Miről mesélnek a neológ rabbik sírfeliratai a Salgótarjáni úti temetőben?

A vallási tradíció és a világi tudomány ötvözői

A Salgótarjáni utcai zsidó temető Budapest nyolcadik kerületének eldugott éke. A Fiumei úti temető mellett megbúvó sírkert mind művészettörténetileg, mind a gyorsan változó magyar társadalom és a benne formálódó zsidóság történetét tekintve rendkívül érdekes. Figyelmes szemmel vizsgálva kordokumentumként szolgál az elmúlt 150 évre nézve. Mesélnek a monumentális mauzóleumok a zsidó polgárok sikereiről, a legtöbbször több nyelven – héberül, magyarul és németül – szövegezett sírfeliratok pedig soknyelvűségről és komplex identitásokról. Mementója ez a temető a jellegzetesen magyar irányzat, a neológia vizuális reprezentációjának. Ugyanakkor tanúja a sírkert a Soá tragédiájának is: itt leltek végső nyughelyre sokan a budapesti gettóban elhaltak közül.

A számunkra most legérdekesebb aspektusa a temetőnek, hogy igazi magyar zsidó panteonként szolgál. Legyen szó a politikában vagy a gazdasági életben úttörőkről és elöljárókról, vagy a tudós hitéleti vezetőkről, a rabbikról, a késő 19. század, korai 20. század legmeghatározóbbjai nyugszanak itt. Jelen írás főleg ez utóbbiak emlékezetére fókuszál, a díszsor rabbijainak sírfelirataira. Emellett igyekszik kontextusba helyezni őket életrajzuk rövid ismertetésével, illetve ennek kereteként bemutat a sírkert történetében mérföldkőnek számító néhány mozzanatot.

A nehéz kezdetek: küzdelem a temetőterületért

A ma Salgótarjáni utcai zsidó temető néven ismert sírkert megnyitásához hosszadalmas, vargabetűkkel tűzdelt út vezetett. A 19. században a gyorsan gyarapodó pesti zsidó népesség hamar “kinőtte” temetőit. Ebben szerepet játszott egyrészt a zsidó temetkezés azon sajátossága, hogy a rátemetést és a temetőterületek újra felhasználásának gyakorlatát csupán végső esetben hajlandó alkalmazni. Illetve a városi tanács eljárása, melynek során a zsidó közösség számára — az egyre erősödő integrációja és jelentős száma ellenére — szűk marokkal mérte ki a temetőterületeket.

A városi vezetés által felajánlott területek, volt, hogy természetüknél fogva alkalmatlannak bizonyultak: már víz alatt álltak vagy a leásás során tört fel a talajvíz. Vagy éppen a városrendezési törekvések – zöldövezet létrehozása, vasútvonal építése – tettek keresztbe a zsidó temető ügyének. A bonyodalmakat részletesen ismerteti Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai temető – a pesti zsidó közösség sírkertje, 1874-1890. című tanulmánya.[1] Mindenesetre témánk szempontjából az a fontos, hogy pont került a hercehurca végére. A Pékligeti út (ma: Salgótarjáni út) mellett fekvő, 6500 négyszögölt kitevő parcellákat egy terepszemle után a hitközség elfogadta. A szerződést épp 150 éve, 1873-ban véglegesítették, a temetői könyvben megtalálható feljegyzés alapján pedig az első temetést 1874. június 17-én már megtarthatták.

A temetőkert térbeli alakulása

Ha mai állapotában végigsétálunk a temetőn, rögtön szemet szúr elképesztő zsúfoltsága. Ismeretes, hogy a helyhiány miatt már a kezdetektől kénytelenek voltak a temetésekkor figyelmen kívül hagyni az egy-egy sír között ajánlott távolságot. Emellett feltűnhet még a jelenlegi temető durván hátsó kétharmadába eső rész rigid rendezettsége. Ez a temető eredeti, hozzátoldás nélküli szekciója. Ez a négyzetes, sorokból és parcellákból álló elrendezés szintén a hely minél jobb kihasználását segítette elő, valamint követte a többségi társadalom sztenderdjét.[2]

A temetendő személyeket kategóriákba sorolták érdemeik, státuszuk szerint, és az egy kategóriába tartozók egy sírsorba kerültek. Ez az osztályozást követő temetkezési rend a temető szigorú és összetett térbeli hierarchiáját eredményezte. Az osztályokat és a besorolás kritériumait a Szentegylet alapszabályában rögzítették. Ennek alapján az első osztályú sírhelyekre jogosultak voltak a rabbik és a tudós férfiak, a Pesti Izraelita Hitközség és a Pesti Chevra Kadisa elöljárói, valamint ez utóbbi választmányi és képviselőtestületi tagjai közül azok, akik kiválóságukkal érdemesnek bizonyultak. [3]

Az így létrehozott díszsor a létesítmény korai időszakában, az 1910-es egész temetői épületegyüttest érintő átépítést megelőzően, központi helyet foglalt el. Az egykori szertartási épület homlokzata előtt közvetlenül, a hosszanti úttól jobbra helyezkedett el. Az itt kijelölt sírhelyek értékét leginkább elhelyezkedésük adta meg. Ha valaki a szertartási épületen áthaladva jutott a sírkertbe, a díszsor került először a szeme elé. A síremlékek további szemléléséhez jó rálátás nyílt az úgynevezett középső útról, innen könnyen meg is lehetett közelíteni őket.

A díszsor sírjai 1891 és 1913 között sorakoztak fel egymás mellett. Kialakult egy — Bacher síremlékét leszámítva — obeliszk-sor, amely eleganciájával megfelelt a „neológ esztétikának”. A neológia szépnek és kívánatosnak a modernet, az európait tekintette, törekedett a 19. századi romantika stílusjegyeinek átvételére. A Salgótarjáni utcai temető pedig, mely a 1868-69-es zsidó kongresszus, a valláspártokra szakadás utáni évtizedben jött létre, igazi neológ temetővé avanzsált, és ezt igyekezett is mutatni. Ugyan a temető fennállásának kezdeti időszakában temetkeztek ide az ortodox szárny tagjai is, hamar kiderült az összeférhetetlenség és megalakult a külön ortodox temető a Csörsz utcában.

A neológia rabbieszménye

Kik bizonyultak eléggé kiválónak ahhoz, hogy a díszsor megtisztelő helyeit kiosztotta számukra a temetkezésről gondoskodó Szentegylet, a Hevra Kadisa? Milyen eszmény megtestesítőinek szánt a közösség kiemelt helyet? A temetői könyv nyilvántartása értelmében díszsírhelyet kapott Dr. Hirschler Ignác, szemészprofesszor, főrendiházi tag és hitközségi elnök, Weinmann Fülöp későbbi hitközségi elnök, továbbá a korszak hat meghatározó rabbiegyénisége. Kaufmann Dávid, Bloch Mózes és Bacher Vilmos, az 1877-ben megalakult Országos Rabbiképző Intézet első professzorai, valamint Brill Sámuel Löw, Kayserling Mayer, és Pollák Lajos pesti rabbik. A sor tehát — a kivétel erősíti a szabályt alapon — rabbisornak (is) nevezhető. Az ilyesfajta, elkülönített, rabbiknak szánt sor a Salgótarjáni utcai zsidó temető elődjét jelentő, Váci úti temetőben is volt, mint ahogy a kortárs európai zsidó temetőkben is találunk ilyeneket.

Ami pedig a rabbi-ideált illeti, az elegáns, fekete obeliszkek alá temetett rabbik esetében jól körülírható. Mindannyian hangsúlyozottan elismert részei voltak a zsidó és nem-zsidó polgári és tudományos világnak, nem csak a zsidó közösség számára értelmezhető és fontos szereplők. Ennek az ideálnak leginkább a neológia nagy intézményeinek vezetői, a Rabbiképző élén álló jeles alakok, Bacher, Bloch, Kaufmann és Brill, valamint a Dohány és a Rumbach neológ közösségeit vezető Kayserling és Pollák feleltek meg. Ahogy az az életrajzokból kiderül még számunkra, a modernitáshoz való hozzáállásban hasonló véleményen voltak. Többeknél egyértelműen erényként, elismerően kerül említésre a megemlékezésekben a vallási kérdéseket illető konzervatív szemlélet. Ez a fajta vallási hagyományőrzés rajzolja ki a magyar neológia arculatát a későbbiekben. A neológia fő programjául a társadalmi integrációt tűzte ki, a vallási reformokhoz inkább csak ennek eszközeként nyúlt.

Az előbbiekben felvázolt ideált szem előtt tartva a Hevra Kadisának nem okozott komolyabb fejtörést a díszsírhelyek kiosztása. Ez a széles körben elismert hat rabbi munkásságával, személyével a korszak zsidó tudományos és hitéletének megkerülhetetlen nagyágyújának számított. Fontos szempont még az intézményi kötődés, a Rabbiképzőhöz való kapcsolódásuk. Egy generáció, egy szellemi áramlat tagjai voltak, de személyes életútjuk is egybefonódott: együtt dolgoztak, majd, amikor elhalálozott valaki közülük, egy másikuk mondott beszédet a temetésén. Ezen hat rabbi „egybetartozása” az életrajzok ismeretében világosan kitűnik.

Mielőtt rátérnénk az életrajzok és a sírfeliratok ismertetésére, megemlítendők azok a bevett formulák, amelyek mind szerepelni fognak a következő sírversekben. A sírfeliratok felütésében szereplő פנ a po nikbar vagy po nitman, ’itt van eltemetve’, ’itt fekszik’ rövidítése. Használatáról már a római kori zsidóság idejéből vannak adataink, illetve mind a mai napig a legelterjedtebb az askenáz világ hagyományos sírjain. Visszatérő elem a bevezető, méltató rész, mely „eposzi jelző” -ket sorakoztat mindegyik rabbiegyéniség neve elé, a név bejelentésének késleltetése az ünnepélyesség fokozását segítik elő. Például: „a Tóra fejedelme”, „a mi tanítónk, a rabbi”. A תנצב״ה mozaikszó feloldása: ’Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe’. Ezen záróformulával pedig még azokon a zsidó sírköveken is találkozhatunk, amelyeken más egyéb héber szöveget nem találunk, így természetesen a rabbisírokon is helyet kapott.

 

A díszsor-rabbisor temetettjei és héber sírfelirataik

Brill Sámuel Löw

Brill Sámuel Löw Pesten született 1814. szeptember 24.-én, jom kippur estéjén. Édesapja Brill Azriel, pesti dáján volt, felvilágosult rabbi, aki a zsidó tudományokban való járatossága mellett érdeklődéssel fordult a világi tudományok felé is. Ebben a szemléletben nevelkedett Brill: a Talmud és héber tanulmányok mellett polgári iskolába járt.[4]

19 éves korában a tradíciók követésében közismerten szigorú Mose Schreiber (Hátám Szófer) tanítványa lett Pozsonyban. Itt kitűnt nagy tudásával, de a többiek idegenkedve fogadták, hogy világi tudományokkal is foglalkozik. “(…) a bachur tanuljon talmudot és semmi mást.”[5]

A Rumbach zsinagóga első rabbijaként szolgált. Ez a zsinagóga megépítésekor a neológia konzervatívabb szárnyának igényeit hivatott kielégíteni. A Dohány utcai zsinagógához hasonlóan itt is sokáig  rabbi-párok teljesítettek szolgálatot. Az első páros egyik tagja volt Brill Sámuel Löw, a másik Pollák Lajos.[6]

Emellett heti öt alkalommal adott órát otthonában a tanulni vágyóknak, “(…) itt fejtette ki csodával határos nagy tudását”. Későbbi jeles tudósok, Goldziher Ignác és Bacher Vilmos ezidőben lettek tanítványai. A kormány felkérésére részt vállalt a rabbiszemináriumot előkészítő bizottság munkálataiban. Az ő ajánlására hívták meg az intézmény élére Bloch Mózest. Az 1877-ben megnyílt intézetben a kezdetektől 1884-ig tanított Talmudot. Ezután még visszatért a tanári kar unszolásának engedve, négy évig maradt oktatóként, majd 73 évesen végleg otthagyta a katedrát.

Rabbiként szolgálatának fontos része volt a döntvényhozás: országos szinten hozzá fordultak vallásjogi kérdésekkel és autoritásként fogadták el. Ami a működése alatt kiadott responzumait illeti, sajnálatos módon nem maradtak ránk. „A zsidó tudománynak örök vesztesége, hogy minden írásbeli munkának közzétételétől tartózkodott, minek folytán közel 50 évi lelkészkedése alatt adott vallásügyi döntései nincsenek rögzítve.”[7] Más műfajú írásos művet sem adatott ki:[8] „Nem szerepelt, csak tanult, nem szerzett csak tanult.”[9] Gondolatait mégis az utókorra hagyta valamiképp, könyvtárának darabjait, az általa olvasott műveket széljegyzetekkel látta el. Brill ritkaságokat tartalmazó könyvgyűjteménye „halála után az Országos Rabbiképző könyvtárában nyert elhelyezést.”[10]

Szép kort ért meg, 80 éves korában nagy ünnepséggel köszöntötték születésnapja és a rabbi tisztség viselésének 45. évfordulója alkalmából. Hosszas gyengélkedés után érte a halál. Ugyanabban a Király utcai házban, amelyben 82 évvel azelőtt született.

Temetési menete működésének egykori helyszínétől, a Rumbach utcai zsinagógából indult.[11] Koporsója felett Kayserling Mayer mondott beszédet, akivel 27 évig dolgoztak közösen a rabbitanácsban, a temetőben pedig többek közt Bacher Vilmos méltatta.[12]

 פנ

זקן ונשוא פנים שר התורה

הרב הגאון כמו״ה

שמואל ליב ברילל זצ״ל

ראש בית דין דקהלתנו

נפטר בשם טוב עשק ז ניסן

והובל לקברות בכבוד גדול ומספד מר

ביום א ט ניסן בשנת תרנז לפק

הטוב נודע בשערים שמו

אליו נהרו ישישים ונערים

לשמוע מפיו אמרים מפז יקרים

ידיו רב לו בספרינו הקדשים

בבלי וירושלמי ראשונים ואחרונים

בשכלו תצח והבריר גנוזים וטמונים

רבה חכמתו גם במדעימ שונים

יחיה לנצח שם בארצות החיים

לחנות מזיו שוכן שמי שמים

לנו זכרונו לברכה לתושיה כפלים

ת׳נ׳צ׳ב׳ה

ושם אמו חיה שרה

Itt nyugszik

A vén és megbecsült, a Tóra fejedelme

A nagy Talmud tudós, a mi tanárunk, a rabbi

Smuel Leib Brill Legyen az igaznak emléke áldás!

Közösségünk bét dinjének feje

Eltávozott jó névben szombat előestjén niszán 7-én

Nagy tiszteletben és keserű gyászban lett a sírba szállítva vasárnap, 657., niszán 9-én, a kis időszámítás szerint.

Nevét jól ismerik a városkapukban

Hozzá özönlött idős és a fiatal,

Hallgatni az ő szájából olyan szavakat,

amelyek értékesebbek az aranynál.

Kezében rengeteg volt szent könyveinkből

A Bavli és a Jerusalmi, az elsők és az utolsók

Elméjében tisztává és világossá lettek az elrejtettek és eldugottak

Nagy volt az ő bölcsessége különféle tudományokban is

Élni fog örökké, ott, az élők országában

nyugodni a fénytől, lakva a mennyekben

Emlékéből fakadjon áldás számunkra, kétszeres segítségül

Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe!

Anyja neve Hájá Szárá

Az életrajzi adatok helyett lírai jellemzés vezeti be az elhunyt nevét. Megtudjuk ezután a közösségben hivatalosan elfoglalt, nagy presztízst jelentő pozícióját: „közösségünk bét dinjének feje”. Halálozási dátumának ismertetése után a felirat említést tesz még temetéséről, ahol sok szerette-tisztelője elsiratta. Majd változik a felirat tipográfiája a 9. sor végén, hogy rávezesse a szemet a kezdődő 10 soros, akrosztichonos versre. Egy sorvégi szó, a שמו bevezetése után a sorkezdő betűk adják ki az elhunyt nevét. A „jól ismerik a városkapukban” részletet a Példabeszédek könyvéből szőtték bele, a bibliai vers így szól: „Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.” [13] A „jól ismerik a városkapukban” tehát Brill tekintélye előtt tiszteleg, azaz a „vének”, rabbik között magas rangot betöltő férfit, a bét din és a rabbitanács tagját dicséri. Persze a Talmudot, Brill szakterületét is érinti a költemény, a „Kezében rengeteg volt szent könyveinkből / A Bavli és a Jerusalmi,[14] az elsők és az utolsók / Az elmejében tisztává és világossá lettek az elrejtettek és eldugottak” sorok talmudi műveltséget méltatják. Az elsők és utolsók, azaz a risonim és az aharonim a talmudkommentátorok generációira utaló terminusok.

Kaufmann Dávid

Kaufmann Dávid 1852. június 7-én született Morvaországban, Kojeteinben (ma Kojetin, Csehország). Vallásos szülők gyermekeként kiskorától kezdve zsidó oktatásban részesült, először szülővárosának zsidó elemijébe járt. Piarista gimnáziumi évei alatt Jakob Brüllnél magánúton Talmudot tanult. A gimnázium után a tehetséges fiút a breslaui rabbiszemináriumba küldték tanulni. A rabbiszeminárium felsőbb évfolyamainak végzése közben áthallgatott a Breslaui Egyetemre, természettudományos, filozófiai és orientalisztikai előadásokra járt. Közben az 1874. év nyári szemeszterében a lipcsei egyetemen arabisztikát hallgatott és doktorátust szerzett. Doktori disszertációjában a 10. századi Szaádja al-fajjúmi vallásbölcseleti rendszerével foglalkozott.[15]

Rabbikarrierjét azzal nyitotta, hogy 1876-ben megpályázta a berlini hitközség rabbiállását. Konzervatív nézeteit azonban nem sikerült közös nevezőre hozni a berlini reformközösség elveivel. Tartott pár sikeres próbaprédikációt, végül mégsem kapta meg az állást. Az Egyenlőség egy cikkének narratívája szerint Kaufmann szilárdan kitartott a tradícióhoz való ragaszkodásban, és látta, hogy ezt a berlini közösségben fel kéne adnia, így végül nem vállalta a nagy presztízzsel járó állást.[16] Egy másik életrajz szerint azonban pont a berlini közösség utasította vissza Kaufmannt, hiszen úgy ítélték meg, hogy túlságosan az ortodoxia felé hajlik.[17]

A tudományos körök viszont már ekkor ismerték kiváló munkásságát és híre Magyarországra is eljutott. Az 1877-ben megnyílt Országos Rabbiképző Intézet tanárnak hívta a fiatal Kaufmannt, aki elfogadta az állást, Budapestre költözött. Az intézmény első zsidó történelem, vallásfilozófia és hitszónoklat tanárává nevezték ki. Kaufmann igen szívén viselte tanítványai sorsát. A kevésbé tehetős, de tehetséges fiatalokat anyagilag támogatta. Igyekezett diákjaival közvetlen viszonyt kialakítani, purim alkalmával vendégül látta őket.[18]

Kutatási érdeklődésének középpontjában a vallásfilozófia állt, azon belül is a 11-12. századi spanyol zsidóság alkotói, köztük a költő, gondolkodó Júda Halévi. Kaufmannak egy városi legenda – az Egyenlőség hasábjain megjelent cikk – szerint lehetősége nyílt némileg szokatlan módon is népszerűsíteni Júda Halévi költészetét: „mikor Erzsébet királyné Budapesten járt, magához hívatta Kaufmannt, hogy „megkérdezze tőle ki volt Júda Halévi és Kaufmann előadásán keresztül megszerette a nagy zsidó poétát…”.[19] Tudományos érdeklődése egyébként igen szerteágazó volt. Orientalistaként sokat foglalkozott a zsidó és arab vallásbölcselet egymásra hatásával. Érdekelte az orvostörténet, filológiai és filozófiai műveltsége mellett természettudományos ismeretekkel is rendelkezett. Sőt, a zsidó művészettörténet úttörőjeként szoktak rá hivatkozni, mivel elsőként igyekezett leszámolni azzal a vélekedéssel, miszerint a zsidó kultúrától teljesen idegen a képi ábrázolás. Ezt kézirat-illusztrációk kutatásai során szerzett tapasztalatokkal támasztotta alá.

Kaufmann kutatói munkásságának egyedülálló voltát adja még, hogy tudományos tehetsége párosult jó anyagi háttérrel, hiszen tehetős családba házasodott be. Ennek köszönhetően tudta kialakítani azt hatalmas értékű kézirat- és könyvritkaság-gyűjteményét, melyből még publikálásra nem került információkat tudott közkinccsé tenni. Halála után gyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia gondozásába került.

Élete utolsó éveiben gyorsan romló cukorbetegséggel küzdött. Egy karlsbadi nyaralása során baleset érte, melynek szövődményei végzetesnek bizonyultak. 1899. július 6-án halt meg, 47 éves korában. Halálhírére nem csupán a hazai zsidó közélet, de a nemzetközi is gyászba borult. A külföldi tudományos világ nagyjai küldték meg részvétnyilvánításukat a családhoz és a Rabbiképző Intézethez. Sírja fölött felszólalt többek közt Goldziher Ignác és Bacher Vilmos. A Rabbiképző Intézet tanári karából Bloch Mózes, az intézmény rektora nem tudott megjelenni. Pedig Bloch és Kaufmann szoros kapcsolatban álltak „(…) Kaufmann halála őt érintette a legfájdalmasabban. A szemináriumi tanárok között a konzervatív és talmudtudós Kaufmann állott hozzá a legközelebb; szerette is, mintha fia lett volna és ez a szeretet kölcsönös volt.” [20].

פנ

ציון לקבר איש האלהים

מוהר ר דוד בן כהרר יהודה קיופמאנן

מורה בבית מדרש הרבנים דפה נולד י’ט סיון ת’ר’י’ב’ לפק

והלך לעולמו ביום ערב ר’ח מנחם אב ת’ר’נ’ט לפק

גביר קרא לכל חכמה אחותי

ומצאה חן בפתחי פיו ועטו

נעים שמעו חשבנוהו לרובו

ראינוהו והן ושמעו מעטו

פעליו נתנו כנף לזכרו

וקלו מצבי מדבר ועיטו

 ר יהודה הלוי דיואן ח”א סי’ כ”ה

ת׳נ׳צ׳ב׳ה

Jel Isten emberének sírjára

Mesterünk, rabbi Dávid Kaufmann, a nagybecsű rabbi Jehuda fia

A Rabbiképző Intézet tanára itt [Budapesten], született sziván 19-én, 5612-ben.

És eltávozott e világból Menachem Áv ros hódes előestéjén, 659-ben a kis időszámítás szerint.

Egy férfi, aki az összes bölcsességet „Nővérem”-nek hívta,

és [a bölcsesség] tetszésre talált a szájában és tollában.

Túlzónak gondoltuk kellemes hírét,

De láttuk őt, és [valójában] kicsinyítették őt a hallottak

Tettei szárnyat adtak emlékezetének

És gyorsabb lett az így a pusztai szarvasnál és sasnál.

-Rabbi Jehuda Halévi, Divan, I. fejezet 25. szám

Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe

Kaufmann-sírfelirat szövegének második egysége, a Jehuda Halévi versrészlet tehát adta magát, tisztelgés ez a tudós személyes kedvence előtt, és a párhuzamot von a zsidóság egyetemes történetének két meghatározó alkotója között. A sírfelirat első egysége, amely Kaufmann személyét ismerteti, meglehetősen szűkszavú. A sírfelirat a Carsten Wilke által meghatározott kategóriák szerint a ’hic lapis’ típusba sorolható be. Ennek a klasszikus formátuma a következő: „Ez a kő azért helyeztetett ide, hogy tanúságtételként szolgáljon X számára, ki fia Y-nak, és aki elhunyt ekkor és ekkor. Legyen áldott.”[22]  A görög eredetű, i. e. 6. századból származó formának a jellegzetessége, hogy bevezeti a sírkő megemlítését. A formát Dél-Itália területén kezdték használni a zsidó sírfeliratok szövegezői, természetesen a görög kifejezéseket átváltva a bibliai héberből vett megnevezésekkel. Például így lett a sírkövek egy bizonyos fajtájára utaló görög terminus, a sêma, ’jelzőkaró, jeltábla’ megfelelője a héber cijjun amely kifejezéssel a II. Királyokban sírjel értelemben találkozhatunk.[23]

A sor második feléből kiolvashatjuk, hogy a tanúságtevő sírjel nem mindennapi személyiséget jelöl, hanem egy kivételes embert, is ha-Elohim, azaz ’Isten embere’ nyugszik itt. A Biblia csak tíz kivételes figurát tart méltónak erre a jelzőre, többek közt Mózest, Sámuelt és Dávidot. Kaufmannra így igazi „elitklub” tagjaként emlékezik meg a sírfelirat.[24]

Szembetűnő — főleg a többi rabbi sírfeliratával összehasonlításban — anyja említésének hiánya. Főleg annak fényében, hogy Dávid Róza fő támasza volt fiának egész életében, a végzetes karslbadi nyaralásra is ő kísérte el. A fiát egy évvel túlélő anya neve azonban a szoros kapcsolat ellenére sem került fel a sírkőre. Ennek magyarázatául szolgálhat talán éppen az a tény, hogy még életben volt a felirat készültekor.

Kayserling Mayer

Kayserling Mayer Hannoverben született, 1829. június 17-én. Kereskedő családból származott, ám apja rabbinak szánta. Így a fiatal Kayserling már a gimnázium alatt elkezdte zsidó tanulmányait, magánúton, Nátán Adler helyi rabbi diákjaként. A gimnázium befejezése után úgy döntött, talmudi tanulmányait szeretné folytatni, ezért több jesivát megjárt. Tanult — többek közt — Samson Raphael Hirschnél, a német neortodoxia atyjánál. Rabbi oklevelét 1851-ben kapta meg. 1853-ban beiratkozott a berlini egyetemre, hogy világi tárgyakat tanuljon, itt lett egyik oktatója Leopold von Ranke, a modern történettudomány pionírja, akinek hatása nagyban formálta a fiatal rabbi érdeklődését.

Richtmann Mózes Kayserlinget mint műveltségben „igazi modern zsidót” élteti. Rövid megjegyzést tesz azonban kortársa haladásról alkotott szemléletéről. Leírása szerint Kayserling igen progresszív kezdeti meggyőződései után, idősebb korára — ahogy az szerinte nem példa nélkül való — elkezdett konzervatívabb vallási nézeteket vallani.[25]

Tudományos karrierjének első állomását jelentette 1856-ban megjelent könyve, amelyben Moses Mendelssohn filozófiájával és vallási elveivel foglalkozott. Nagyrabecsült tanára és mentora, Ranke felhívta figyelmét az ibériai zsidók történetére, ezért hamarosan a témának szentelte magát: gyorsan megtanult spanyolul és portugálul. Élete folyamán később is hűséges maradt kedves témáihoz, a 18. századi német zsidóságához, és a spanyol zsidók történetéhez. A szefárd zsidó írók, költők művészetét feldolgozó műveinek elismeréseként a madridi tudományos akadémia tagjai közé választotta.

Budapestre érkezése előtt Svájcban működött rabbiként. Itt több fronton kivette a részét a svájci zsidók egyenjogúsításért vívott harcából. Előadásokat tartott a nagyközönség előtt zsidó történelemről és vallásról, az állammal pedig szembeszállt a kóser vágás jogáért. [26]

A Dohány utcai zsinagóga rabbijának halála után a közösség német hitszónokot keresett. Így a pesti zsidó hitközség meghívásának eleget téve 1870-től működött ebben a minőségében Kayserling. “Sok mag kikelt hivei lelkében, mit a szószékről hullajtott beléjük”[27]– méltatja munkáját az újságíró.

Három lánya született, közülük Jolán elismert festővé vált. Megfestette többek közt apja portréját, illetve több más, nagy alakját a korabeli zsidó közéletnek, például Bacher Vilmost és Blau Lajost.[28]

Kayseling élete vége felé sokat küzdött epebajjal. Felesége kérlelte, hogy ne dolgozzon tovább, de még esketésre várt nála egy pár. Az esküvő után ágynak esett, és három nap múlva meghalt, 1905. április 21-én, 76 éves korában.

Az Egyenlőség monumentális képet fest a temetésre bejutni próbáló nagy tömegről. „(…) [a temetőből] százezren – tessék ezt egész szószerűen venni – szorultak is ki, a roppant sokaságot egészen visszatartani nem lehetett. Betörték a vasrácsozatu kaput és bejutottak, kik elől voltak (…)”[29] Gyanakodhatnánk a leírás kapcsán némi túlzásra, de a független lap, az Ujsag 1905 /116. beszámolója szerint már a Dohány utcai zsinagógánál, a temetése kezdetén hatalmas tumultus alakult ki, még a rendőrségnek is be kellett avatkoznia. A temetőbe vezető úton a lovaskocsit díszruhás lovasrendőrök kísérték.

 

פנ

הרב הגאון גדול בתורה ובחכמה

חוקר קדמניות

מוהר ר

מאיר קייזערלינג

ז׳צ׳ל

מורה ומנהל קהלתנו

נפטר בשם טוב בן עו שנים

יום א׳ דח״ה פסח ת׳ר׳ס׳ה לפק

מבשר צדק בקהל רב שפתיו שמרו רעת

תעודתו ממקור לבו לב חכם נובעת

אבן דומם הקיץ רוחו דברי ימים להורות

תולדות זמן האיר שכלו לכל קורא הדורות

ירד לקחו בשטף עז תעלות בוקע וחופר

במלחמות עמו נלחם מושך בשבט סופר

רחק נדות בנות ציון המלבישכן עדנים

בכינה אלי המעלה עליכן עדי זחב ושנים

ת׳נ׳צ׳ב׳ה

ושם אמו אסתר

Itt nyugszik

A tudós rabbi, nagy a Tórában és a tudományban

Régiségek kutatója

A mi tanítónk, a rabbi

Mayer Kayserling

Fakadjon az igaz emlékéből áldás!

Tanár és közösségünk vezetője

Eltávozott jó hírnévben, 76 éves korában

Pészah első félünnepi napján, 665-ben a kis időszámítás szerint

Az igazság hírnöke volt a nagy közösségben, az ő ajkai tartózkodtak a gonosztól

Hivatása az ő szívének forrásából, a bölcsesség kiáradt

A néma követ felébresztette lelke, hogy a történelemről tanítson,

A történelem idejét ragyogtatja szelleme generációk minden olvasójára.

Leszállt tanítása erős sodrással árkot hasítva, vágva,

Népe harcaiban írótollat húzva harcolt

Elhagyta barangoló lányait Cionnak, kiket öltöztetett gyönyörűségbe

Felzokog felém, ki rakott reátok arany és elefántcsont ékeket

Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe!

Anyja neve Eszter

A halál idejét, illetve az elhunyt hivatását jelölő sorok után akrosztikus sírverset olvashatunk. A 8 soros költemény páratlan sorai a „Meir” utónév egy-egy betűjével kezdődnek. Megismerhetjük belőle Kayserling széleskörű munkásságát: Megjelenik benne szolgálata a Dohány utcai zsinagóga „nagy közösségében”, valamint történeti munkái. A „Leszállt tanítása erős sodrással árkot hasítva, vágva,” sor egyrészt rímel Kayserling hitszónoki tevékenységével (“Sok mag kikelt hivei lelkében, mit a szószékről hullajtott beléjük”), de az utolsó sorral párban értelmezve utalhat Kayserling zsidó és nem-zsidó közösséget edukáló előadásaira, melyek a tudatlanságból fakadó antiszemitizmussal vették fel a harcot. A „Népe harcaiban írótollat húzva harcolt” egyértelmű megörökítése Kayserling a svájci zsidóság egyenjogúsításáért végzett küzdelmeinek.

Pollák Lajos

Nyitrán született 1822. március 29-én. 1845-ben magánúton kiváló érettségit tett Pesten. Tanulmányait Prágában fejezte be, a híres Salamon Rappaport, a zsidó felvilágosodás prominens alakja adott neki rabbi oklevelet. Rabbiként tevékenykedett Prága, Krezmier és Inowrazlaw közösségeiben.

Magyarországon a Rumbach zsinagóga élére került: 32 pályázóból választották ki egy próbaszónoklat megtartása után, nagy fölénnyel 1872-ben. Ezután „írásban és szóban ismételten kötelezte magát a hitközség békéjének fenntartására, valamint a túlhajtott reformok és az ultraortodoxia kölcsönös leküzdésére”.[31] Pollák működésének ideje alatt a papi szolgálatot Brill Sámuel Löwvel közösen végezték. Pollák „puritán jellemű, jóhangú szónok” [32]-ként népszerű volt a közösségben, melynek élén maradt egészen haláláig.

Hitközségi működésének fontos érdeme a Chinuch Neórim “gyermekavató intézmény”, ahol a gyerekek alapfokú héber oktatásban részesülhettek, és az Ahavasz Réim létrehozása. Ez utóbbi a közkórházakban lévő zsidó betegeknek biztosított kóser étkezést. A kósersági felügyeletet újraszervezte, mely más európai városoknak is példaadó volt. Mindezek mellett még szóferként tevékenykedett.

1905. júliusában halt meg, temetése rabbitársaihoz hasonlóan nagyszabású volt.
       

      פנ

      הרב הגאון החכם השלם

      שר התורה מגיד מישרים

      מוהר ר׳

      אליעזר פאללק

      ז׳צ׳ל

      מורה ומנהל קהלתו

      נפטר בשם טוב בן פ״ג שנים

      ב׳ תמוז ת׳ר׳ס׳ה׳ לפק

      רגשי קדש יהמו בלב הרואה אותך אבן הזכרון

      בחיר יה נטמן פה באדמה תחתך ונגנז בארון

      ינוח רוחו במרומים ושם יפרח נחבצלת השרון

      איש גבור חיל  בתורה הכתובה והמסורה

      למדה והורה הפיצה והרביצה בעוז ובגבורה

      ירר לעמקי תהומה זהב ופנינים הוציא אורה

      עבד ה׳ באמת ובתמים ביראה ובחכמה נאדד

      זכה לתקן ולגדור גדר ואת עדתו התהדר

      רב טוב צפון לו עם הצדיקים והישרים בהוד ובהדר

      ת׳נ׳צ׳ב׳ה

      ושם אמו רבקה

      Itt van eltemetve

      A tudós rabbi, bölcsességben teljes

      A Tóra fejedelme, az igazságosság hirdetője

      A mi tanítónk, a rabbi

      Eliezer Pollák

      Fakadjon az igaznak emlékéből áldás!

      Tanár és közösségünk vezetője

      Elhunyt jó hírnévben, 83 éves korában

      Támmuz 2-án, 665-ben a kis időszámítás szerint.

      A szentség érzete fog zengni a szívben, amely lát téged, emlékezés köve!

      Az Ö.való választottja van eltemetve itt a földben tealattad, koporsóba zárva.

      Nyugszik lelke a magasságokban, ott nyílik Sáronnak rózsája.

      Derekasan helyt állt az Írott Tanban és a szóbeli hagyományban

      tanulta azt és oktatta, terjesztette és hirdette erővel és hősiesen

      Bebarangolta völgyét a végtelen mélységnek, aranyat és gyöngyöt hozott fel a fényre.

      És szolgált I.tenbe vetett hittel, ártatlansággal, istenfélelemmel, magasztos bölcsességgel

      Javított, kerítést vont és közösségét magasztosította.

      Sok jó van elrejtve a számára az igazakkal és egyenesekkel együtt pompában és dicsőségben

      Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe!

      Anyja neve Rivka

      A bevezető részben a tökéletes rabbi mintaképeként láthatjuk: a Tóra kiváló ismerőjeként, bölcs és igazságos emberként, a közösség fejeként. Az elhalálozás dátumának közlése után következik akrosztikus sírverse, mely sorainak első betűje a „Rabbi Eliezer” nevet adja ki. Ahogy az akrosztichonból kirajzolódó névnek is hangsúlyos része, úgy a vers lényegi mondanivalója is a rabbierényekről szól, illetve Pollák jámborságáról. A „Javított, kerítést vont és közösségét magasztosította” sor a rabbinikus tevékenykedést méltatják. Ez a bizonyos „javítás” és „kerítés-vonás” kifejezetten Pollák kósersági felügyeletet újraszervező és megszigorító munkálkodásának állít emléket.

A díszsor sírfeliratai közül talán ez az a vers, melynek a lírai értéke a legnagyobb. Igen gazdag a költői eszközökben és természetesen szép bibliai képekben (például: „ott nyílik Sáronnak rózsája”). A vers fő szervezőerejét az erős ellentétek adják. (például: földben tealattad – lelke a magasságokban). Pollákot a szerző igazi dicsfényben fürdeti, már-már mitikus alakká emeli: „Bebarangolta völgyét a végtelen mélységű aranynak és gyöngynek, és felhozta a fényre.”

Bloch Mózes

1815. febr. 1-jén született a csehországi Ronspergben (ma Poběžovice), híres rabbicsalád sarjaként. Először nagybátyja képezte a judaizmus területén, de később mestere volt neki is a korábbiakban említett Salamon Rappaport. Ami a világi tanulmányait illeti, 19 éves korától Pilsenben tanult, többek közt filozófiát és fizikát.

Szolgálatot teljesített rabbiként a mai Csehország területén található Herman-Mestec (Heřmanův Městec) és Leipnik (Lipník nad Bečvou) városainak közösségeinél. Utóbbi városban saját jesivát tartott fenn, tanult nála Kaufmann Dávid is, aki a későbbiekben tanártárssá avanzsált a Rabbiképzőben. Leipnikben érte az 1877-ben a megalakult budapesti Országos Rabbiképző Intézet meghívása, a Talmud és a szertartástan oktatójának kérték fel.

Élete főművének tartott halahikus munkája a Saaré torat hatakanot. Tudományos érdeklődésnek központjában a vallásjog maradt, magyarul is olvasható írásai például: A rendőrjog mozaiko-talmudikus alapon (1879), Az etika a haláchában (1886), A gyámság a mózesi talmudi jog szerint (1904).[35]

62 éves korában választották a Rabbiképző első rektorává. Arról, hogy milyen kvalitásai tették Blochot alkalmassá erre , Bernstein Béla így ír: “Kivánatos volt egyrészt ugyanis, hogy az illető mint talmudtudós elismert korifeus legyen, már nevével imponáljon, másrészt viszont elengedhetetlen volt, hogy az intézet modern, tudományos irányával is összhangzásban álljon.”[36]. 1907-ben, 92 éves korában vonult nyugdíjba.

A munkát azonban ekkor sem hagyta abba. Szerencsésen megmaradt szellemi frissessége, így befejezte a Saare Hamaalót ’Az erény kapui’ című rövidebb munkáját. Egész életére jellemző munkabírását ez jól mutatja, a művet 93 éves korában adták ki, halála előtt egy évvel.

1909-ben, végelgyengülés következtében hunyt el. „A legszebb halál jutott neki, mitha binesika (sic!) ajkon csókolta a lelkek fölszabadítója.”[37] Bloch Mózes Brill, Kayserling, Kaufmann és Pollák mellé került. „Kerepesi- uti temetőnk históriai sora megnagyobodott egy sirral. (…) Méltó zarándokhelye immár az a temető az egész zsidóságnak a diasporában.”[38]

 

פט

הרב הגדול שלשלת היוחסין

מוהר

משה אריה

בן מהו

אליהו בלאך

בעמח ספר שערי תורת התקנות

וספר שערי המעלות וחבורים אחרים

שלושים ושבע שנה עבד את עבודת

הקדש על כסא הרבנות במקהלות

וואטיטץ. הערשמאן- מיעסטעטץ ולייפניק

ובשנת תר״לח מלאו את ידו לעמוד

על משמרת בית מדרש הרבנים

אשר יסד בארצנו ולאצול מן הרוח אשר

עליו על בחורי ישראל להורותם התורה

המסורה ולסמוך את ידיו עליהם

עש״ק י•ט מנחם אב נאסף אל עמיו

בשיבה טובה בדרך צדקה תמצא

בן תשעים וחמש שנה וישב אל עפרו

ביום ג׳ כג• מנחם אב ת•ר•ס•ט

תנצבה

ושם אמו אסתר

עפר קברו מור ואהלות

דורש נגעים ואהלות

מי מסיר ספקות

ומברר הלכות פסוקות

תורה רבץ תלמידים קבץ

כלובש תשבץ בקרית יעבץ

Itt van eltemetve

A tekintélyes felmenőkkel bíró nagy rabbi

A mi tanítónk, a rabbi

Mose Arje,

ki fia

Elijahu Blochnak

A Széfer saaré torat hatakanot

és a Széfer saaré hamaalot és más írások szerzője.

Harminchét éven át szolgálta Istent rabbinikus teendőket ellátva

Wottiz, Hermann Mestec és Leipnik községekben.

5638-ben választották a Rabbiszeminárium – ami megalapíttatott országunkban – élére,

azért, hogy átadjon szelleméből Izrael ifjainak, hogy oktassa nekik az áthagyományozott Tórát,

és azért, hogy felavassa őket [rabbinak].

Menáhem Áv hónap 19-én, a szent szombat estéjén gyűjtetett össze népével.

„Ékes korona az ősz haj, az igazság útján található.”

95 éves korában visszatért az ő porába,

5669. Menáhem Áv 23-án, kedden.

Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe.

Anyja neve Eszter

„Elföldelték a mirhát és aloét

magyarázóját a Negaim és Oholot [traktátusnak], aki elhárította a kétségeket

és megmagyarázta az előírásokat,

a Tórát növelte, tanítványokat gyűjtött maga köré,

mint az, aki különleges szövésű kelmét viselt [főpapnak számított], Jabec városában”

Bloch munkásságának számbavételekor elsőként szerepelnek rabbinikus irodalmat gyarapító főművei. A következő sorokban megismerhetjük a fáradhatatlan, sokat szolgált rabbit, majd elérkezünk a másik blochi főműhöz, a Rabbiképző Intézethez. Az elhalálozás dátumának közlése után egy bibliai idézet emlékezik meg Bloch pátriárkai koráról. A Példabeszédekből származó idézetet, az „Ékes korona az ősz haj, az igazság útján található”[41] az idézet nem csupán a szép kort, hanem ezen keresztül Bloch igaz ember voltát dicséri.

A felirat második egységét jelentő vers nem Bloch számára készült, a gáoni korszakban született. Egy neves tanház vezetőjének fia írta apja halálára. A költemény ismeretes lehetett a Bloch-sírfelirat szövegezői számára mint híres jesiva-vezetők sírján használt sírvers. Erősen áthatják a bibliai fordulatok. Az első sorban az elhunytra utaló metonímiaként szerepel a mirha és aloé, melyek a Bibliában gyakran előforduló, drága és nemes olajok, és amelyek keverékét halotti szertartás részeként, a holttestek illatosítására és konzerválásra használtak. A költeményben felemlegetett misnai traktátusok általánosságban utalnak a tanház-vezető talmudi jártasságára: a Negaim és az Oholot a nehezebbként számon tartott traktátusok közé tartoznak. A zárósorok, amelyekben a szerző főpaphoz hasonlítja az eltávozott rabbit, megemlékeznek a hosszú évek lelkészi szolgálatáról.

 

Bacher Vilmos

1850. január 12.-én született, Liptószentmiklóson, szüleinek első gyermekeként. Apja, Bacher Simon a héber költészet neves alakja, természetesen emellett a zsidó tudás alapos ismerője volt. Gimnáziumi tanulmányait Besztercebányán és a pozsonyi evangélikus líceumban végezte. Egyetemi éveit a budapesti bölcsészkaron kezdte, a filozófia, a történelem, és a nyelvészet érdekelték. Később perzsa és arab nyelvet tanult. Talmudi tanulmányaiban mestere először Brill Sámuel Löw volt, majd a breslaui Jüdisch-theologisches Seminar hallgatója vált belőle. Ez idő alatt egy évig Kaufmann Dáviddal együtt lakott.

Tehetségét hamar felismerték, még a rabbiszeminárium befejezése előtt a szegedi hitközség rabbijának kérték fel. Posztját azonban hamar otthagyta a fővárosért, Budapestre hívták tanítani. 1877. október 4-én tartották az Országos Rabbiképző Intézet megnyitóját, ezen már Bacher mondott beszédet a tanári kar nevében. A Biblia oktatásához sajátos módszert dolgozott ki. A minél alaposabb exegézishez ötvözte a tradicionálisat a modern megközelítéssel, felhasználva filológiai és történeti műveltségét.

Tudományos karrierje alatt elképesztő produktivitással dolgozott. 750 tanulmánya jelent meg, 50 kötete látott napvilágot. Fontosat alkotott mint orientalista: a héber mellett az arab és a perzsa nyelv ismerőjeként igyekezett kimutatni ezen nyelvek egymásra hatását filológiai megközelítésben. Nagy „felfedezője” a perzsa zsidó irodalomnak, a korábban kevésbé jelentékenynek tartott perzsa zsidó kultúra előtérbe helyezésében játszott szerepet. Erősítette a Magyar-Zsidó Szemle szerkesztőgárdáját, 5 évig pedig vezetőként dolgozott az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnál. Legjelentősebbnek számító munkájának az aggáda történetét feldolgozó három részes művét tekinthetjük, benne harminchat év e téren végzett kutatásainak összefoglalását adja.[42]

1913. december 25-én érte a halál. Népies ornamentikájú sírköve Lajta Béla alkotása, ez zárja le az obeliszkek sorát. A komoran magasodó obeliszkektől elüt ez a szélső síremlék, formája a hagyományos kőtábla-formát idézi, mely gazdag díszítéssel és tekintélyt parancsoló mérettel kombinálva emelkedik az elit sírkövei közé. A rajta szereplő összetett motívum elemzését adja Csáki Tamás: Lajta Béla funerális építészete című doktori értekezésében. „A három nagy tanító közül, kik a rabbiképző bölcsőjénél álltak, eltávozott immár az utolsó is Bacher Vilmos fenkölt (sic!) személyében.”[43]

 

הוא היה קורא על עצמו

ה׳ לא גבה לבי

ולא-רמו עיני

ולא הלכתי

בגדלות

ובנפלאות ממני

תהלים קל״א א

ציון לקבר

הרב החכם הכולל

מהר״ר בנימן זאב

בן מהר״ר שמעון באכער מורה ומנהל

בבית מדרש הרבנים נולד כ״ח שבט

ה׳ תר׳י ונפטר כ׳ו כסלו ה׳ תרע״ד

ת׳נ׳צ׳ב׳ה

ושם אמו דבורה

ושם אשתו לאה

Aki magáról szokta mondani:

„Örökkévaló, nem volt fennhéjázó a szívem, s nem voltak büszkék a szemeim,

s nem jártam dolgokban,

melyek nagyok

és csodálatosak nekem…”

Zsoltárok könyve, 131,1

Sírjel

a mindenben bölcs rabbinak

A mi tanítónk és rabbink Binjamin Zéev,

aki fia a mi tanítónknak és rabbinknak Bacher Simonnak, Tanár és igazgató

a Rabbiképzőben. Született svát 28-án,

5610-ben. Elhunyt, kiszlév 26-án, 5674-ben.

Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe.

Anyja neve Debóra

Felesége neve Lea

 

Bacher sírfeliratának kezdő egységében egy bibliai idézetet olvashatunk. Nem véletlen ez, hiszen Bacher tanította a Rabbiképző Intézet első időszakában a bibliatudományt, valamint részt vett a négykötetes IMIT Biblia szerkesztői munkálataiban. Az elhunyt szerénységére utaló zsoltárrészlet után a sírfelirat szövegében, Kaufmannéhoz hasonlóan, a ’hic lapis’ típusú szövegezést fedezhetjük fel. A felirat zárórészében láthatjuk anyja és felesége nevét. A rabbisor hat elhunytja közül csak Bacher esetében kap helyet a feleség neve a síkövön. Említésének oka a feleség saját jogon szerzett elismertsége lehet. Goldzieher Ilona egy budapesti állami leánygimnázium franciatanárnőjeként dolgozott, emellett haladó szemléletű pedagógiai cikkek szerzője. „Sőt egyes források költőnőként, esetleg tankönyvíróként is ismerték.”[45]

*

Még a rabbisor utolsó temetettje, Bacher elhantolása előtt, 1910-ben fontos változások indultak el a temetőben. A Hevra Kadisa építési munkálatokról döntött, melyek kivitelezése során átalakították az eredeti elrendezést, és a napjainkban látható formáját kapta a temető. Az átalakításokat több dolog indukálta. Egyrészt a szertartási épület rossz állapota, másrészt a megnövekedett érdeklődés a megmaradt csekély, ám még kihasználható területre. Ahogy a köztemetői funkciót átvette az időközben létrehozott Kozma utcai temető, a Salgótarjáni utcai az elit temetkezőhelyévé vált. Az átépítés során megtörték a szigorú négyzetes elrendezést, az újabb mauzóleumok rendezetlenebbül emelkedtek rögtön a bejárat után. A tekintélyparancsoló síremlékek tulajdonosai mind a dualizmus korában nagypolgári sorba emelkedők, vagy éppen nemességet elnyerő földbirtokosok, nagyvállalkozók lettek. A kor emberének — éppúgy, akár a mai temetőlátogató számára — a díszességet, a megkülönböztetettséget inkább jelezték a díszudvar sírépítményei, mint a díszsor obeliszkjei. A temető hangsúlya eltolódott, a díszkert magára vonta a rivaldafényt a díszsor elől. Ehhez a szimbolikus, értékválasztásokat is kifejező átrendeződéshez több tényező járult hozzá. Először is, szükség volt a zsidóság bizonyos rétegének komoly társadalmi felemelkedéséhez, így jöhetett létre az a szűk elit, amely képes volt megfinanszírozni ezeket az igen költséges síremlékeket. Ők, ha már idáig emelkedhettek, szerették volna kifejezni rangjukat, olykor akár túlkompenzáló módon. Ezzel párhuzamosan hatott a szekularizáció, amely révén csökkent a vallási elöljárók szerepe: immár a legnagyobb megbecsültséget nem a rabbipálya jelentette. Ennek tükrében tekinthetünk a temetőben megvalósult átalakulásokra mint a zsidó társadalomban végbement változások értékes dokumentumaira.

[1] URBS – Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017). https://library.hungaricana.hu/en/view/BFLV_Urbs_12_2017/?query=sv%C3%A1b&pg=282&layout=s

[2] Hagyományosabb temetőkben az ideálisnak tartott nyugati-keleti tájolású sírok miatt a merev sorok nem megszokottak.

[3] Csáki, 2017., p. 304.

[4] Scheiber, Alexander, „Brill, Azriel”, Encyclopaedia Judaica

<https://www.encyclopedia.com/religion/encyclopedias-almanacs-transcripts-and-maps/brill-azriel&gt;.

[5] ‘Halottunk.’, p. 6.

[6] Komoróczy Szonja Ráhel, Miller L., Michael, A Rumbach Sebestyén utcai „konzervatívebb” neológ zsinagóga, Szombat <https://szombat.org/kultura-muveszetek/a-rumbach-sebestyen-utcai-konzervativebb- neolog-zsinagoga>.

[7] Groszmann Zsigmond, „B. Sámuel Lőb”, Magyar Zsidó Lexikon, (1929) p. 139.

[8] „Halottunk.”, Egyenlőség, 16.15 p. 7.

[9] Szabolcsi Miksa, „Brill Sámuel Lőw. A Pesti Izraelita Hitközség Rabbisági Elnöke. (Meghalt 1897. Április 8-Ikán).” Egyenlőség 16.15 (1897) p. 1.

[10] Groszmann, 1929. p. 139.

[11] „Elhunyt budapesti rabbi”, Pesti Napló, 48.101 (1897), p. 6.

[12] ³⁵ Blau Lajos, „Brill Sámuel Löw. Élet-és jellemrajz.”, Magyar Zsidó Szemle, 19.1 (1902), p. 78.

[13] Példabeszédek 31, 23 (Revideált új fordítás, 2014 alapján)

[14] A Talmud kétféle változatának magyarázata, hogy a zsidóság két szellemi központjában, a fogság földjén Babiloniában és a szentföldi Jeruzsálemben is született egyazon időszakban, megegyező igénnyel egy-egy nagy volumenű rabbinikus alkotás.

[15] Dévényi Kinga, Kaufmann Dávid és középkori héber kéziratgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteményében, 2008. (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára)

[16] B. S., „Kaufmann Dávid”, Egyenlőség, 21.3 (1902).

[17] Dévényi, 2008.

[18] Manó Herzog, „Kaufmann Dávid”, Egyenlőség, 19.33 (1900), p. 7.

[19] „Erzsébet királyné és a zsidók”, Egyenlőség, 54.49-50. (1934), p. 8.

[20] Mardochai Hajehudi, „Dr. Kaufmann Dávid temetése”, Egyenlőség, 18.29. (1899), p. 9.

[21] Latin betűs sírfeliarta csupán neve: Kaufmann Dávid

[22] Wilke L., Carlsten, „Medieval Hebrew Inscriptions: Towards an European Database” Jewish Studies at the Central European University, 7 (2013) 147-172. p. 166.

[23] II. Királyok 23, 17

[24] Sifrei Devarim 342, 6

[25] Richtmann Mózes, „Kayserling Mayer”, Magyar Zsidó Szemle, 22.3 (1905), p. 202.

[26] Kertész István, „Kayserling Mayer születésének 150. évfordulójára”, Új Élet, 34.14 (1979), p. 94.

[27] Haber Samu, „Kayserling Mayer dr.”, Egyenlőség, 18.25 (1899).

[28] Endreiné Steiner Riza, „Kayserling Jolán. Egy zsidó festőművésznő emlékezete”, Új Élet, 34.14 (1941), p. 69.

[29] Szabolcsi Miksa, „Kayserling Mayer Dr. Halálára”, Egyenlőség 24.18 (1905), p. 4.

[30] Latin betűs sírfelirata: Dr. Kayserling Mayer / A nagyérdemű rabbi és zsidó történet búvárának emlékére / 1829-1905 /A mélyen gyászolt férjnek és atyának hálás szeretettel

[31] Haraszti György, „Két világ határán. Tradíció és modernitás: A Rumbach utcai zsinagóga és hívei”, Múlt És Jövő, 4.2. (1993).

[32] R. K., „Látogatás az elhalt hires pesti főpapok hátramaradottjainál” Egyenlőség, 44.38-39 (1925) p. 10.

[33] Magyar nyelvű sírfelirata: A nagyérdemű rabbi emlékére emelte a hálás Pesti Izraelita Hitközség

[34] Rut könyve 2:1

[35] Wlassics Gyula, „Bloch Mózes jubileuma”, Egyenlőség, 14. 7 (1895) p. 4.

[36] Oláh János, A magyarországi zsidó tudomány nagyjai-atyjai. Az Országos Rabbiképző Intézet első három rektora (Debrecen, 2006) <https://www.or-zse.hu/resp/olah2006/olah-debrecen2006.htm&gt;.

[37] Szabolcsi Miksa, „Rabbi Bloch Mózes élete és halála”, Egyenlőség, 18.32 (1909), p. 7.

[38] Szabolcsi, „Rabbi Bloch Mózes élete és halála”, p. 8.

[39] Genezis 25,8 és 35,29

[40] Példabeszédek 16,31 alapján, de a szórend átalakítva.

[41] Példabeszédek könyve 16,31

[42] Goldberger Izidor, „Blau Lajos talmud-módszere”, Egyenlőség, 19 (15AD), p. 29.

[43] Venetianer Lajos, „Bacher Vilmos temetése”, Magyar Zsidó Szemle, 31.1 (1914), p. 15.

[44] Magyar nyelvű sírfelirat: Dr. Bacher Vilmos 1850-1913 / Dr. Bacher Vilmosné Goldzieher Ilona 1860-1931

[45] Hrotkó Larissza, „Goldzieher Ilona, egy név a magyarországi zsidó művelődés történetéből”, Yerusha. Zsidóság És Kulturális Antropológia. Online Folyóirat., 2014.2. (2016), p. 2.