Hegedűs Lóránt: felmentve
A Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa Kápolnásnyéken zárt tárgyaláson kezdte meg ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész ügyének tárgyalását csütörtökön.
Összesen 626 találat (301 - 320) : Népszabadság.
A Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa Kápolnásnyéken zárt tárgyaláson kezdte meg ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész ügyének tárgyalását csütörtökön.
Peter Orszag, az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) jelenlegi elnöke lesz a Fehér Ház költségvetési igazgatója – jelentette be immár hivatalosan is Barack Obama megválasztott elnök kedden Chicagóban.
Forrás: Népszabadság A telepesek “Mohamed disznó” és “halál az arabokra” héber nyelvű felirattal firkálták össze egy mecset homlokzatát, betörték annak ablakait, továbbá Dávid-csillagokat rajzoltak több sírkőre egy palesztin temetőben.Az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, … Tovább »
Újabb történelmi lépésre készül Barack Obama. Afroamerikai igazságügy minisztert nevezne ki Eric Holder személyében. Magyar nevet visel majd a Fehér Ház költségvetési irodájának vezetője. Bill Clintonnak tisztáznia kell “homályosan átlátható” pénzügyeit, hogy felesége lehessen a külügyminiszter.
Sem az 1929-33-as nagy gazdasági válság, sem pedig az első világháború kitörését követő elmélyülő Krach, a hátország fokozatos összeomlása és radikalizálódása nem állítható mechanikusan párhuzamba mindazzal, amit most és itt átélünk.
Csaknem lehetetlent kér a kormányfő az igazságügyi tárcától, amikor arra szólít fel, hogy jogszabályi eszközökkel akadályozzák meg a szélsőjobb egyenruhás masírozását. Alkotmányjogászok szerint ehhez az alaptörvényt kellene módosítani.
Egykori pártjával ellentétben az új polgármester elutasítja Jeruzsálem felosztását. Nir Barkat világi beállítottságú üzletember lett Jeruzsálem új polgármestere. A keddi önkormányzati választásokat szakértők a jövő februári parlamenti választások főpróbájának tartják.
Ismeretlen tettesek kővel betörték a debreceni izraelita hitközség székházának Kápolnás utcára néző egyik ablakát – közölte Asher Ehrenfeld debreceni rabbi.
Titkok sorát vitte magával a 85 éves korában elhunyt és a minap csendben eltemetett Hollós Ervin, a politikai rendőrség egykori ezredese, aki a Kádár-kor emblematikus történészeként is sajátos akciók részese volt.
A derék szomszédokból megvadult betolakodók lettek. A „spontán népharag” tobzódva tört-zúzott a zsidók feldúlt lakásaiban, üzleteiben, a felgyújtott, lángoló zsinagógákban. Azon az 1938. november 9.-i éjszakán emberéletek is darabokra törtek: a birodalmi kristályéjszaka néven hírhedtté vált pogrom a náci III. Birodalomban legalább négyszáz halálos áldozatot követelt.
Míg az európai politikusok kórusban ünneplik Barack Obama elnökké választását, néhány diszkréten köhécselő szakértő már a Fehér Ház első fekete lakója előtt álló kihívásokat számolgatja.
A Hír6 portál birtokába került elektronikus levél alapján “valószínűsíthető, hogy a mezőberényi polgármesteri hivatal egyik hivatali munkaállomásáról egy köztisztviselő továbbította azt a súlyos antiszemita kitételekkel tűzdelt levelet.”
Ártatlannak és igaznak nevezte lapunknak adott nyilatkozatában Rácz Sándor azt a feliratot, amely az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett kiállításon, Mindszenty József bíboros hercegprímás arcképe alatt olvasható, és amelyre egyik olvasónk hívta fel lapunk figyelmét.
Kisebbfajta viharral kezdte meg munkáját az új osztrák parlament: a harmadik elnök – második elnökhelyettesi – posztra jelölt szabadságpárti politikus személyét a Zöldek erősen kifogásolták, s minden eddigi hagyománnyal szakítva saját soraikból állítottak ellenjelöltet.
Németországban heves vita folyik a pénzintézeti és vállalati menedzserek felelősségéről. Az 1929-es gazdasági világválságban a zsidók voltak a bűnbakok, a mai globális pénzügyi krízisért a felelősséget a menedzserek és a bankárok nyakába varrják.
A boldoggá avatási eljárásban a védőügyvéd szerepét betöltő Peter Gumpel szerint egyértelmű, miért nem látogatott el még Izraelbe XVI. Benedek, és a 2005-ös pápává választásakor ígért út miért nem szerepel a jövőbeli programok között sem.
A per szerda délutáni folytatásában Lados Istvánnak, Zuschlag titkárságvezetőjének a nyomozati szakban tett vallomásaiból olvastak fel. A másodrendű vádlott továbbá a MOBILITAS működéséről is beszámolt, véleménye szerint ő és a pályázatkezelő szerv alkalmazottai a rendszer működésének az áldozatai voltak.
Bayer Zsolt újfent embereset zsidózott a Magyar Hírlap véleményrovatában. Pesti vicceket helyezett antiszemita olvasatba a Lepke szárnya c. írásában. Önmagában ez lábjegyzetre se volna méltó.
Balog Zoltán és Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő arra szólítja fel Gusztos Péter SZDSZ-es képviselőt, hogy vonja vissza szerintük téves információkon alapuló napirend előtti felszólalását, és kövesse meg a Prohászka Ottokár emlékét tisztelő állampolgárokat, valamint a püspök nevét viselő intézményeket, iskolákat – tájékoztatta közleményében a két politikus kedden az MTI-t.
Hónapokkal ezelőtt, amikor a Zugló-rákosmezei Dialógus Klub tervbe vette, hogy “Hitler és Sztálin – ma” című fórumára meghívja Ormos Mária és Krausz Tamás történészt, még nem volt világválság. Most pedig benne vagyunk a sűrűjében.