Találatok ‘Nagy Ákos’
Összesen 4,757 találat (3861 - 3880) : Nagy Ákos.
Kék-fehérben
A kék-fehérek rendre a középmezőnyben, vagy még hátrébb végeztek. Sőt a nyolcvanas évek elején megtörtént a szégyen, ami korábban még soha, az akkor éppen MTK-VM néven játszó alakulat kiesett az első osztályból. De éppen ez a kiesés indította el a megújulást, a fejlődést. … Tovább »
Töredékek a litván zsidóságról II.
Alfredas Jomantas a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal európai referense. Litván katolikus, ennek ellenére ő (és nem a hivatalos zsidó közösség) szervezi az Európai Zsidó Kultúra napját hazájában. Hogy miért? Hosszú utat járt be, amíg ide eljutott. A kilencvenes évek elején New Yorkban járva meglepve látta, hogy hazája egyik nemzeti étele, a kugelis, valójában zsidó eredetű, s hajdan kugelnek hívták.
Migrációs folyamatok az arab világban
Egészen az Oszmán Birodalom felbomlásáig, amely legalább névleg uralma alatt tartotta az Arab-félsziget országait, a térség viszonylag egy koherens egésznek számított. Az országhatárok kialakulásával a belső migrációs folyamatok árnyaltabbá váltak és óhatatlanul kihatottak rájuk a politikai és társadalmi események.
Töredékek a litván zsidóságról
GADÓ JÁNOS
Töredékek a litván zsidóságról 1. rész
„Szerdán sajnos nem érek rá, a királynőhöz vagyok hivatalos” – tudatja velem a zsidó közösség elnöke, aki cseppet sem ütődött: valóban az angol királynővel egy időben érkeztem Vilniusba, s a tiszteletére rendezett … Tovább »
Combinók Tel-Avivban
Combinók Tel-Avivban?
Izrael közlekedése meglehetősen korszerűtlen és környezetromboló, ugyanis egyelőre túlsúlyban vannak a gépjárművek és az autóbuszok, bár az utóbbi években egyre nagyobb teret nyernek a tömegközlekedésben a vonatok és a városi villamosvasutak is … Tovább »
BENCE GYÖRGY MEGHALT
BENCE GYÖRGY MEGHALT
Régóta ismertem Bence Györgyöt, még a pesti egyetem filozófia szakán volt kedves tanárom. Nagy öröm és elégtétel volt mindannyiunk számára, amikor a pártállam bukásakor Bence betehette a lábát arra az egyetemre, ahol mindig is helye lett volna, és ahonnan … Tovább »
A buszon
NÓGRÁDI NOA
A buszon
Madarak csiripeltek a megemlékezés egyperces néma csöndjét megtörve, és az egykori kivégzőplacc füvén békés őzikék legelésztek, de a képzelet fekete-fehér filmek árnyékával festette át a paradox képeket. Az ember, amilyen kiszámíthatóan … Tovább »
Egymás tagjai a test szerint
Egymás tagjai a test szerint
Nádas Péter: Párhuzamos történetek, Jelenkor Kiadó, 2005.
A néma tartomány, 432 oldal, 2500 Ft,
Az éjszaka legmélyén, 696 oldal, 2400 Ft,
A szabadság lélegzete, 392 oldal, 3000 Ft
Nádas Péter háromkötetes nagy regényének legfontosabb tétjeit … Tovább »
„Ezt a háborút az értékek terén kell megnyernünk”
TONY BLAIR
„Ezt a háborút az értékek terén kell megnyernünk”
Tony Blair brit miniszterelnök ez év augusztus 1-jén, a libanoni háború utolsó napjaiban beszédet mondott a Los Angeles-i székhelyű World Affairs Council tanácskozásán. Az odahaza ekkor már szorongatott helyzetben … Tovább »
Nostra culpa maxima?
Nostra culpa maxima?
2005 augusztusában két, egymástól első pillantásra nagyon különböző ember találkozott Rómában: a katolikus egyház feje és egy harcos ateista, liberális író-újságíró. Ami közös volt bennük, hogy XVI. Benedek és Oriana Fallaci – aki utolsó éveiben … Tovább »
Sivatagi látomás
Sivatagi látomás
Izrael jövője a Negevben rejlik?
Nemrég indult az a hosszú távú izraeli kormányprogram, melynek célja a Negev-sivatagot elhanyagolt, szegényes vidékből virágzó tájékká varázsolni, ahova többszázezer új lakó költözhet. Képesek lesznek-e elkerülni azokat … Tovább »
Kuszkusz vagy gefilte fis?
CLAUDIA RODEN
Kuszkusz vagy gefilte fis?
Az izraeli konyha színeváltozásai*
Harminc évvel ezelőtt a konyha zavarba ejtő téma volt Izraelben. Az idelátogatók állandóan panaszkodtak rá, és kizárólag az arab éttermekről szóltak elismerőleg – amelyek viszont többnyire kioszkokban … Tovább »
„Gerillaharcos vagyok…”
Új arcok – új gondolatok 3.
„Gerillaharcos vagyok…”
Lányi Eszter harminckét éves, végzettsége szerint judaisztika szakos tanár, noha sok egyébbel is foglalkozott: volt kortárs művészeti kollégium hallgatója, rádiózott, néha montázsokat készít, a beszélgetésünk … Tovább »
Bence György meghalt – nekrológ és interjú
2006. november / Novák Attila Régóta ismertem Bence Györgyöt, még a pesti egyetem filozófia szakán volt kedves tanárom. Nagy öröm és elégtétel volt mindannyiunk számára, amikor a pártállam bukásakor Bence betehette a lábát arra az egyetemre, ahol mindig is helye lett volna és … Tovább »
Újlipótváros-ahol még a fideszes is zsidó
„A Rajk-temetés óta felbolydult állapotban volt az ország”
„A Rajk-temetés óta felbolydult állapotban volt az ország”
Kende Péterrel beszélget Várnai Pál
Ön feltehetően a zsidóüldözés élményeinek hatására lépett be 1945-ben a Magyar Kommunista Pártba. Később erről azt mondta, „rejtelmes”, hogy miért tette. Igen fiatalon … Tovább »
A tagadott, a kibukó és az álcázott előítéletesség
STANDEISKY ÉVA
A tagadott, a kibukó és az álcázott előítéletesség
Ötvenhatosok az antiszemitizmusról
Az előítéletesség és a történelmi fordulópontok között nincs közvetlen összefüggés. Legfeljebb annyiban, hogy a nyilvánosságnak teret adó demokráciában gyakrabban … Tovább »
Menni vagy nem menni?
VÁRNAI PÁL
Menni vagy nem menni?
Egy magyar zsidó fiatalember dilemmái 1956-ban
Egyéves külföldi tartózkodás után, 1945-ben, szerencsésen hazatértem a deportálásból. Hozzáteszem, az életben maradásra akkor egy gyereknek nem volt sok esélye, kivéve, ha budapesti volt, vagy … Tovább »
„Kettős megszállás” Hódmezővásárhelyen
Novák Attila
„Kettős megszállás” Hódmezővásárhelyen
A magyar vidékhez kevés köt engem, pedig – mint a legtöbb budapestinek – nekem is vannak vidéki gyökereim. Ezek Hódmezővásárhelyhez kapcsolnak, hiszen apám családja odavalósi. S ebből a kissé álmos, dél-magyarországi … Tovább »


