Találatok ‘Polgár Lea’

Összesen 1,148 találat (761 - 780) : Polgár Lea.

Bunker

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Kultúra-Művészetek

Susog az akácos, s a film főhősei folyamatosan mennek. A iskolakerülő roma fiú bottal csapkodja az ágakat, megnyugodni csak a szépen berendezett picében, bunkerében tud, ami igazi otthon, az egyedüli, ami megadatik neki. Anyja, két munkahelye közt sietve önmagát öleli át. Férje már Kanadában, lánya skype-ol vele. Félelmét próbálja megosztani apjával, de az túl messze van, hogy segíthessen, lehet, hogy már új életet is kezdett, mással.

Hol voltam, hol nem voltam – interjú Kornis Mihállyal

Írta: Pályi Márk - Rovat: Politika

„Tisztában kell lennem vele, hogy én nem drámaíró vagy író vagyok, hanem egy fityfiritty fütty, egy klapec, egy szövegeket prózában éneklő zsidó, saját nevén Kornis. Aki úgy néz ki, mintha profi lenne. De nem. A profizmusból én 1973-ban kiiratkoztam. Azóta csak játszom, abból élek, főleg írok, és aztán megmutatom, ha kedvem van, másnak is, amit tettem. Elő is adom. Élet-balettozom.” – Kornis Mihállyal Révai Gábor készített életút-interjút, amely a Kalligram kiadónál jelent meg. Az alábbiakban részleteket közlünk a szövegből

Amit „Dóra” nem jelentett

Írta: Trom András - Rovat: Politika

„Közel 50 évig tartó tevékenységével rászolgált, hogy a hírszerzés legnagyobb alakjainak Panteonjában legyen a helye.” Ezt a CIA tanulmánya írta Radó Sándorról. Nemrég múlt harminc éve, hogy elhunyt a Vörös Hadsereg katonai hírszerző szolgálatának (GRU) legendás ügynöke, térképész és földrajztudós. 

Zsidók a Tanácsköztársaságban

Írta: Komoróczy Géza - Rovat: Politika

A Kalligram kiadónál jelenik meg rövidesen Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma, mely a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban.

Szétváló utak

Írta: Szalai Miklós - Rovat: Politika

Világosan kidomborodik Köves könyvéből a modern ortodox zsidó identitás
egy alapvető vonása. Az tudniillik, hogy az ortodox zsidóság nem a
Felvilágosodás és az emancipáció előtti zsidó vallás egyszerű
változatlan folytatása (akkor sem, ha maguk az ortodox ideológusok ezt
sokszor így látják és láttatják), hanem a zsidó hagyomány
újradefiniálása a modernitással szemben.

Közeledők?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az 1990 utáni történetírásban is a Horthy-rendszer kapcsán a korszak
antidemokratikus, autoriter, félparlamentáris jellegét szokás döntően
hangsúlyozni. Mintha elfelejtődnék az, hogy a rezsim negyedszázada nem
csupán ezért nem tartozik a magyar história fényes lapjai közé, hanem
azért sem, mert rendkívüli társadalmi igazságtalanság…

London zsidó arca

Írta: - Rovat: Politika

Van Angliában antiszemitizmus? Izrael politikáját erőteljesen bírálja
egy bizonyos, a palesztin sérelmeket felhánytorgató réteg, de ez nem
mutatkozik meg az angliai zsidók iránti ellenszenvben. Némi
antiszemitizmus tapasztalható olyanok körében, akik mindenféle
különbözőséget rossz néven vesznek.

Levél Ivan Gašparovič köztársasági elnök úrnak

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Esterházy János tragikus sorsa megmutatta, hogyan lehet két nemzetet
szemben állítani. Igazi ellentét pedig, a magyarok és szlovákok között
sohasem volt. Szembenállás, gyűlölet csak a vezetők és egy vékony réteg
között található. Tény: Nagy-Magyarországon a nemzetiségek sohasem
kaptak autonómiát. Ez súlyos hiba volt. Ma hasonló történik ellenkező
előjellel.

Parlament – Pofonosztó szigor!

Írta: Bartha Szabó József - Rovat: Hírek - lapszemle

MSZP: Önök gyávák! Gyávák, mert félnek attól, hogy a szélsőjobboldali
látens támogatást elveszítik. Önök együttműködnek a nyilasokkal!
Kormány: Önök idején a Becsület nevű, nyíltan és vállaltan neonáci
rendezvényeket a szocialista kormány rendre engedélyezte.
Egyetlenegyszer sem emelte fel a szavát ellene. A nemzeti együttműködés
kormánya soha nem fogja eltűrni az ilyen megnyilvánulásokat, az ilyen
rendezvényeket. 

[popup][/popup]