Találatok ‘SZOMBAT’
Összesen 26,050 találat (23241 - 23260) : SZOMBAT.
„Számomra a nukleáris Irán nem alternatíva”
“Nem gondolnám, hogy Európa alszik. Viszont hangsúlyozni kell, hogy a CIA jelentés, amely az iráni nukleáris fenyegetést minimalizálja, valójában egyáltalán nem ad okot megnyugvásra. A veszély épp akkora, mint volt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA), főként annak vezetője, Mohamed el Baradei, viszont az iráni akta lezárására készül.
„Előbb van a zene, aztán a hangszerek”
Érdekel a misztika. Három éven át Londonban éltem, ott tanultam
kabbalát. A szöveg, a nyelv lenyűgözött. A Zóhár, a Merkaba misztika.
Rengeteg inspirációt merítettem belőle. Az álomversek pedig valóban az
álmok és a versek rendkívüli hasonlóságán alapultak. Életünk
egyharmadát átalusszuk, de az életünk akkor is zajlik.
Szepetovka keresi Pudovkint a Király utcából
„Ezt a játékot akkor találták ki, amikor tudomásukra jutott, hogy semmi kilátásuk ezt a háborút túlélni. Akkor még nem is sejtették, milyen meglepetést tart számukra az emberi gonoszság. A függönyök mögött kellemes meleg volt, előkerültek a karcsú kristálypoharak, a még régi időkből megmaradt francia likőr a bárszekrényből, szólt a zene…”
Magyar Nemzet: Hangulatkeltés a zsidó kárpótlás ellen
Torzításoktól és valótlan állításoktól hemzsegő írás jelent meg a Magyar Nemzet június 7-i számában. „Botrányos terv a zsidók kárpótlására” – ordít a cím az első oldalon, s a hangulatkeltő illetve valótlan állítások mindjárt a kétmondatos bevezetőben elkezdődnek. „Külföldre juttatnák a magyar adófizetők pénzéből a kormány által felajánlott legújabb holokauszt-kárpótlás nagy részét” – indul az írás.
Hamlet és a dánok
A Szombat nemrégen közölte Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írását, mellyel érdemi indíttatást kívánunk nyújtani épp e párbeszédnek. Mostantól egy-egy zsidó, illetve keresztény gondolkodó kommentárja jelenik majd meg, s járja körbe Leibowitz kritikai állításait a zsidó-keresztény kultúra fogalmának használhatóságáról és a párbeszéd lehetőségéről.
Hablatyolás
Leibowitz kiindulópontja rossz; Goethét idézi – akit gondolkodóként becsülök, költőként bálványozok, vallási kérdésekben viszont teljesen inkompetensnek tartok. Vajon melyik vallásra mondott igent Goethe? Aki úgy nyilatkozik, hogy „akinek tudománya és művészete van, annak már van vallása is, akinek viszont se tudománya, se művészete, annak legyen vallása”(1) – nos, az elárulta, hogy a vallás lényegéből semmit se értett meg!
Párhuzamos életrajzok
A kilencvenes években két magyarországi zsidó fiatalember egymástól függetlenül, de szinte egyszerre alijázott, szolgált az izraeli hadseregben, civil életet élt, majd hazatért Magyarországra. Most mindkettőjük Pesten lakik. Betic Róbert egy meglehetősen eklektikus származású családban született 1973-ban, Chicagóban. Édesanyja a hatvanas évek végén Magyarországról emigrált zsidó, míg sem zsidó, sem magyar gyökerekkel nem bíró édesapja 1956-ban Olaszországból választott magának új hazát a tengerentúlon.
Modern zsidó költők II. – Mani Lejb
Mani Lejb 1883-ban az ukrajnai Nizsinben született. A tehetséges és művelt cipész 1905-ben emigrált Amerikába, és cipőgyárakban dolgozott, míg a tuberkulózis nem kényszerítette rá, hogy könnyebb munkát keressen. A Di Junge művészcsoport vezéralakjaként az egyéni hangulatokat helyezte költészete középpontjába, és az orosz szimbolistákhoz hasonlatosan úgy vélte, hogy a hétköznapi érzéseket a költő képes művészetté alakítani.
Testvérem, Nathan Zuckerman
„Az igazság viszont az, hogy A Portnoy-kórt, miután óvatlanul hetekig lelkendeztem róla, soha nem mertem anyám kezébe adni, holott felért volna egy terápiával – bár az ellenkezőjét jobban el tudtam képzelni (…) A lényeg az, hogy a mi családunk sokkal rendesebb, mint amilyennek ábrázolod. Mondd csak, drága fiam, te tényleg antiszemita vagy (…) Mint az az aberrált pinabubus Portnoy? Na ne bosszants…”
Kis Magyarország mennyország
Elhunyt Tomi Lapid
„Magyarország sajátos módon annyira félti demokráciáját, hogy megenged olyan antidemokratikus tevékenységet is, amelyet ősi demokráciák, mint Anglia, betiltanak, és közben nem félnek, hogy elvesztik demokratikus jellegüket. Sok magyar az alkotmányból a szólásszabadságot emeli ki, mint a legszentebb jogot mind között” – fogalmazott Tomi Lapid, Izrael volt miniszterelnök-helyettese a Szombatnak adott interjújában a tavasszal.
Tordas: Igazgató lett Kosaras, a “hagyományőrző”
Ondaretta kórus (Baszkföld)
Az Ondarreta Kórus 1967-ben alakult, a Nuestra Senora de las Mercedes templom énekkaraként. Az 1973 óta független zenei egyesületként működő kórus vezetője 1975 óta Manuel Torre Lledó.
Veronique Gillet – Jean-Christophe Renault Duó (B)
Mágnás Miska – operett 2 részben az Egervári Várszínházban
A darab eredetileg a legendás hírű magyar színészpáros, Rátkai Márton és Fedák Sári számára íródott. Azóta is csak akkor érdemes felújítani, ha Miska és Marcsa szerepét átütő erejű művészek, igazi közönségkedvencek alakítják. Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja,melynek a komikus figura a címszereplője.
Elhunyt Mezei András
„Én sohasem rejtettem el, hogy zsidó vagyok, hogy együttérzek Izraellel. Ugyanakkor nekem sincs mentségem: kiváltam a pionírok közül és visszacsúsztam a túlélő zsidóság ígéretföldjének hitt kommunista menedékébe. Zsidóságukat megtagadva, ezek az emberek előbb-utóbb torzult személyiségekké és potenciális áldozatokká váltak.
Szakcsi Jr. Trió koncert
„Minden oldalról zsidó vagyok”
Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
Orbán és a Magyar Gárda
Orbán Viktor úgy bánna a Magyar Gárdával, mint Horthy a nyilasokkal – idézte az Index a minap forrásaira hivatkozva a Fidesz elnökének hasonlatát. A tudósítás szerint azt mondta, „ha kormányra kerül (…) kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.” Egy politikai háttérbeszélgetésen fogalmazta meg történelmi párhuzamát a Magyar Köztársaság volt, és a pillanatnyi esélyek szerint minden bizonnyal következő miniszterelnöke.





