100 éves korában elhunyt az 1929-es hebroni mészárlás utolsó túlélője

Írta: BS - Rovat: Hírek - lapszemle

Az 1929 augusztusában lezajlott véres események csúcspontján az arab csőcselék előre megtervezett mészárlást hajtott végre a Hebronban élő zsidók ellen. A mintegy 800 fős közösségből 67 embert meggyilkoltak, és több tucatnyian megsérültek.

Az 1929-es hebroni mészárlás túlélőinek egykori képei (Fotó: Wikimedia Commons)

Jichák Ben Hebron négyéves gyermek volt a zavargások kitörésekor. A támadás idején neki és a családjának az Avraham Avinu zsinagóga egyik ablakán át sikerült elmenekülnie az egész környéket feldúló zavargók elől, és megmenekültek a haláltól. A túlélők között sokan voltak olyanok is, akiket arab lakosok bújtattak és védtek meg. Őket később evakuálták a városból, ezután megszakadt a zsidó jelenlét folytonossága Hebronban.

Jichák felnőttként Ben Hebronra változtatta a vezetéknevét. További életét Izrael zsidó lakosságának a védelmére tette fel; belépett a Héber Települési Rendőrségbe, és Izrael állam megalakulása előtt rendőrként szolgált. Feladata részeként a zsidó települések védelmén dolgozott, később pedig aktívan részt vett az izraeli hadműveletekben. A hatnapos háború után az első izraeliek között volt, akik visszatértek Hebronba a zsidó jelenlét újjáélesztésére.

Az utóbbi években Askelonban élt. Nagy családot és a hebroni zsidó közösséghez kötődő örökséget hagyott maga után.

Jerusalem Post