Archívum
Találatok ‘r’
Összesen 8,163 találat (2941 - 2960) : r.
Kettős lojalitás (Hány Európa, hány határ)
Esterházy Péter emlékére
Sorozatunkban arra keressük a választ néhány felkért író, költő, gondolkodó segítségével, mit is jelent a mostani Európa, hol van benne a helyünk, és egyáltalán, a politikai és egyéb változások előidézte, gyors átalakulást mutató világban … Tovább »
Az igazság az ENSZ-ről
Az álszentség és a cinizmus átvette a hatalmat az ENSZ-ben, olyan politikai csatatérré változtatva, amelyben nem-demokratikus államok lábbal tiporják az emberi jogokat. Az ENSZ – határozatokat is ennek megfelelően kellene kezelni.
Ha a földönkívüliek egyszer elfoglalnák az … Tovább »
Vágyak a romokon
Kanyarban lőni
Izrael: hadiiparra épülő innováció
A múlt vasárnap véget ért olimpia rendben lezajlott, köszönhetően többek között az eseményt felügyelő nyolcvanötezer biztonsági embernek, akiknek a munkáját egy volt izraeli ezredes és cége hangolta össze. A zsidó állam alapítása … Tovább »
Erős szikla hadművelet – a vizsgált ügyek többségét lezárták
Az izraeli hadsereg bizonyítékok hiányában lezárta a vizsgálatot a 2014. nyári Erős Szikla hadművelettel kapcsolatban felmerült ügyek többségében, hat esetben viszont bűnügyi nyomozást indítottak a hatóságok – írta a Háárec című lap csütörtökön.
A hadsereg illetékesei … Tovább »
Szombati munkák a vasúton – “csak ha emberélet van veszélyben”
Az ultraortodox vallásos pártok tiltakozásának hatására minimálisra csökkentik a szombati napokon az építkezési munkálatokat az országos hálózat fontos részét képező tel-avivi vasútvonalon – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
A kormánykoalícióban … Tovább »
Misna magyarul – Trumot 3.
“Azt akarta mondani, hogy adomány, de azt mondta tized… szava nem számít. Mindaddig, amíg nem beszél a szíve szerint.”
A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően … Tovább »
Vigyázz a Pegazussal! – Izraeli kémprogram próbálta feltörni az Apple telefonjait
Izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó társaság a biztonsági rés megszüntetése után mobiltelefonjaik operációs rendszerének frissítésére kéri ügyfeleit – jelentette … Tovább »
Az ENSZ – a Hamasz javára sikkasztó – munkatársának szabadon bocsájtását követeli – Izrael beintett
Országház, az elvarázsolt kastély
Részlet Rubin Eszter: Barhesz című – második, átdolgozott kiadásban megjelenő – regényéből, melyet a szerző a Pozsonyi Pikniken dedikál.
Nátán születése a numerus claususnak köszönhető, én a szocialista hiánygazdaság gyümölcse vagyok. Pont nem volt a patikában 65-ös … Tovább »
A bibliai József sírjához engedély nélkül látogató ultraortodox zsidókat vettek őrizetbe
Az izraeli rendőrség őrizetbe vett kedden 32 ultraortodox zsidót, akik előzetes engedély nélkül látogattak el a palesztin biztonsági ellenőrzés alatt álló ciszjordániai Nábluszba, József sírjához. A helyi palesztinok kövekkel támadtak az érkezők autóbuszára – értesült a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet. (A cikkünkben látható videó és kép nem a helyszínen készül illusztráció.)
Allah akbart kiabálva megkéseltek egy zsidó férfit Franciaországban
Sztárszakács Londonból, Izraelből
Az utóbbi évtized egyik nagy hatású és sikeres szakácskönyvszerzőjét és séfjét, Yotam Ottolenghit, az izraeli születésű, Londonban élő újító szakácsot a magyar közönség leginkább a Tv Paprikán bemutatott Jeruzsálem ízei és a Mediterrán ízek Yotam Ottolenghivel című sorozatokból … Tovább »
Visza kell-e adni a terrorista holttestét családjának?
Az izraeli legfőbb ügyész ellenzi a palesztin terroristák holttestének visszatartását.
Az izraeli legfőbb ügyész szakvéleménye szerint indokolatlan a palesztin terroristák holttestének visszatartása – jelentette a helyi közszolgálati rádió csütörtök reggel.
Aviháj Mendelblit … Tovább »
Misna magyarul – Trumot 2.
Aki ültet szombaton, ha tévedésből tette: meghagyja, ha szándékosan, kihúzza a földből. Ha a hetedik évben tette, akár tévedésből, akár szándékosan, kihúzza a földből.
A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az … Tovább »
Rubin Eszter: Húsleves
Stieréknél és nálunk, a Kohav családban is, a férfiak élnek tovább. Az évtizedek alatt megszámlálhatatlanul sok fazék ünnepi húslevest megfőző asszonykezek hamarabb kifáradtak. Amikor még szegény mama élt, ha elutazott valaki a családból, mindig húslevessel, saját kezűleg gyúrt … Tovább »
Összecsapások egy Hebron melletti menekülttáborban, sebesültek
Összecsapások törtek ki kedd hajnalban az izraeli biztonsági erők és az őket kövekkel és gyújtóbombákkal dobáló palesztinok között a Hebron melletti al-Favar menekülttáborban, az incidensben többen megsebesültek – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
A kora reggeli … Tovább »
A hosszútávfutó házassága
Hamupipőke történet ez a javából, ahol a végén minden jóra fordul, és a szerelemesek nemcsak megtalálják egymást, de vágyak is teljesülnek.
Lonah Chemtai 27 éves hosszútáv-futónő ott van Rio-ban az olimpián, Izrael államát képviseli a női maratonban. Nem mindennapi történet … Tovább »
Tisa beav alkalmából Izrael fokozza a biztonsági intézkedéseket Jeruzsálemben
A tisa beav zsidó ünnep alkalmából Izrael fokozta a biztonsági intézkedéseket a jeruzsálemi óvárosban található Mecsetek terén, ahol a rendőrök reggel előállítottak hét zsidó rendbontót – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
A jeruzsálemi rendőrség reggel őrizetbe … Tovább »




