Elfelejtett és megtalált sírkertek
Düledező sírkövek, embermagasságú gaz: a somogyi zsidó temetők nagy része lassan az enyészet martalékává válik. Néhány településen azonban folyamatosan gondozzák az izraelita sírkerteket.
Összesen 24,118 találat (18961 - 18980) : K. G.
Düledező sírkövek, embermagasságú gaz: a somogyi zsidó temetők nagy része lassan az enyészet martalékává válik. Néhány településen azonban folyamatosan gondozzák az izraelita sírkerteket.
A Washington Post közlése szerint a szerző hétfőn vehette át a kitüntetést. A 40.000 dollárral járó elismerést kétévente adják át. Roth az amerikai irodalom legkiemelkedőbb írója, nevéhez fűződnek Amegszabadított Zuckerman, az Amerikai pasztorál és A Portnoy-kór című regények, amelyek világszerte ismertté tették.
A tel-avivi Sportarénában “kosárlabda-játékokat a békéért” rendeztek a húsvéti ünnepek alkalmával. 50 jerikói palesztin gyerek vett részt a mérkőzéseken izraeli gyerekekkel, de nem egymás ellen játszottak, hanem vegyescsapatokban közösen.
Gunter Demnig kölni művész Stolpersteine (szó szerint: „botlatókövek“) című akciójával holokausztáldozatokra emlékezik. Az elhurcoltak lakóházainak bejárata elé macskakőhöz hasonlító objekteket helyez el. Demnig Németországban 1997 óta több mint tizenegyezer Stolperstein-t illesztett a járdába.
Százhuszonöt éve, 1882. április 4-én vette kezdetét egy fiatal cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével a tiszaeszlári vérvádperként híressé vált eset, amelynek során a helyi zsidó közösség tagjait rituális gyilkossággal vádolták. Az ügy jelentős mértékben hozzájárult a magyarországi antiszemitizmus felerősödéséhez.
Izrael kész a béketárgyalásokra Szíriával – ezt az üzenetet adta át szerdai damaszkuszi tárgyalásain Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke, aki egyúttal az iraki helyzet megszilárdításának elősegítésére és az Egyesült Államok közel-keleti ellenségeinek nyújtott támogatás beszüntetésére buzdította Szíriát.
Forrás: Metazin 20008. április 1. Egy izraelinek nem is olyan könnyű bizonyítania, hogy zsidó. Pedig a bevándorláshoz, sőt a házasságkötéshez is meg kell győznie származásáról a hatóságokat. „Izrael nem térhet ki a kérdés elől, hogy ki a zsidó. De ha a vallást leválasztaná … Tovább »
Forrás: Hírszerző 2008. április 1. / Hont András Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. … Tovább »
Forrás: Index 2008. április 1. Bűnösnek találta egy jeruzsálemi bíróság kedden az ultraortodox Sasz (Szefárdok Tóra Őrzői) párt volt miniszterét korrupció, csalás és az igazságszolgáltatás akadályozása vádjaiban. A jelenleg is parlamenti képviselő, 48 éves Shlomo Benizri a … Tovább »
Forrás: Múlt-kor 2008. április 1. A bécsi Leopold Múzeum körül kirobbant botrány miatt az osztrák kormány szigorítaná a náci időkben árjásított műtárgyak visszaszolgáltatását szabályozó törvényt. A Bécsi Zsidó Hitközség (IKG) megbízásából készült jogi szakvélemény … Tovább »
Forrás: andrassew.blogspot.com 2008. március 31. / Andrassew Iván Talán észrevetted, hogy nem írtam alá az ellened való tiltakozást. Azért nem, mert elhatároztam, hogy az antiszemitizmus elleni közháborgásban ezentúl csak akkor veszek részt, ha találok ötszáz olyan embert, aki nem … Tovább »
Forrás: Népszabadság Online 2008. március 31. Újra kezdődött az egyházi vezetők ügynök múltját firtató polgári per a Fővárosi Bíróságon, amely a mai tárgyaláson java részt azzal foglalkozott, hogy időben indított-e pert az újságíró, vagy elkésett. Az eljárás előzménye, … Tovább »
Forrás: Múlt-kor 2008. március 31. Az emlékezők egyének, ám minden egyes tanúvallomás, napló vagy memoár a kollektív emlékezetet egy-egy építőköve – mondta Pécsi Katalin, a Holokauszt Emlékközpont oktatási igazgatója annak kapcsán, hogy a múlt héten. A szenvedés neme: női … Tovább »
Forrás: STOP 2008. március 31. Megdöbbentő, náci stílusú perverz orgián kapta rajta a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap Max Mosley-t, a nemzetközi autósport legbefolyásosabb emberét. Mosley, a Forma 1-et is felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) brit elnöke – Sir Oswald … Tovább »
Magánéleti beszélgetés a 75 éves Konrád Györggyel Forrás: Népszabadság 2008. március 29. / Pünkösti Árpád Három évtizedes barátságunk ellenére a Mester – ez a kölcsönös megszólítás, nahát – azt mondta: csak azért ad nekem interjút, hátha a századikon nem lesz kedvünk … Tovább »
Több száz gárdista tett esküt szombat délután a fővárosi Hősök terén; a Magyar Gárda parancsnoka és a Jobbik elnöke azt mondta: megduplázták létszámukat, tagjaik most már több mint ezren vannak. Forrás: Ma 2008. március 29. A rendezvény idejére a rendőrség kordonokkal teljesen … Tovább »
Forrás: 168 óra 2008. március 29. / Juhász Éva, Kojer Attila, Túri Zsuzsa A Bayer Zsolt cikkével kapcsolatos botrány újabb fejezete: Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa „Nyílt válasz” címen tett közzé írást lapjában. Ebben Ungváry Rudolf Népszabadságban megjelent cikkét, … Tovább »
Forrás: Dunántúli Napló 2008. március 29. / Mitzki Ervin Pécsi tisztelőinek meghívására a közelmúltban Pécsre látogatott prof. Schweitzer József ny. országos főrabbi. A találkozás lehetőségéről értesülve nagyszámú érdeklődő töltötte meg a Pécsi Zsidó Hitközség Fürdő … Tovább »