‘Richter Gedeont is a Dunába lőtték, tudtátok?’
Ismeretlenek néhány napja disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe. A kegyeletsértés ellen szerdán és csütörtökön is tiltakoztak.
Összesen 6,173 találat (4441 - 4460) : sv.
Ismeretlenek néhány napja disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe. A kegyeletsértés ellen szerdán és csütörtökön is tiltakoztak.
Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.
Egy fiatal történelemtanár, Magóné Tóth Gyöngyi összegyűjtötte az egykori kalocsai zsidó családok történetét, és elhurcolásuk 65. évfordulójára emléknapokat szervezett a kisvárosban, amelyre túlélőket is meghívtak.
A Budapesti Városvédő Egyesület szeretettel és tisztelettel hívja meg Önt és minden régészetet, művészettörténetet, magyar és európai történelmet kedvelő, kulturális örökségünket féltő ismerősét
Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe, többek között, a bankárt épp úgy, mint a radikális polgárt és a kommunista forradalmárt) felelőssé az 1918-1919-es magyarországi átalakulásokért, a Tanácsköztársaság létrejöttéért és fennmaradásáért.
Kiállítás nyílt Sampaio Garrido és Teixeira Branquinho portugál diplomaták tevékenységéről, Budapesten szerdán; Portugália 1944-es magyarországi nagykövete és ügyvivője a holokauszt idején ezer zsidó embert és más üldözöttet menekített az ibér országba.
Azt mondják, minden megtörténhet. Ki tudja, talán máshogy alakultak volna a dolgok, ha mondjuk Hitler tehetségesebb festőművésznek bizonyul. Hiábavaló persze ilyesmin gondolkodni, hiszen végül nem így történt, időnként azonban nehéz ellenállni a kísértésének, hogy mi lett volna, … Tovább »
Semmilyen valós alapja sincs annak az állításnak, hogy a jelenlegi gazdasági válság a legnagyobb volna az 1929-33-as világválság óta; ez egy sokak által szajkózott mítosz – állapítja meg Peter Zeihan tanulmánya, melyet az amerikai biztonságpolitikai elemzőközpont, a Stratfor tett közzé.
Amikor zsidó körökben felmerül az európai antiszemitizmus kérdése, az általános vélekedés Németországot, illetve Lengyelországot emelni ki, elsősorban a Holokauszt emléke miatt – állapítja meg cikkében Michel Freund.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Mazsike újra sétára invitálja az érdeklődőket hazánk legnagyobb zsidó temetőjébe
Sztálin kilenc szökött szovjet állampolgárra akarta kicserélni Raoul Wallenberget, de a svéd hatóságok ezt értetlenül fogadták, ami megpecsételte a több ezer magyarországi zsidó életét megmentő svéd diplomata sorsát – állítja egy izraeli parlamenti képviselő jól értesült orosz forrásokra hivatkozva.
Nemrég került bemutatásra a kolozsvári Tranzit házban a Budapesten megjelenő Szombat, zsidó politikai és kulturális folyóirat 2008 decemberi lapszáma, amely az erdélyi magyar-zsidó élet sajátosságaira fókuszál.
Anna Margit (1913-1991) a kortárs magyar festészet egyik reprezentánsaként számon tartott alkotója; képeiből nyílik kiállítás május 22-én Kaposváron, a Vaszary Képtárban.
Nagy vihart keltett a szocialisták és a Mazsihisz által támogatott javaslat, mely szerint a holokauszt tagadása ellen büntetőjogi eszközökkel is fel kellene lépni. Az európai demokráciákban nem szokatlan az ilyen típusú törvénykezés, főleg azokban, amelyeket közvetlenül is érintett a náci múlt. Németországban, Ausztriában és Svájcban törvény tiltja meg a vészkorszak politikájának tagadását, Franciaországban pedig a népirtások relativizálását büntetik általában (az örmény genocídium tagadása miatt is született már ítélet). Több más országban (Csehország, Lengyelország, Spanyolország stb.) is vannak ilyen típusú, a szólásszabadságot az emberi méltóság jegyében korlátozó törvények. Ezek az államok semmilyen sztenderd szerint sem sorolhatók a diktatúrák sorába.
A Marosvásárhelyről és környékéről deportált zsidó áldozatokra emlékeztek tegnap a volt Iskola utcai (ma Aurel Filimon) zsinagógában.
Radnóti Miklós élettörténete, sorsa kitéphetetlenül az életmű részévé vált, halálával és utolsó verseivel a magyar holokauszt “arcává” vált, és egyben a saját magyar identitásválasztásához töretlenül hű, magyar zsidóság emblémájává.
Hitler lánya nem volt gonosz démon. Ruckner Jolánnak hívták, anyja egy bizonyos Kucor Fanni, eredetileg liptóluzsnai illetőségű, aki Münchenben mosogatólányként dolgozott, amikor a politikai pályája elején álló pártvezér magáévá tette.
Sopron neológ főrabbijának fiaként látta meg a napvilágot, aztán katona, 1919-ben a Vörös Hadsereg városparancsnoka, emigráns és éhező Bécsben, debreceni koporsókészítő, majd Mikes Lajos hirtelen felfedezettje, zsidó, aki megtagadta zsidóságát és tévútnak vélte az asszimilációt. De a végén neki is megnyílt Buchenwald táborának kapuja.
A Hungaroton egy ideje remekbeszabott profillal jelentkezik. A mai klasszikus zenei hanglemezkiadásnak keresve sem lehetne jobb apropót találni, mint elfeledett szerzőket felkutatni, és eddig még kiadatlan, a zenetudósok szűk köre által is alig-alig ismert műveikre, életpályájukra irányítani a figyelmet. Sőt, a Hungaroton ennél is tovább merészkedik: Kiss Gy. László klarinétos lemezével vállalta, hogy a tárogatót bevezeti a szimfonikus hangszerek közé – de mai írásunk nem erről szól. A magyar koncertjáró közönség utoljára 2007-ben döbbenhetett rá, hogy a „mi lett volna, ha” kérdése a zenetörténelemben némileg másképpen vetődik fel, mint a politika világtörténelmében.
„a zsidó az a zsidó, aki zsidó”, másképpen szólva; több közös van, egy, a XVI. századi Fezből származó zsidóban és krakkói kortársában, mint egy nem zsidóban, aki szintén Fezből származik. Bizonyosan van abban némi igazság, hogy a zsidóság egysége a zsidók közös természetében rejlik. Lelki-szellemi egységünk azon alapszik, hogy identitásunkat ugyanazokra a szövegekre, mítoszokra, reményekre építjük.