E sorok írói mindenekelőtt magyarázattal tartoznak. Egy írásra kívánunk reflektálni, amely a Népszabadságban jelent meg, ám válaszunkat – az írott és íratlan sajtószokásokkal ellentétesen, mégis legjobb lelkiismeretünk szerint – az ÉS-ben tesszük közzé. 

A politikai közbeszéd szintjén a szélsőjobboldaliság jelenségét folytonos címkézési verseny veszi körül. Ennek nyomán egyes politikai irányzatokat vagy konkrét személyeket, szervezeteket és pártokat szokás különféle ideológiai jelzőkkel ellátni. A jobboldalon – és magán a szélsőjobboldalon – belül például egyre inkább nemzeti radikalizmusról beszélnek, amelyet a magyar eszmetörténetből ismert polgári radikalizmus és a népies eszmeáramlat valamiféle sajátosan kevert örökségeként igyekszik lefesteni. 

Az alábbi dokumentum az 1941-es Kamenyec-Podolski deportálások és tömeggyilkosságok ügyében tavaly lezárult rendőrségi vizsgálat végterméke. 

Óriási botrány tartja izgalomban a Brooklynban élő haszid zsidó közösséget: két fiatal férfi, Joe Diangelo és Joel Engelman ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorukban az iskolában a rabbik szexuálisan erőszakoskodtak velük, egyiküket pedig egy ismeretlen a vallási fürdőben megerőszakolta. 

Szalay László a Magyar Hírlap hasábjain reflektált arra a kritikára, mellyel egy nem is oly régen megjelent írását az antiszemitizmus.hu honlapon illettük. Úgy ildomos, ha mind reflexióját, mind pedig a kritikánkat kiváltó írásának főbb gondolatait elemző olvasás tárgyává tesszük.

Immár hat évtizede zajlik a közel-keleti konfliktus. 1948-ban két erő uralta a térséget: a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Palesztinai Muzulmán Testvérek. Izrael először az utóbbit támogatta, majd az 1987-ben létrejött Hamasszal szemben a PFSZ mellé állt.

Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. 

1944 szeptemberében London lakói arra lettek figyelmesek, hogy bizonyos épületek minden előjel nélkül felrobbantak. Se német bombázót nem láttak, se a régi, megszokott V-1 lövedékek zúgását nem hallották, csak a robbanást. 

Zsolt Béla (Komárom, 1895. január 8. – Budapest 1949. február 6): író, polgári radikális újságíró, eredeti neve: Steiner. A Nyugat második nemzedékének tagjaként indult, hatott rá Charles Baudelaire, lelkesedett Ady Endre költészetéért, mesterének tekintette Babits Mihályt és … Tovább »

A hétfőn, Tel Avivban kezdődött, háromnapos Ilan Ramon Nemzetközi Űrkutatási Konferencia nem csak arra ad alkalmat, hogy az egyes országok ismertessék elért eredményeiket és céljaikat, de fontos előrelépésnek számít a tekintetben is, hogy ez a fórum lett máris a legjelentősebb szószólója az Európai Unió e tárgykörben megvalósuló mediterrán projektjeinek is. 

„Mi persze nyugatiak vagyunk (…). Történelmünk tele van, egészen napjaikig, tömeggyilkosságok sorozatával, de az ölésről lesütött szemmel és ájtatos, megrovó hangon beszélünk; nem tehetünk másként, ez a szerepünk.” (Márai Sándor, 1942)

Még a romák integrációs nehézségeit, a nem roma falusi lakosoknak a romákkal kapcsolatos tapasztalatait és félelmeit is hajlamosak voltak azonnal “rasszizmusnak” kikiáltani a mainstream uralkodó politikusai, közírói. 

Van, aki nem hajlandó más magyart ismerni az országhatáron belül lakóknál. A másik álláspont képviselője éppen ellenkezőleg, a világon mindenhol honfitársainkat véli felfedezni. Vajon lehetséges-e többféleképpen megélni a magyarságot?
 

Izrael és a Hamász kölcsönösen elutasította a tárgyalásokat, majd egyoldalú tűzszünetet hirdetett, hogy aztán mindkét fél győztesként ünnepelhesse magát. Izrael világossá tette, hogy a jövőben is keményen megtorolja az palesztin iszlámista szervezet agresszióit: ha a Hamász továbbra is rakétákkal támad, Izrael kész újabb hadjáratot indítani. A Hamász vezetői pedig a tűzszünet bejelentésekor közölték, hogy máris újra fegyverkezésbe kezdenek. Van esély a tartós békére, vagy csak rövid fegyverszünetre számíthatunk?

Senki sem tudja, hogy valójában hogy nézhetett ki Mózes vagy Jézus; míg az egyiptomiak, görögök, rómaiak külleméről fogalmat alkothatunk a műalkotások révén, a zsidóknál a vallás tiltja az emberábrázolást, így hitelesnek tekinthető ókori portrék sincsenek.

Egyik félnek sem – így vélekedik legalábbis a magyar lakosság többsége. Nálunk jelenik meg először a magyar sajtóban a Nézőpont Intézet témával foglalkozó felmérése, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült január 7-e és 14-e között. Ez egyben premier is: hasábjainkon a jövőben rendszeresen találkozhattok majd közvélemény-kutatásokkal.

Szinte a kirobbanása pillanatában lezárhatta volna a közel-keleti konfliktust egy arabok és cionisták közt 90 éve megkötött egyezség, ami azonban nagyhatalmi játszmák miatt hamar érvényét vesztette.
 

Tamás Gáspár Miklós (Az írástudók újabb árulása, január 14.) egy olyan baloldali aktivista értelmiség honi hiányán kesereg, amely csípőből lőne minden adandó alkalommal a mindenkori kormányra, ha nem ad azonnal több pénzt, jogot, kedvezményt valamely hátrányos helyzetű, vagy annak kikiáltott embercsoportnak. 

Marosvásárhelyi, magyar-zsidó kulturális közegben, a cionista mozgalom izmosodó baloldali ágazatának befolyása jellemezte fiatal éveimet. Tizenöt éves koromban hurcoltak gettóba, onnét Auschwitzba. Egyetemi tanulmányaim után erdélyi folyóiratok szerkesztőjeként, illetve fotóriporterként dolgoztam. Időnként „egészségtelen” származásomnak, illetve helytelen politikai irányultságomnak köszönhetően felcseréltem azt a vasesztergályos,

Megszoktam, hogy TGM vagdalódzik. A vagdalódzásnak is van haszna, mert olykor jó célpontot talál el. De vannak ennek a haszonnak határai. Ezt a határt TGM mostani írásában (Az írástudók újabb árulásai, január 14.) átlépte.