Kicsattanóan optimista képek – a Holokauszt után

Jankay (Deutsch) Tibor (1899-1994), festőművész, grafikus és egyetemi tanár.

Békéscsabán, egy hatgyermekes zsidó családban született. Eredeti neve apja után Deutsch volt, de 1945-ben hivatalosan is felvette a Jankay nevet, ezzel tisztelegve szeretett édesanyja, Lőwy Janka holokauszt túlélő előtt .

A Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Szinyei Merse Pál osztályába járt. A húszas években megfordult Bécsben, Zürichben, Drezdában és Párizsban. Műveit a bécsi Albertina is bemutatta.

Túlélve a holokauszt borzalmait és a munkatábort hazajött , majd 1948-ban végleg elhagyta Magyarországot. Los Angelesben telepedett le, ahol a George Pepperdine College egyetemi tanáraként tanított.

Jankay Tibor életműve négy elkülöníthető korszakra osztható fel.

– Korai tanulmányok és az európai útkeresés (1915–1920-as évek): Ebben az időszakban elsősorban szén- és színes krétarajzokat, városképeket készített.

– A hazai és klasszikus korszak (1930-as évek – 1944): Visszatérve Magyarországra a vidéki, falusi élet vált fő motívumává. Előszeretettel festett békési paraszti alakokat, piaci forgatagot, csendéleteket, utcákat. Bár ekkor még itthon élt, 1929-ben és 1934-ben már hosszabb időt töltött az USA-ban, ahol kiállították és díjazták a munkáit.

– A trauma (1944–1947).: A holokauszt alatt munkatáborba hurcolták, ahonnan végül a cseh-német határon sikerült megszöknie. Az 1947-ben a békéscsabai Tevan Kiadónál megjelent „Mártírok” című grafikai albumja, amely a 20. századi magyar grafika csúcsteljesítményei közé tartozik.

–A kaliforniai megújulás (1948–1994): Kísérletezni kezdett az Amerikában uralkodó absztrakt expresszionizmussal, a gesztusfestészettel, valamint figuratív absztrakt kompozíciókat alkotott. Felesége menedzselésével sikeres iparművészeti tevékenységbe kezdett: fehér alapra festett, mesélő kedvű mázas kerámiatálakat, edényeket és kisplasztikákat készített .

Műveit az USA legmeghatározóbb művészeti intézményei állították ki, fogadták be – így a Metropolitan Museum of Art (New York), a Los Angeles County Museum és a Pasadena Museum. Rendszeresen állított ki Cleveland, San Francisco, Denver és Santa Barbara múzeumjaiban és galériáiban is.

A korabeli amerikai sajtóban a kritikusok egyszerre csodálták a Párizsi Iskola letisztult, vibráló hagyatékát a képein, és a holokauszt-túlélő művészből áradó, szinte érthetetlen életszeretetet és humanizmust. Gyakran kiemelték, hogy míg a háború borzalmait átélt európai emigránsok művészetét általában a sötétség és a trauma uralta, Jankay kaliforniai vásznai ezzel szemben ragyogóak, színesek és kicsattanóan optimisták. Olyan alkotónak nevezték, akinek a munkái „az emberi szellem diadalát és az életigenlést ünneplik.” Gyakran idézték tőle azt a Venice Beach-i mondását, miközben a parton sétálókat rajzolta: „Ők maguk sem tudják, de én most a boldogságot vázolom fel.”

Sikerei ellenére Jankay szinte mániákusan megtagadta a képei eladását .A kaliforniai lapoknak adott interjúiban többször nyilatkozta: „A festményeim olyanok, mintha a gyermekeim lennének. Ha van egy gyereked, és valaki odalép hozzád, hogy el akarja adni, sokkot kapsz. Nem azért festek, hogy eladjam a képet, hanem azért, hogy életre keltsem. Amíg élnek, én is élek velük.”

Szülővárosa Békéscsaba a 19. század végétől kezdve a magyarországi zsidóság egyik virágzó vidéki bástyája volt, mind az ortodox mind a neológ közösségnek külön zsinagógája épült fel. A festő családja a neológ közösséghez tartozott. Jankay Tibor édesapja, Deutsch Simon a békéscsabai neológ hitközség iskolaszéki elnöke volt.

Bár a fiatal fiú kiemelkedő tehetség volt, az 1920-as évek elején a numerus clausus miatt nem folytathatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. „Eljött a numerus clausus törvény, ami Zürichbe kényszerített, ahol folytathattam tanulmányaimat. Zürichből Drezdába mentem, ahol a drezdai akadémián tanultam.” -írta. Jankay 1924-ben Párizsba utazott, és beiratkozott a híres Julian Akadémiára.

Legelső kiállítása szülővárosában, Békéscsabán volt 1923-ban, melyet az Auróra-kör szervezett. Ezen a kiállításon együtt szerepelt Bolmányi Weisz Ferenccel, akit még – annak gimnazista éveiben – Jankay tanított rajzolni. A Weisz családról és képzőművésszé vált fiúkról mesél Závada Pál: „A fényképész Weiszék” c. szép írásában. Akkor a vidéki kulturális élet egyik jelentős szervezete, az „Auróra zenei, irodalmi és képzőművészeti kör” volt. A város értelmiségét és haladó polgárságát tömörítő egyesület 1913-ban alakult Békéscsabán az igényes kultúra terjesztésére és 1950-ig működött.

 

Visszatérve Jankay pályájára , a festő 1925-ben visszajött Magyarországba, s a Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János óráit látogatta. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának.(KUT) 1926 tavaszán, a KUT III. tárlatán négy párizsi témájú műve volt látható, ősszel a KUT csoportkiállítást tartott az Ernst Múzeumban, melyen Szőnyi és Aba Novák mellett Jankay is kiállított. 1928-ban Párizsban és Itáliában járt. 1929-ben a KUT Nemzeti Szalon tárlaton és az Auróra kör szervezte kecskeméti kiállításán mutatta be műveit. Ez évben járt először Nagybányán. A 1930-as évek nagy részét itthon töltötte munkával, kiállításokkal. Békéscsaba városa 1934-ben saját műtermet biztosított a számára.

Aztán a háború és faji törvények elérték a művészt is. 1939 és 1944 között megszakításokkal – munkaszolgálatos volt. A vészkorszak legkritikusabb pillanata 1944-ben érte el: a nagyváradi gettóból indították útnak egy német koncentrációs tábor felé, de a csodával határos módon sikerült megszöknie a deportáló vonatról. A bujkálás hetei alatt ceruzával készített rögtönzött portrékat a helyi lakosoknak, amelyeket szállásért és napi élelemért cserébe adott, hogy elkerülje az éhhalált.1944 novemberében tért vissza Békéscsabára, ahol újra találkozott szerelmével, Alexander Irénnel, aki egy német koncentrációs táborban érte meg a szövetségesek felszabadítását.

A zsidó sors művészi mementója

A munkaszolgálat borzalmait kezdetben vázlatfüzetekbe, papírlapokra rögzítette. A nagyváradi gettóban átélt szenvedéseit önálló grafikákban is megörökítette (pl. Indulás a kínzókamrába) A háború után barátai bíztatására a grafikákat újra rajzolta, és egyetlen egységes, dokumentumértékű sorozattá formálta. Ekkor született a Mártírok című szénrajz-albuma, mely 1947-ben jelent meg a Tevan Kiadó gondozásában és 16 darab rajzot tartalmazott. Az albumhoz a bevezetőt a holokauszt-túlélő Zsolt Béla írta.

 

Újra-találkozás a vészkorszak után

Jankay Tibor szerelme, élete társa Alexander Irén volt, akit Békéscsabán ismert meg. Irén szüleinek kiléte, gyermekkora mindmáig ismeretlen, Jankay sem rögzített ilyen adatokat a visszaemlékezéseiben. Kizárólag felnőttként ír róla. Számos portrérajzánál és festményénél emlékezik meg Irén szépségéről és alakjáról , például ismert kézírása egy képén : „Áldott drága jó Irénkém 1936-ban”. Szerencsére mindketten túlélték a háborút és újra egymásra találtak Békéscsabán, a város vezetése pedig a Teleki utcában kiutalt számukra egy emeleti lakást.

Irány az Amerikai Egyesült Államok

Jankay Tibor és Alexander Irén házasságkötéséről nincs pontos adat, de 1948 novemberében már házaspárként vándoroltak ki Los Angelesbe, Tibor orvos testvére meghívására. Ekkor már nemcsak a festő bátyja, hanem az édesanyja (Lőwy Janka) is kint élt. Kaliforniába érkezve a festő szabadságot nyert arra, hogy kísérletezzen az absztrakt expresszionizmussal és az új amerikai képzőművészeti irányzatokkal. Magyarországon, a politikai helyzet miatt művészeti kísérletezgetésekre már nem lett volna lehetősége.

 

Az amerikai egyetemi évek (1948–1977)

Jankay Tibor Kaliforniában új életét művészi felkészültségére építette fel. Először az University of Redlands tanársegédje volt, majd 29 éven át a Pepperdine Universityn oktatott, 27 évig a művészeti tanszék vezetőjeként. A Párizsi Iskola, – köztük Pablo Picasso és Fernand Léger formavilága – valamint a saját maga által gyűjtött afrikai és óceániai törzsi művészeti alkotások szolgáltak alapul és inspirációként mind a diákok, mind a saját kései festészete számára. 1977-ben vonult vissza, ezt követően a Venice Beach-i stúdiójában kizárólag az alkotómunkának élt.

 

A kerámiaművészet ötletgazdája és menedzsere

Jankay Tibor kaliforniai megélhetésében és művészetében sikert hozó különleges kisplasztikai és tálkészítési irányvonal, a festett kerámiák megjelenése Alexander Irén ötletén alapult, az ő ösztönzésére indult meg. Irén asszony aktívan kézbe vette a menedzseri és logisztikai feladatokat, így is támogatva férje egyetemi és alkotói pályáját. A kerámia meghatározó maradt Jankay életében. Stúdiója és a kerámiaraktár közötti udvart hivatalosan „Irene Plaza” néven nevezte el.

 A törzsi művészet gyűjtése

Los Angeles-i otthonukban felépített etnográfiai és törzsi művészeti gyűjteményük szerves részét képezte az életüknek. Az afrikai és óceániai törzsi maszkok, rituális tárgyak formavilága közvetlen és mély ösztönzést jelentett Jankay kései festészeti, valamint szobrászati korszakára. Alexander Irén az etnográfiai darabok közös gyűjtéséből is kivette a részét. Mintegy 143 darabból álló páratlan etnográfiai gyűjteményt sikerült összeállítaniuk, főleg afrikai, mexikói és indiai szobrokból, maszkokból. (Békéscsaba Munkácsy Mihály Múzeum „Távoliak varázslata. Jankay Tibor és a törzsi művészet” állandó kiállítás.)

 

Élet és kapcsolat Magyarországgal 1960 után

Három alkalommal látogatott rövid időre vissza Magyarországra, 1969-ben, 1976-ban és 1979-ben. 1967-ben a bécsi Albertina Múzeum három grafikai munkáját vásárolta meg . 1976-ban tizenhat darab monotípiát adott a Magyar Nemzeti Galériának.

Jankay Tibor 1994. március 20-án, 94 éves korában hunyt el Los Angelesben. 19 évvel élte túl a feleségét. Az asszony elvesztése mély lelki törést okozott a művésznek. A magány és a törés indította el , hogy feladja egyetemi pályáját és megkezdje teljes hagyatékának Békéscsabára történő átörökítését. Végrendeletében minden vagyonát, Los Angeles-i házát, könyvtárát és teljes művészeti, illetve etnográfiai kollekcióját szülővárosára hagyta. A hatalmas, több ezer darabos hagyaték 1995-ben érkezett meg Békéscsabára, ahol azóta a Munkácsy Mihály Múzeum és a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány gondozza és állítja ki a műveket.

Jankay Tibor emlékezete:

A művész Los Angeles-i évei alatt egy „Emlékezéseim” című , 141 lapos önéletrajzi kéziratot állított össze. Felidézi benne a budapesti Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán töltött diákéveit. Az egyetemi évekről úgy fogalmazott: „Gondolat- és álomvilágomban többet éltem, mint a rideg valóságban”. A feljegyzések kitérnek a holokauszt időszakára is. A leírásokban a saját munkaszolgálatos élményei mellett rögzítette az Auschwitzból visszatért felesége megrázó tapasztalatait is.

Megalakult Békéscsabán a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány.1995 óta ez a szervezet és a Munkácsy Mihály Múzeum végzi a művész hagyatékának hivatalos kezelését és állítja ki a műveket.

Bellák Gábor művészettörténész megírta a Jankay Tibor című monográfiát, amely 2003-ban jelent meg a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány kiadásában. A kötet azon az anyagon alapul, amely a művész utolsó évtizedeinek keretéül szolgáló Los Angeles-i házban maradt fenn festmények, rajzok, vázlatok, levelezések, fotók és hangfelvételek formájában.

Harlan Steinberger amerikai rendező dokumentumfilmet, forgatott Jankay Tibor kaliforniai életéről és sorsáról. A film több nemzetközi díjat nyert.

Budapesten,1982 decemberében a Műcsarnok „Tisztelet a szülőföldnek” (Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása) című monumentális tárlatot szervezett. A világ minden tájáról összesen 283 emigráns magyar származású művész küldte el vagy hozta haza a munkáit. A kiállításon szerepeltek Jankay Tibor amerikai korszakának alkotásai.

2000 májusában a Pepperdine University Művészeti Múzeumában Tibor Jankay „Celebrating the Human Spirit „- „Az emberi szellem ünneplése” címmel a művész utolsó korszakát bemutató kiállítás nyílt meg. A rendezők úgy nyilatkoztak, hogy Jankay festményei az élet szeretetét illusztrálják.

2011. augusztus: A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvánnyal közösen „Jankay Tibor: Békéscsaba – Los Angeles” című emlékkiállítást szervezett. A tárlat a művész festői és grafikusi munkássága mellett a néprajzi (törzsi művészeti) gyűjteményének egy-egy darabját is bemutatta a közönségnek.