruzsálemi Könyvvásáron

Írta: Bendl Vera - Rovat: Politika

Esterházy: „itt európaiként, vagy éppen Európából nem érdemes gyors ítéletet alkotni”. Konrád: „1986-ban gondoltam arra, hogy felvegyem az izraeli állampolgárságot. Kettős állampolgár akartam lenni szimbolikusan”. Spiró: „…ha Angliában születtem volna, már két Nobel-díjam lenne”.

 

 

Esterházy 2..jpg 

Esterházy Péter (Fotó: Burger Barna) 

Magyarország hosszú idő óta először szerepelt nemzeti kiállítóként a 24. alkalommal megrendezett Jeruzsálemi Könyvkiállítás- és Vásáron. A nemzetközi kiállításon az izraeli kiadók könyvei mellett a látogatók 15 ország irodalmi és turisztikai kiadványait böngészhették végig. A meghívott országok jórészt az európai nemzetek közül kerültek ki, nagy standdal volt jelen Németország, Franciaország, Spanyolország, valamint Közép- és Kelet- Európa is komolyan reprezentálta magát.

A magyar jelenlétet Lányi Eszter, a Tel-Avivi Magyar Nagykövetség kulturális szakdiplomatája kezdeményezte, a megvalósításban pedig a Nagykövetség és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése segédkezett. Lányi Eszter lapunknak elmondta, hogy könyvkiadás és fordítás terén a két ország közötti kapcsolat lehetne aktívabb, ezért döntött ennek a területnek a fejlesztése mellett, annál is inkább, mivel a könyvkiadás és az írók-olvasók találkozója alkalmat adhat szélesebb körű kapcsolatteremtésére is a két ország között. A szervezők három magyar írót, Konrád Györgyöt, Esterházy Pétert és Spiró Györgyöt hívták meg, azért éppen őket, mert Konrádnak és Esterházynak már jelent meg könyve héberül (Konrádtól A cinkos, Esterházytól A szív segédigéi), Spirónak pedig az idei évben kerül majd egy novelláskötete az izraeli olvasók elé.

 

Pszichedelikus megnyitó

   

A kiállítás magyar részének megnyitójára a külön rendezvényeknek fenntartott helyen, az „irodalmi kávézóban” került sor. Itt Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára bíztatta a megjelenteket a magyar kiadványok megtekintésére, majd elmondta, hogy ismert magyar művészek helyett két fiatal tehetséget hívtak meg a megnyitó fényének emelésére, DJ Bemet és Kézdy Luca hegedűst. A fiatalok ezután színpadra léptek, és bár valóban jó zenét játszottak, előadásuk jobban illett volna egy laza pszichedelikus bulihoz, mint az átlagéletkora szerint inkább a hatvanhoz közelítő, egyébként nagyon érdeklődő és jóindulatú közönséghez. A megnyitó után a jelenlevők a magyar stand felé vették az irányt. Itt a három megjelent író művein kívül többek között Nádas, Kertész és Vámos Miklós könyveibe lehetett belenézni, klasszikusokba, így Kosztolányi, Madách és Szerb Antal műveibe, illetve az ifjabb nemzedék, Térey, Háy János munkáiba, művészeti albumokba és Magyarországról szóló kiadványokba.

A vásár során a meghívott magyar írók kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt más nemzetek íróival; egy alkalommal Esterházy Péterrel, Spiró Györggyel Gabriel Chifu román, Sandra Petrignani olasz és Thorvald Steen norvég szerzővel beszélgetett egy amerikai származású moderátor. Miután minden író külön-külön válaszolt az egyébként figyelmes és felkészült moderátor kérdéseire, a közönség tehette fel a sajátjait.

 

Esterházy és a Dreyfus-per

Elsőként az izraeliektől megszokott lényegre töréssel kérdezte meg egy középkorú férfi Esterházytól, hogy milyen rokonságban áll a Dreyfus-perből ismer Ferdinand Walsin Esterházyval. Az író először tréfával ütötte el a kérdést, mondván, hogy az nem is volt igazi Esterházy, mint ahogy senki sem az, aki egy rossz történetben szerepel, majd elmondta, hogy „ha már az igazat szeretnék tudni, mert az emberek valamiért ragaszkodnak ahhoz, hogy az igazat tudják, akkor azt kell mondanom, hogy az az Esterházy egy utolsó gazember volt, és én itt, most Jeruzsálemben kijelentem, hogy ebben a történetben Dreyfus mellett állok”.

A következő kérdés arra vonatkozott, milyen egy kis nemzet és kis nyelv írójának lenni. Erre Spiró, a tőle megszokott, viszonylag könnyen észrevehető gúnnyal a hangjában azt válaszolta, „ha Angliában születtem volna, már két Nobel-díjam lenne”. Spiró ezt később így kommentálta a Szombatnak:

Spiró.jpg 

Spiró György (Fotó: Burger Barna)

“Az ember nyilván felteszi magának a kérdést, hogy mi van, ha nem Magyarországra születik. Ha például egy nagy nyelv az anyanyelve, mondjuk angol, vagy német, vagy spanyol. Akkor biztos, hogy sokkal több olvasóhoz jutott volna el, és nemzetközileg is jobban felfigyeltek volna rá. Ez bosszantó tud lenni. A következő lépés persze az, hogy ha én Angliába születek, akkor egészen biztosan nem lett volna belőlem író. Egy teljesen más foglalkozást választottam volna. Mert az, amit mi irodalomnak tartunk, ami itt, Kelet-Európában irodalomnak számít, az Nyugat-Európában már kiveszett, meghalt. A mi irodalom-felfogásunk egy kövület. Nyugaton az irodalom nem az a fajta fikció, amit mi szeretünk, hanem főleg dokumentum, politika és mindenféle egyéb. Én egészen biztosan nem éreztem volna kedvet ahhoz, hogy azokat az irodalmi műfajokat műveljem, amelyek ma divatosak. Elmentem volna mérnöknek, fizikusnak, vagy akárminek.”

 
Spiró már többször járt Izraelben, először Fogság című regényének megjelenése után, amikor a regénybeli főszereplő, Uri életének fontosabb helyszíneiről dokumentumfilmet készítettek. Mostani látogatásáról azt mondta, „azért jöttem, mert nagyon érdekes, izgalmas hely Jeruzsálem. De nincs igazán benyomásom. Ennyiből nem lehet megismerni egy országot. Nem tudom, hogy élnek, hogy gondolkoznak itt az emberek. Előzetes elképzelésem egyébként nem volt, főleg hogy én a kétezer évvel ezelőtti Jeruzsálemre voltam kíváncsi, meg az 1845-ösre a Messiások című regényem miatt. Azt pedig korábban megtanultam a megfelelő forrásokból, olyan alaposan, amennyire lehetett. Amikor pedig két évvel ezelőtt először jártam itt, akkor mindenről pontosan tudtam, hogy hol van. Álltunk egy utcán, és akkor mondtam, hogy na, akkor most itt kell lennie a Hurva zsinagógának, és ott volt. Meg azt is tudja az ember, hogy az a nagy tér a Siratófal előtt a magrebi zsidók lakhelye volt 1845-ben, 2000 évvel ezelőtt meg egész másképp nézett ki. Ezeket meg lehet tanulni. Az, hogy ez tényleg úgy van, ahogy megtanultam, az érdekes. Mondjuk, a hegyeket nem lehet elhordani, a város fekvése azonos. Egyetlen egy dolog lepett meg, hogy az Óváros meredekebbnek bizonyult, mint gondoltam. A leírásokból nem derült ki, hogy ennyire dimbes-dombos. Egyébként minden ott volt – a helyén.”

 

 Vodkázás Peresszel

A három író közül Konrád töltötte a legtöbb időt Izraelben, őt arról kérdeztük, milyennek látja most az országot ahhoz képest, amilyennek a hely korábbi itt-tartózkodásai során tűnt.

„Többször jártam már Izraelben, bár igaz, utoljára bő tíz évvel ezelőtt jöttem ide. Most már a repülőtér is meglepett, hiszen a Ben-Gurion akkoriban sokkal szerényebb volt, most meg olyan, mintha egy birodalom fővárosának reptere lenne. Úgy látom, a város is gyarapodott jó pár épülettel. Ma elmentünk a Jad Vasembe, az is teljesen megváltozott, nagyon imponáló. Aránylag békésnek látom egyébként a légkört. Szeretek az óvárosban is járkálni, és tegnap sétáltam is a Jaffa-kaputól a Damaszkuszi-kapuig, és örültem, hogy megtaláltam azokat a kávézókat, amelyeket régen szerettem, azokat az embereket, akiket korábban ismertem: egy jeruzsálemi muszlim szőnyegkereskedő családot meg egy örmény keresztény vendéglőst.

A kiállítás hivatalos megnyitóján hallottam beszélni Simon Pereszt is, akivel sok évvel ezelőtt egy több órán át tartó kiváló diskurzust folytattam, nem egy és nem két vodka mellett. A megnyitón viszont nem értettem, mit mondott, mert héberül beszélt, pedig tudom, hogy kiváló az angolja. Ez bántott, és Magyarországra emlékeztetett; ott is előfordul ez az önösség, pedig szerintem a kis népek vezetői jobban teszik, ha bizonyos alkalmakkor elegánsan angolul is beszélnek.

A Peresszel való beszélgetésem egyébként akkor történt, amikor a Jerusalem Fund meghívottja voltam. Egy irodalmi esten olvastam fel, és ezután beszélgettem vele. A legérdekesebb mondata az volt a politikai helyzettel kapcsolatban, hogy ’ezt a játszmát történelmileg megnyertük, de politikailag elvesztettük’. Itt a ’történelmi’ a hosszú távot jelentette, a ’politikai’ a rövidet. Ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy három nap múlva Rabin már nem élt.

Akkoriban járkáltam a Mea Searimban is, ami nekem azért otthonos, mert egy kicsit emlékeztet a berettyóújfalui szegényebb zsidók portáira. Azok a szép kis gyerekek, akik fent a fafolyosón rohangáltak, meg a két férfi, akik nagyon elmélyültek a beszélgetésben és az ujjukkal fésülgették a szakállukat – ezeket mind láttam Berettyóújfaluban, a gyerekkoromban.”

 

Konrád 2.(2).jpg 

Konrád György (Fotó: Burger Barna)

 

Konrádtól megtudtuk, hogy volt idő az életében, amikor fontolgatta, hogy izraeli állampolgárrá váljon. „1986-ban gondoltam arra, hogy felvegyem az izraeli állampolgárságot. Kettős állampolgár akartam lenni szimbolikusan, de nem akartam Magyarországot véglegesen elhagyni. Akkoriban Izrael tetszett is, meg nem is. Tetszett, hogy a zsidók itt békén vannak, itt élt az unokanővérem, és ők nagyon kihúzták magukat, nagyobb méltósággal viselkedtek, mint Budapesten vagy Nagyváradon, ahonnan jöttek. Végül mégis úgy éreztem, hogy a szekuláris diaszpóra áll hozzám a legközelebb, nem pedig az ortodoxia, vagy a nemzeti út, azaz Izrael. Az az igazság, hogy ahogy a magyar nacionalizmus sem vonz, a zsidó nacionalizmus sem, noha roppantul tisztelem.”

 
A három szerző közül Esterházy az egyetlen, aki még sosem járt Izraelben. „Engem tulajdonképpen sem az emberek nem érdekelnek most,” mondja az író, „sem a város a maga konkrétságában, hanem az a város, amelyről a Bibliában olvastam, az érdekel. Az a szó érdekel, hogy ’Jeruzsálem’. Egyelőre hihetetlen számomra, hogy azt a mondatot tudom kimondani, hogy ’Jeruzsálemben vagyok’. Az is hihetetlen, hogy bibliai tájakat látok. Ide mindig el akartam jönni keresztény kötelességtudatból. Úgy éreztem, hogy nem lenne természetes úgy meghalnom, hogy nem jártam itt. Aztán teltek az évek, és nem szerveztem meg az utazást, így annak az ódiumát is vállaltam, hogy egy könyvvásárra eljöjjek. De most annyira erős ez a fiktív Jeruzsálem, hogy nem tud zavarni semmi. Nem zavarnak az ócska árusok, nem zavarnak a turizmus különböző formái. Folyamatosan meg vagyok rendülve ebben a városban. Egy szentimentális meghatódottság van rajtam.

Tegnap elmentünk a siratófalhoz, ez önmagában elég sok volt; végigmentünk a Via Dolorosán – én már ebből elvagyok. Holnap elmegyek Betlehembe, ahol nyilván nem lesz semmi, de el akarok menni Betlehembe, oda akarok menni.”

A közel-keleti helyzettel kapcsolatban Esterházy elmondta, hogy ez „nem tud nem foglalkoztatni. De itt európaiként vagy éppen Európából nem is érdemes gyors ítéletet alkotni. Könnyen fel lehet háborodni akármilyen nézőpontból, ami csak azt mutatja, hogy ez egy nagyon nehéz történet, nem olyan, amire vannak megoldások. Nyilván egy-egy konkrét akcióról lehet véleményt mondani, hogy például ezt a háborút kellett, vagy nem kellett volna, de ezt mondja az Ámosz Óz, mert ő tudja, hogy milyen, ha csapkodnak mellette a bombák. De Budapestről vagy Párizsból… Annyiféle hiteles szenvedést lehet látni, hogy csak hallgatni tudok. Van persze, amikor az a probléma, hogy hallgatni sem lehet. De azt gondolom, hogy most nem ez a helyzet. Pláne, hogy a magyar újságok elképesztően durván beszélnek erről. Látni, és itt még inkább érzékelni azt a sok fajta szenvedést, amiben ez a vidék él. Innen nézve ez nem egy elvi kérdés, különösen, hogy a különböző pozíciók túl gyorsan zárnak le dolgokat. Azt gondolom, hogy nem gyávaság erről nem beszélni.”

A szerzőket ezután az izraeli irodalomhoz fűződő viszonyukról kérdeztük, és válaszukban mindhárman elismeréssel szóltak elsősorban Ámosz Ózról, illetve David Grossmanról és A. B. Yehoshuáról. A három író később a Hitachdut Olé Hungáriában vett részt egy kerekasztal beszélgetésen, ahol a magyar ajkú izraeli közösség vendégszeretetében részesültek. Az egyhetes rendezvény végén Lányi Eszter elmondta, hogy bár a visszajelzések nagy része a későbbiekben várható, az eddigiek alapján a látogatók és külföldi résztvevők a vásár során kizárólag elismeréssel nyilatkoztak a magyar jelenlétről.

 

támogatás