Találatok ‘Varga Éva’
Összesen 299 találat (141 - 160) : Varga Éva.
Társadalomtudományok és bölcsészettudományok a 20-21. században – empirikus megközelítések
Társadalomtudományok és bölcsészettudományok a 20-21 században – empirikus megközelítések címmel rendez közös konferenciát a WJLF, MSZT OSZ és az ELTE TÁTK OITK 2014. december 15-16-án.
Megjelent az Imák Auschwitz után című kötet
A rabbik, püspökök, egyházi gondolkodók és a kortárs művészet kimagasló személyiségei által létrejövő emlékezet-kiállítás katalógusa ezer példányban jelent meg a Luther Kiadó jóvoltából. Az eddig több mint tízezer látogatót számláló kiállítás a bűnbánatra, az összefogásra és a közös emlékezésre kívánja felhívni a figyelmet.
Imák Auschwitz után
Magyarok a Vaskupola árnyékában
A Vígszínházban látható Fischer Iván A Vörös Tehén című operája
Így futott fel a Jobbik Miskolcon
Bár a választás éjjelén csalódott volt a Jobbik vezérkara, másnap már bele is vágtak a következő kampányba. Három hét távlatából úgy tűnik, a párt előretörését az hozta, hogy a törzsszavazóknak elég volt a durva, de csak helyben folytatott kommunikáció, míg a cukikampány többszázezer újabb, gyanútlan szavazót hozott. Az sem volt hátrány, hogy a szélsőjobbos pártot egyik politikai ellenfele sem támadta. A Hetek cikke.
Mennyire veszélyes most zsidónak lenni Kijevben?
Zsidó témájú sajtófigyelés
Nógrádi Gábor kapta a Janikovszky Éva-díjat
Nógrádi Gábor írónak ítélték oda idén a Janikovszky Éva-díjat, a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének alakításáért végzett kiemelkedő munkásságáért.
A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány olyan irodalmi és művészeti alkotások létrehozóit díjazza, akik a felnőtt … Tovább »
Hazavágyva, gondolatban sütni-főzni
Fischer Iván operát írt Tiszaeszlárról
A zeneszerző szerint megtiszteltetés a „nép ellensége” skatulyába tartozni
A tiszaeszlári perről írt egyfelvonásos groteszk-lírai operát Fischer Iván A Vörös Tehén címmel. A meggyilkolt Solymosi Eszterről szóló művet – amelynek szövege Krúdy regényéből, Kossuth levelezéséből … Tovább »
Egyiptom: polgárháborús helyzet
Intifádára szólított fel a Muzulmán Testvériség Egyiptomban, miután a hadsereg megölte az iszlamista szervezet legalább 42 tagját. Az ideiglenes egyiptomi államfő közleményében sajnálatosnak nevezte az incidenst, de azt állította, hogy a tüntetők megpróbálták megostromolni az … Tovább »
Múltunkat magunkban hordozzuk – Interjú Gabi Gleichmann-nal
Sávuot – a Tóraadás ünnepe. Hol, mit?
Sávuot a Tóraadás ünnepe. Szokás ilyenkor éjjel fennmaradni, tanulni, emlékezve és ellensúlyozva, hogy őseink a Tóraadás éjszakáján, mi tagadás, nem voltak felkészülve az eseményre, és elaludtak. A zsinagógai hagyományos ünnepköszöntő mellett több helyen is tartanak éjszakai … Tovább »
A zsidó kreativitás gyökereiről
Bűneink jegyzéke
Gantner Ádám: A siksze
Peremiczky Szilvia: „Telt tollal írta szépségedet Isten” – A szefárd szerelmi líra
A középkori hispániai zsidó költészet egyik legjelentősebb figurája, Mose ibn Ezra (1055k-1138 után) Izrael költészete című, arabul írt, de héber címén ismertté vált munkájában többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért éppen a spanyol zsidóság hozott létre … Tovább »
A raftingoló rabbi
Nézzük a táncoló gólembohócokat, esetleg a muzsikáló, mulató, raftingoló, trambulinról kedélyesen felreppenő rabbikat.










