Kinek az ügye? – A botlatókövek jogi státusza Magyarországon

A szemünk akad meg rajta: a járda síkjába illesztett betonkockán kézzel feliratozott sárgaréz lap csillan. Nem botlunk meg benne; a tekintetünk, majd a gondolatunk áll meg. A felirat többnyire ugyanúgy kezdődik: „Itt lakott.” Ezután egy név, egy születési év, majd az üldöztetés, a deportálás vagy a halál néhány adata következik. Az alábbi cikk a szerző saját álláspontját tükrözi.

A Stolpersteine művészeti koncepcióját Gunter Demnig német képzőművész 1992–1993-ban dolgozta ki. Európa 31 országában már több mint százezer követ helyeztek el; a projektet joggal nevezik a világ legnagyobb decentralizált emlékművének. Decentralizált, mert nem egyetlen kijelölt helyen emlékeztet a nemzetiszocializmus üldözötteire, hanem ott, ahol egykor éltek. A főszabály szerint minden kő az áldozat utolsó, szabadon választott lakóhelye előtt kap helyet. Magyarországon 2007 óta helyeznek el botlatóköveket; számuk 2026 végére várhatóan eléri a kilencszázat.

A botlatókő mérete kicsi, a létrehozásához szükséges munka azonban nem az. Fel kell kutatni és ellenőrizni kell az áldozat adatait, meg kell találni a pontos helyszínt, be kell szerezni a szükséges hozzájárulásokat, egyeztetni kell a közterület tulajdonosával vagy kezelőjével és a németországi alapítvánnyal, végül meg kell szervezni a beépítést és a megemlékezést. Magyarországon ennek a munkának a jelentős részét civil szervezetek, mindenekelőtt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület végzik. A kövek és a szervezés költségeinek számottevő része magánadományokból és időszakos támogatásokból származik.

Mit lát ebből a jog?

A botlatókőnek nincs önálló, kifejezetten rá szabott jogi státusza Magyarországon. Ebből nem az következik, hogy jogon kívül áll, hanem az, hogy több jogterület szabályai egyszerre vonatkozhatnak rá. Polgári jogi, önkormányzati vagyonjogi, közútkezelési, közterület-használati, településüzemeltetési, örökségvédelmi, szerzői jogi és – eltulajdonítás vagy megrongálás esetén – szabálysértési, illetve büntetőjogi kérdések merülhetnek fel. Ez a széttagoltság azonban nem ad választ arra, hogy ki köteles a követ nyilvántartani, megóvni, felújításkor megőrizni, majd visszahelyezni, és ki viseli mindennek a költségét.

Ingó dologból a járda része

A beépítés előtt a botlatókő birtokba vehető testi tárgy, vagyis ingó dolog. Tulajdonosa az alkotó, a megrendelő vagy – a szerződéses konstrukciótól függően – más személy vagy szervezet lehet. Emellett a kő a szerzői jogi védelem alatt álló Stolpersteine művészeti projekt része.

A beépítéssel a dologi jogi helyzet megváltozhat. A Polgári Törvénykönyv 5:15. §-a szerint a tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal úgy egyesül tartósan, hogy az elválasztással a dolog vagy az elválasztott rész elpusztulna, illetve értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. Egy szabályszerűen a burkolatba épített botlatókőnél ezért komolyan felmerül az alkotórészi minősítés. Ez azonban nem pusztán a kő elnevezéséből vagy emlékezeti funkciójából következik: számít a beépítés módja, a burkolat tulajdoni helyzete, valamint az engedély és az esetleges megállapodás tartalma is.

Jogilag nem védhető tehát az az egyszerűsítés, hogy a kő minden esetben és automatikusan önkormányzati tulajdonná válik. Pontosabb azt mondani, hogy a járdaburkolat alkotórészeként a fődolog tulajdonjogi sorsát követheti, illetve az elhelyezés feltételeként kifejezett tulajdonátruházás is történhet. Maga a nemzetközi projekt az elhelyezett követ a településnek adott ajándékként értelmezi. Magyarországon azonban az egyedi engedély vagy megállapodás vizsgálata nem hagyható el.

Közvagyon, de nem automatikus emlékezetvédelem

Ha a járda önkormányzati tulajdonban álló helyi közút, tér, park vagy közkert része, a nemzeti vagyonról szóló törvény szabályai is irányadók. Az ilyen vagyonelemek az önkormányzat kizárólagos tulajdonába, egyben a forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozhatnak. Amennyiben a botlatókő alkotórészként beépül ebbe a burkolatba, jogi sorsa sem választható el tetszőlegesen a közvagyonétól.

A közvagyoni minőség mégsem jelent automatikus emlékezetvédelmet. Nem hoz létre országos nyilvántartást, nem rendezi a tisztítás, a pótlás és a helyreállítás rendjét, nem ír elő értesítési kötelezettséget burkolatbontás előtt, és nem jelöli ki a költségviselőt. A kő fizikailag a járda része lehet, miközben történeti és emlékezeti jelentése kívül marad a járdafenntartás szokásos műszaki logikáján.

Közügy-e a botlatókő?

A válaszom egyértelműen igen. A kezdeményezés rendszerint családoktól, helyi közösségektől vagy civil szervezetektől indul. A kutatás, az adatellenőrzés és sokszor a finanszírozás is személyes, alulról szerveződő folyamat. A kezdeményezés tehát magánügyből indulhat, de a köztérre kerüléssel végképp megszűnik annak lenni: közüggyé válik. Egy normális, saját történelmi felelősségét komolyan vevő társadalomban nem is lehetne más csak közügy.

Ennek jogi alapja is világos. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény a helyi közügyek és helyben biztosítható közfeladatok között nevesíti a helyi közutak, közparkok és egyéb közterületek kialakítását és fenntartását, továbbá a kulturális örökség helyi védelmét és a helyi közművelődési tevékenység támogatását. A botlatókő mindkét területet érinti: egyszerre része a közterületnek és a helyi történeti emlékezetnek.

Ebből ugyanakkor nem következik, hogy a hatályos törvény már ma kifejezett kötelezettségként az önkormányzatra telepítené minden botlatókő tisztítását vagy pótlását. Éppen ez a szabályozási hiány. A közérdekű cél és az általános önkormányzati feladat azonosítható, a konkrét feladat-, felelősség- és finanszírozási rend azonban hiányzik.

Örökségvédelmi és büntetőjogi rés

A botlatókő nem válik automatikusan műemlékké, nemzeti emlékhellyé vagy védetté nyilvánított kulturális jószággá. (sic!) A kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint a kulturális örökség védelme közérdek, amely az állami és önkormányzati szervek, a civil szervezetek és az állampolgárok együttműködését is megköveteli. Ez az alapelv fontos, de önmagában nem teremt a botlatókövek számára egyedi hatósági védettséget vagy külön állagvédelmi kötelezettséget.

Ugyanez látszik rongálás esetén. A más tulajdonában álló kő eltulajdonítása vagy megrongálása a hatályos vagyon elleni szabályok alapján elbírálható, de a minősítés függ a tulajdoni helyzettől, az okozott kár értékétől és az elkövetés módjától. A Büntető Törvénykönyv a védett kulturális javak megrongálását súlyosabban rendeli büntetni, ez a minősített védelem azonban nem kapcsolódik automatikusan a botlatókövekhez. A történeti és közösségi jelentőség tehát nem jelenik meg szükségképpen a jogi minősítésben.

Miért más az eljárás településenként?

A közterület használatának és a burkolat megbontásának részletszabályait jellemzően helyi önkormányzati rendeletek, tulajdonosi és közútkezelői előírások rendezik. Ez önmagában nem hiba: a közlekedésbiztonsági, közmű-, burkolati és településképi feltételek valóban helyenként eltérnek. Az viszont már indokolatlan terhet okoz, hogy ugyanazt a tárgyat egyik település burkolatbontásként, másik emléktáblaként, köztéri alkotásként, közterület-használatként vagy egyedi településképi ügyként kezeli. A civil kezdeményezőnek emiatt nemcsak a történeti kutatást és a nemzetközi koordinációt kell elvégeznie, hanem minden településen újra fel kell térképeznie az eljárás jogcímét és szereplőit is.

A kihelyezés után kezdődik a második ügy

A kő sorsa nem zárul le az avatással. Tisztítani kell, megsérülhet, eltűnhet, út- vagy közműfelújítás miatt kiemelhetik. Ilyenkor derül ki, hogy van-e nyilvántartás a pontos helyről és a feliratról, kit kell értesíteni, ki őrzi meg ideiglenesen a követ, ki rendeli meg a pótlást, és ki fizeti a helyreállítást. Külön szabály hiányában ezek a feladatok rendszerint ismét a civil szervezetre hárulnak, miközben a közterület tulajdonosa vagy kezelője arra hivatkozhat, hogy nincs erre külön előirányzata.

Nem elegendő ezért azt javasolni, hogy a felek minden kihelyezéskor külön megállapodásban rendezzék a kérdéseket. Az egyedi megállapodás hasznos lehet, de nem helyettesítheti a jogszabályi minimumot, és nem szolgálhat arra, hogy valamennyi költséget és kockázatot a kezdeményezőre hárítsák. A már elhelyezett több száz kő jelentős része ráadásul korábbi, egymástól eltérő engedélyek alapján került a járdába; ezek sorsát sem lehet kizárólag jövőbeli szerződésekre bízni.

Milyen szabályozásra lenne szükség?

Nem feltétlenül önálló, nagy terjedelmű törvényre. Jogilag rendezett megoldást jelenthetne egy célzott törvénymódosítás, amely meghatározza a botlatókő fogalmát, a közterületi elhelyezés alapvető feltételeit és a felelősségi minimumot, majd kifejezett felhatalmazás alapján végrehajtási rendelet rendezhetné a részletszabályokat. A helyi önkormányzat településképi és közlekedésbiztonsági mérlegelési jogköre megmaradhatna, de országosan egységesnek kellene lennie annak, milyen hozzájárulások szükségesek, mely szerv jár el, milyen dokumentumokat kérhet, és mennyi idő alatt kell döntést hoznia.

Szükség van egységes országos nyilvántartásra is. Ennek tartalmaznia kellene az áldozat ellenőrzött adatait, a felirat pontos szövegét, a helyszínt és a koordinátákat, az elhelyezés idejét, az engedélyező és kezelő szervet, valamint minden áthelyezés és helyreállítás dokumentációját. Nem közhiteles nyilvántartásra van szükség, mert a kövekhez kapcsolódó adatokhoz nem kell a közhitelesség dologi jogi hatását társítani; hiteles, egységesen vezetett és nyilvánosan hozzáférhető adatbázisra viszont igen. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület már létrehozott egy nyilvános magyarországi térképet, tehát nem a nulláról kell indulni. Az állami intézményi elismerés, a rendszeres adatátadás és a fenntartható finanszírozás hiányzik.

A fenntartási rendnek világosan el kell választania a feladatokat. A közterület tulajdonosa vagy kezelője feleljen a közlekedésbiztonságért, a saját munkálatai előtti értesítésért, a kő szakszerű kiemeléséért, megőrzéséért és visszahelyezéséért. A rongálás utáni pótlásra, a nyilvántartásra és a koordinációra pedig kiszámítható állami vagy önkormányzati forrást kell rendelni. A finanszírozás nem szűkíthető a betonkocka és a sárgaréz lap árára: része a kutatás, az engedélyezés, a kapcsolattartás, a műszaki beépítés, az adatbázis fenntartása és a helyreállítás, továbbá annak a civil szervezetnek a minimális működési költsége is, amely ezt a feladatot folyamatosan ellátja.

Nem magánügy

A botlatókő személyes névvel kezdődik: „Itt lakott.” A kezdeményezés lehet családi vagy civil, de a köztérre helyezett kő már nem magánügy, hanem közügy: közterületen a közösség történetéről beszél, és a közvagyon rendjébe illeszkedik. Az állam és az önkormányzat szerepe ezért nem érhet véget az engedély kiadásával.

A botlatókő ma fizikailag beépül a járdába, miközben a megőrzéséért viselt felelősség jogilag sehová sem épül be. A szabályozásnak nem a civil emlékezést kell kisajátítania, hanem azt kell biztosítania, hogy a személyes kezdeményezés ne maradjon magára attól a pillanattól kezdve, hogy a név közterületre kerül.

A szerző ügyvédjelölt, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület koordinátora

 

Hivatkozások

[1] STIFTUNG – SPUREN – Gunter Demnig: hivatalos projektadatok, gyakori kérdések és az elhelyezés menete. stolpersteine.eu

[2] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, különösen 5:14–5:15. §. Nemzeti Jogszabálytár

[3] A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, különösen 5. §. Nemzeti Jogszabálytár

[4] Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, különösen 13. § (1) bekezdés. Nemzeti Jogszabálytár

[5] A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, különösen 4–5. §. Nemzeti Jogszabálytár

[6] A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, különösen 371. §. Nemzeti Jogszabálytár

[7] Magyar Zsidó Kulturális Egyesület: a Magyarországon elhelyezett botlatókövek nyilvános térképe. mazsike.hu

[8] A 2026 végére várható magyarországi darabszám forrása: Bálint Anna, a MAZSIKE botlatókő-projektjének koordinátora (2025. október 28.). nyiregyhaza.hu