Őszi ünnepek

2007. szeptember 12. /Darvas István rabbi

„… javíts a sertés reputációján! Elsőre talán szokatlanul hangzik megoldás gyanánt egy, nevezzük nevén, disznót népszerűsítő javaslat, de mielőtt elmennénk mellette, emlékezzünk meg e hányattatott sorsú állatot ért támadásokról. Mi a bűne?”

	Méz és alma, az ünnep jelképei

Az őszi ünnepeket megelőzően fülünkben cseng őseink tanítása, miszerint Ros HáSáná estéjén I-ten ítéletet hirdet, mely meghatározza sorsunk alakulását. A rabbinikus irodalom gyöngyszemeiből mazsolázva világossá válik, hogy a Teremtő döntése amellett, hogy igazságos lesz, befolyásolható is.*

Bölcseink három dologra fektettek különösen nagy hangsúlyt: a megtérés, az elmélyült ima, és a jótékonyság jelentőségét igyekeztek beleverni a keménynyakú nép tagjainak fejébe. Tegyük fel, hogy erőfeszítéseiket siker koronázza, legjobb képességei szerint megtér, imádkozik és adakozik mindenki, azonban egyszercsak felcsapja valaki az ünnepi imakönyvet, a Máchzort, és elolvassa a következő imarészletet: „I-ten a szíveket vizsgálja az ítélet napján”. Lelke mélyéről törnek fel a kérdések: Vajon elég jószívűnek találtattam-e I-ten előtt? Vagy azt is kérdezheti: az utolsó hónap erőfeszítései javítottak-e esélyeimen? Sőt, az is felmerülhet az aggódó jámborban: milyen gyakorlati lépéseket kell tennem, hogy egy év múlva, kevesebb, szívemmel kapcsolatos kétséggel várjam a Nagy Vizsgálat idejét?

Erre válaszolhatjuk a következőt: javíts a sertés reputációján!

Elsőre talán szokatlanul hangzik megoldás gyanánt egy, nevezzük nevén disznót népszerűsítő javaslat, de mielőtt elmennénk mellette, emlékezzünk meg e hányattatott sorsú állatot ért támadásokról. Mi a bűne? A Tórából annyi derül ki, hogy nem tiszta állat, ezért fogyasztásra alkalmatlan, de semmi több. Az emlősök közül a kérődző és hasított patával rendelkezők lehetnek ehetőek. A Tan négy állatot megkülönböztetett figyelemmel kezel, mert a két kritérium közül eggyel bírnak, vagyis majdnem rendben vannak. E négyes csoport tagja főszereplőnk, amely bár az emlősök többségénél „tisztább”, egyben sokkal népszerűtlenebb is. Ahelyett, hogy elismernék erősségeit, lépéseit kritikus megjegyzésekkel illetik. A Talmud több helyen sértegeti, előfordul, hogy nevét sem tartja leírásra méltónak, bántóan a „másik dolognak” nevezi, nemecsek hozzá képest szerencsés. Értetlenül állhat a támadások kereszttüzében, nem érti, hogy a zsidóknak tulajdonképpen mi az igazi problémája létezésével. Nincs semmi kifogása, hogy nem fogyasztanak húsából, az emberek nem esznek meg mindent, amit nem szeretnek, de miért kampányolnak ellene? Nem tudja ugyanis, hogy a mélyen gyökeredző, zsigeri ellenszenv kiváltó oka egyedi voltában rejlik. A többi három egykritériumos lény tisztátalanságát annak köszönheti, hogy patáik nem felelnek meg az előírásoknak, hősünk az egyetlen, aki külseje alapján sikerrel venné az akadályt, de belső hiányossága miatt, ti. nem kérődzik, bukásra van ítélve. Ezen apró hibájával kivívta magának, hogy a képmutatás szimbóluma legyen! Tragédiája megszokott sémát követ, rossz időben volt rossz helyen, mivel a zsidó nép történelmében megjelent egy olyan hatalom, mely a disznóhoz hasonlóan a valóságosnál sokkal szebb látszat fenntartására törekedett.

A rómaiakról van szó, akik a Szentély és Jeruzsálem elpusztítását (bagatell) követően látszólag biztosították vallásuk gyakorlásának feltételeit, de valójában mindent elkövettek a zsidó szellem elsorvasztásának érdekében. Mestereink közül sokan nyíltan vállalták tevékenységükről alkotott cseppet sem hízelgő véleményüket. Tíz kiválóságunk rettenetes halálára emlékezünk ünnepi imáink során, azonban az óvatosabbak a sorok közé rejtették észrevételeiket, s a malacra zúdították dühüket. Sorsa megpecsételődött, a kiváltó ok feledésbe merült, maradt az utálkozás. Napjainkban sem azt hangsúlyozza a tradíciót ismerő jid, hogy nem eszik tevét vagy nyulat, hanem a szerencsétlen pária nem evésével éli meg hagyományhűségét. Bölcseink érezték a némileg igazságtalan bánásmód visszásságát, ezért elkezdték pedzegetni, hogy az idők végeztével a sertés megfelelő állattá válik. Ezzel sokan nem értettek egyet, hiszen a Tóra a Messiás eljövetelével sem változik meg, vagyis a tisztátalan teremtés osztályrésze örök reménytelenség, hacsak nem a Chátám Szófer ötlete valósul meg, aki megerősítve a Tóra változtathatatlanságának tényét, úgy vélte, hogy a disznó megy majd át „evolúciós fejlődésen”, és tisztává nemesül.

Ügyes.

Addig ránk vár, hogy javítsunk megítélésén, harcolva az alakoskodás ellen. Erőfeszítéseink hatására hősünk sorsa változna, az említett jelenség eltűnése a „személye” iránti előítéletek gyengüléséhez vezetne, érzelem és értelemgazdagabb életünkben jelkép-volta végleg eltűnne, de persze mi járnánk a legjobban, nem a „másik dolog”.

Sáná tová, tartalmas újévet mindenkinek!         

 

* A szerző a Nagyfuvaros utcai zsinagóga rabbija