Találatok ‘Magyar Szó’
Összesen 16,700 találat (2101 - 2120) : Magyar Szó.
Allahhal fenyegette Izraelt, aztán hanyattvágódott a török képviselő
„Európában kevés zsidó könyvtár élte túl a holokauszt pusztítását”
„1944-ben a Rabbiképző könyvtárából Eichmann utasítására sok ezer kötet könyvet, kéziratot hurcoltak el”.
Történész, hebraista. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett PhD tudományos fokozatot „Jeremiás és Báruk hagyományai…” című disszertációjával. Doktori … Tovább »
Tévedésből lőtt le három túszt az izraeli hadsereg
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) pénteken bejelentette, hogy tévesen veszélyforrásként azonosítottak három izraeli túszt, ezért rájuk lőttek, a túszok pedig életüket vesztették.
A holttestek azonosításánál derült ki, hogy izraeli túszok voltak.
Az IDF azonnal megkezdte … Tovább »
Átadták a Hanukatalizátor idei díjait
A zsidó közösség tagjai maguk nevezték meg az idei év leginspirálóbb, legtöbbet segítő személyeit. Több jelölés érkezett, mint eddig valaha, 31 jelölt közül lehetett kiválasztani a legérdemesebbeket.
A Hanukatalizátor díjat 12 éve szervező JCC Budapest – Bálint Ház … Tovább »
A magyar EU-elnökség egyik legfontosabb prioritása az antiszemitizmus elleni küzdelem lesz
– Jövő év második felében, amikor Magyarország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, a magyar EU-elnökség egyik legfontosabb prioritása az antiszemitizmus elleni küzdelem lesz – jelentette be Bóka János európai ügyekért felelős miniszter a Zsidó Világkongresszus (World … Tovább »
Az ENSZ humanitárius tűzszünetet sürget Izrael és a Hamász között
Azonnali humanitárius tűzszünetet sürgetett kedden az ENSZ az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet közötti háborúban. A határozatot az ENSZ-közgyűlés 193 tagjának több mint háromnegyede támogatta, röviddel azután, hogy a javaslatot a Biztonsági Tanácsban az Egyesült … Tovább »
Miről mesélnek a neológ rabbik sírfeliratai a Salgótarjáni úti temetőben?
A vallási tradíció és a világi tudomány ötvözői
A Salgótarjáni utcai zsidó temető Budapest nyolcadik kerületének eldugott éke. A Fiumei úti temető mellett megbúvó sírkert mind művészettörténetileg, mind a gyorsan változó magyar társadalom és a benne formálódó zsidóság … Tovább »
A hanuka lángjai mutassák az utat egy élhetőbb világ felé
Karácsony Gergely főpolgármester facebook oldalán köszöntötte a hanuka ünnepét.
“A sötétség régen nem követelt magának akkora teret, mint napjainkban.
Az elszabaduló gyűlölet háborúkat robbantott ki, ártatlan életek esnek az értelmetlen gyilkolás áldozatául. A magyarországi … Tovább »
Ezerszer áldatlan
Józsefváros szociális miliője Fejes Endre műveiben
„Régi dolog, hogy a budapestiek nagyrészének számára Budapestet még nem födözték föl. Hány pesti van, aki számára a Tabán, a Krisztinaváros vagy akár a Józsefváros egy-egy félreesőbb vidéke majd annyi misztikus, sohasem … Tovább »
A figyelem pontos szeretet
A magyar színházi kultúra modernitása ismeretesen Csehov és Ibsen-központú, csehovi még inkább, mint ibseni. Jól látszik ez kézreálló mintaként Kalmár Emma középiskolásként írt Erkély című darabján is, amelyből a Gólem Színházban rendeztek megindító előadást.
Fő … Tovább »
Tisztújítást jelentett be és visszavonul a Munkapárt elnöke, Kasztner Rezső unokája
Tisztújítást hirdetett pártjában és visszavonul a politikai élettől Meráv Mihaeli, a szociáldemokrata Munkapárt elnöke Izraelben.
Mihaeli videoüzenetében bejelentette, hogy vállalja a felelősséget pártja helyzetéért, mely az utóbbi hónapok közvélemény-kutatási adatai … Tovább »
A tétlenség nem opció!
Avagy: hogyan segítsünk a Gázában harcoló izraeli katonáknak?
Az október 7-i szörnyű izraeli események sokkja érthetően a legtöbb embert először lebénította, kisvártatva düh lett úrrá rajtunk, majd valamiféle tenni akarásba csaptunk át. Ez persze nem olyan könnyű kétezer … Tovább »
“A leghosszabb éj sem tarthat örökké” – Orbán Viktor hanukai köszöntője
Levélben köszöntötte a magyarországi zsidóságot Orbán Viktor miniszterelnök hanuka ünnepe alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Az év legsötétebb napjain meggyújtott hanuka-gyertyák arra emlékeztetnek, hogy a … Tovább »
A táj alternatívái a magyar és izraeli kortárs képzőművészetben
A háború miatt későbbre halasztott 6. Jeruzsálemi Biennálé egyik kiállítása magyar alkotók munkáival kiegészítve lesz látható csütörtöktől a Néprajzi Múzeumban Suttogó föld – A táj alternatívái a magyar és izraeli kortárs képzőművészetben címmel.
“Ez a kiállítás … Tovább »
A magyar honvédelmi miniszter Tel-Avivban izraeli partnerével találkozott
Nehéz időkben is feltétel nélkül a szövetségeseink mellett állunk – jelentette ki a honvédelmi miniszter, miután Tel-Avivban találkozott Joav Gallant izraeli védelmi miniszterrel kedden – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf … Tovább »
Lenny Kravitz jövőre Budapesten koncertezik
Lenny Kravitz jövőre a magyar fővárosban is fellép. A világhírű amerikai funk-rock előadó 2024. július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Az 59 éves, négyszeres Grammy-díjas zenész, énekes Blue Electric Light című turnéja keretében érkezik Magyarországra … Tovább »
Óvják az izraelieket a külföldi utazástól
Háborúról, kormányról, reformzsidóságról…
…esett szó a Mazsihisz december 3-án tartott képviselő-testületi ülésén.
Az összejövetelt Gideon Szaár, Izrael állam miniszterének online bejelentkezése és beszéde nyitott meg.
„A Hamasz célja, hogy a világ összes zsidóját kiirtsák.”
A miniszter elmondta, hogy … Tovább »
90 éves korában elhunyt Shlomo Avineri, neves izraeli politológus, a cionizmus kutatója
Avineri, Marx és Hegel írásainak, valamint a cionizmusnak és a szocializmusnak világviszonylatban egyik legjelentősebb kutatója volt, s emellett termékeny író és újságíró, aktív résztvevője az Izraelben zajló közéleti és tudományos vitáknak.
Az izraeli-palesztin konfliktussal … Tovább »



