90 éves korában elhunyt Shlomo Avineri, neves izraeli politológus, a cionizmus kutatója

Írta: Szombat - Rovat: Kegyelet, Politika

Avineri, Marx és Hegel írásainak, valamint a cionizmusnak és a szocializmusnak világviszonylatban egyik legjelentősebb kutatója volt, s emellett termékeny író és újságíró, aktív résztvevője az Izraelben zajló közéleti és tudományos vitáknak.

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban Avineri elismerte, hogy “azon kevés izraeliek közé tartozik, akik nem tudják, hogyan kell megoldani a konfliktust”. Kritizálta mind Izraelt, mind a palesztinokat. Egy interjújában azt mondta, hogy az izraeli baloldalnak a palesztinok felelősségét is firtatnia kéne a konfliktusért.

“Azok közé tartozom, akik sokat bírálják az izraeli politikát, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a másik oldalon, a palesztinoknál a mai napig nem szólalt meg egy komoly hang, amely elismerte volna, hogy hibát követtek el 1948-ban” – mondta az interjúban.

A nemzetközi hírű, Izrael-díjas tudós, az Izraeli Tudományos Akadémia tagja pénteken, 90 éves korában hunyt el.

Négy könyve magyarul is megjelent, több írása ill. vele készült interjú a Szombatban látott napvilágot. Számos alkalommal volt Budapesten, ahol a Közép-Európa Egyetem vendége volt.

[popup][/popup]