Országépítők – a különbözőség, mint közös erőforrás

Túl a választásokon, egy új korszak küszöbén: mit jelent ma országot építeni, és milyen szerepe van ebben a közösségi gondolkodásnak? A JCC Budapest – Bálint Ház idei Sávuot-programja erre kereste a választ – a hagyomány és a jelen kérdéseinek metszéspontjában.

A választások lezárultak, a politikai küzdelmek zaját lassan felváltja a csendesebb, ám annál súlyosabb kérdés: mi következik most? Az országépítés ugyanis nem a szavazófülkékben dől el, hanem a mindennapok apró döntéseiben, közösségi tereinkben és egymáshoz való viszonyunkban.

E felismerés jegyében szervezte meg a JCC Budapest – Bálint Ház a Sávuot 2026 – Országépítők című, egész éjszakás rendezvényét május 21-én a Turbina Kulturális Központban. A kezdeményezés célja az volt, hogy a kiábrándultság és passzivitás helyett valódi párbeszédet, valamint cselekvési lehetőségeket kínáljon.

A megnyitón Borbás Gergő, a Bálint Ház kreatív igazgatója arra emlékeztetett: Sávuot évről évre olyan alkalom, amikor idő és tér nyílik a találkozásra, a vitára és a közös gondolkodásra – mindez pedig a zsidó hagyomány egyik alapköve. Míg a tavalyi tematika a „Haza” fogalmát járta körül, az idei program az „Országépítők” kérdésére fókuszált.

Beszédében hangsúlyozta: a zsidó közösségek történetileg is jelentős szerepet játszottak országépítő folyamatokban – legyen szó a 19. századi Budapest fejlődéséről, vagy Izrael államáról.

Kenesei Marcell, az intézmény igazgatója a Sávuot vallási jelentőségét emelte ki. Mint fogalmazott, a Tóra átadása nem egyéni, hanem mélyen közösségi élmény volt. A hagyomány szerint Izrael népe akkor vált méltóvá a Tóra befogadására, amikor „egy emberként, egy szívvel” állt a Szináj-hegynél – ám ez nem jelentett véleményazonosságot.

Épp ellenkezőleg: a sokféleség, az eltérő gondolatok és érzések együttese tette lehetővé a közös befogadást. A pusztai vándorlás törzsi sokszínűsége, valamint a frigysátor központi szerepe azt példázza, hogy a közösséget nem az egységesítés, hanem a különbözőségek összekapcsolása tartja fenn.

„A vita és a tanulás nem szétválaszt, hanem összeköt” – hangsúlyozta Kenesei, aki szerint a mai társadalmi kihívások közepette különösen fontos megtanulni, miként találhatunk közös nevezőt a nézetkülönbségek ellenére.

Közélet és felelősség – párhuzamos diskurzusok

A rendezvény több szekcióban, párhuzamos előadásokkal és beszélgetésekkel vizsgálta a magyar valóság kérdéseit.

A „Talpra állás anatómiája” című előadásban Kéri László és Petschnig Mária Zita történelmi példákon – többek között IV. Béla és Mária Terézia uralkodásán – keresztül elemezték a tartós megújulás feltételeit. Megállapításuk szerint a sikeres konszolidáció alapjai minden korszakban hasonlóak: átlátható adórendszer, kiszámítható jogrend és szellemi szabadság.

A „16 év után – Hol rontottuk el?” című beszélgetés generációs és politikai nézőpontokat ütköztetett: Jeszenszky Géza és Pankotai Lili az Orbán-korszak tapasztalatait és a jövőbeni együttműködés lehetőségeit vitatták meg, Munk Veronika moderálásával.

A média szerepéről szóló diskurzusban Moskovics Judit Vida Kamillával és Solti Hannával beszélgetett az újságírói felelősségről egy olyan korban, amikor a nyilvánosság tere gyakran beszűkül.

A gazdasági elit felelőssége is terítékre került a Sólet Klub élő podcast-felvételén: Bojár Gábor és Pistyur Veronika a „Tikkun Olam”, azaz a világ megjavításának eszméjét értelmezték a kortárs gazdasági viszonyok között.

Sport a rendszerváltás előtt és után című programon Kulcsár Krisztián, a TISZA országgyűlési képviselője, korábbi MOB elnök beszélgetett Jusztin Ádámmal a Maccabi VAC elnökével.

Emlékezet, művészet, identitás

Az intellektuális programokat kulturális események egészítették ki. Az Orlai Produkció és a Budapest Bábszínház közös előadása – Krusovszky Dénes regénye nyomán – az egyéni és kollektív emlékezet kérdéseit vizsgálta megrázó formában.

A várostörténeti előadások a Budapest fejlődésében szerepet játszó zsidó dinasztiák történetét idézték fel, míg a Salgótarjáni utcai temetőséta személyesebb perspektívából közelítette meg a múltat.

A program része volt Vári György rabbi előadása Szabó Ervinről és Sinkó Ervinről, valamint Konrád Miklós történész gondolatébresztő előadása a századforduló zsidó identitásáról.

Az alkotás sem maradt háttérben: Illyés Bence cianotípia workshopján a résztvevők saját „országépítő vízióikat” rögzíthették, míg a DAFKE vitájában a jövő társadalmi modelljeiről folyt diskurzus.

A filmvetítés Theodor Herzl életén keresztül mutatta be az államalapítás eszméjének személyes és történelmi dimenzióit.

A rendezvény több mint száz érdeklődőt vonzott, ami önmagában is jelzi: a közös gondolkodás iránti igény nem tűnt el, csupán új formákat keres.

Az „Országépítők” üzenete világos: a különbözőség nem akadály, hanem erőforrás. A kérdés nem az, hogy egyetértünk-e, hanem az, hogy képesek vagyunk-e együtt gondolkodni és együtt cselekedni.