A magyar kormány a zsidó közösséggel való új típusú kapcsolattartás, a Holokauszt emlékének megőrzése, a zsidó közösségi igények és az intézményi támogatással kapcsolatos kérdések megvitatására egy bizottságot kért fel, melyben a Mazsihisz képviselői mellett külföldi zsidó szervezetek, a budapesti amerikai és az izraeli nagykövetség képviselői, valamint független zsidó szervezetek és személyiségek is helyet kaptak.

Szeptember elején nyitotta meg kapuit ünnepélyes keretek között az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) egy praktikusan átalakított kis palotában, a belváros szívében, az Andrássy úttól egy perc gyalogútra.

A megnyitón a honi zsidó élet minden jelentős szereplője felvonult – a … Tovább »

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt “legitimációs válságba” került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

A zsidó Pest a főváros kisebbségi arcait bemutató sorozatunk következő része a lengyel, a szlovák és a szerb Budapest után, de kivételt képez annyiban, hogy gyakorlatilag külön sorozatot érdemelne. Bár alig van Budapestnek olyan kerülete, amelyről ne lehetne írni a zsidóság szempontjából, amelynek ne lenne zsidó története, mégis él a köztudatban egy történelmi zsidónegyed: Belső-Erzsébetváros.
 

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Az elhíresült Kertész Imre-interjú kapcsán a Litera körkérdést intézett írókhoz, irodalmárokhoz, történészekhez. Ez alkalommal Bán Zoltán András, Szántó T. Gábor és Tamás Gáspár Miklós reagálását olvashatják. A beérkező válaszokat folyamatosan közöljük.
 

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Keretlegények és áldozatok – ma egy helyütt nyugszanak a Nemzeti Sírkert 298-as és 301-es parcellájában. Október 23-án is együtt koszorúzták őket.
 

  Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »

A politikában tűrhetetlen az antiszemitizmus, a kirekesztés, az erőszak és a hazugság minden formája – értett egyet hétfői megbeszélésén a Fidesz frakcióvezetője és Edelény polgármestere az eszmecserén történtekről kiadott fideszes közlemény szerint.

A 2002-es választás után Vona Gáborral együtt tagja lettem az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért polgári körnek. Bár a Makovecz-házban tartott összejöveteleken az aktuális politikai kérdésekről élénk eszmecsere folyt, nem emlékszem, hogy Vona Gábor bármilyen, az általános nézetrendszertől eltérő megjegyzéssel észrevétette volna magát. Ezért meglepetésként ért, hogy 2003-ban párttá alakította mozgalmát.

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
 

Gyurcsány Ferenc távozhatott volna kevésbé dicstelenül is a hatalomból. Megint hazudott ugyanis: sem ő, sem a frakció nem arra keres embert, amire az állást meghirdették. A manőver célja az időhúzás, Orbán elodázása; az ok a gyávaság és a szűklátókörűség; a járulékos kár (sok szocinál maga a cél): a reformok eltaknyolása.

Uri Asaf januári, Tátra utcai kiállításán[1] egy ízig-vérig festőt, és ízig-vérig zsidó festőt ismerhettünk meg. Nála a zsidóság nem csupán annyit jelent, hogy képeinek olykor zsidó tárgya van, a zsidósága mélyebben gyökerezik. Egy ritka, mert úgy elkötelezetten zsidó, hogy … Tovább »

Chanuka estéjén, villamosra várva a Nyugatinál, láttam, amint odaát, a Skála-Metró előtt, egy stilizált, kivilágított menóra tövében néhány kipás, részint pajeszos fiatalember táncolt és énekelt. Ők voltak a zsidók. 

Hiába telt el négy évtized, az 1968-as események még manapság is kiváló ürügyet szolgáltatnak mindenféle ideológiai csatározások megvívásához. Nem fölösleges tehát föltenni a kérdést, hogy mondhatunk-e egyáltalán olyat, hogy ’68, vagy inkább több ’68-ról kellene beszélnünk? Többek között erről kérdeztük Kovács András szociológust.

Bayer Zsolt újfent embereset zsidózott a Magyar Hírlap véleményrovatában. Pesti vicceket helyezett antiszemita olvasatba a Lepke szárnya c. írásában. Önmagában ez lábjegyzetre se volna méltó.